2. Fejezet: Az áldozat

Sziasztok, olvasók! :)

Az új év alkalmával el is hoztuk nektek a 2. fejezetet, mely igencsak terjedelmesre sikeredett, és Jace szemszögéből íródott. Fogadjátok szeretettel, és legyen egy csodás, megmérettetésekben hiányos évetek! :)                                                                                                      Jacelyn

                                                    ,,Előbb-utóbb a legtartósabb koporsó is szétesik, 

                                                                               hogy az élet táplálkozhasson a halálból.''

                                                                           ( Stephen King: Minden sötét, csillag sehol) 

   Ahogy a nap áttörte a cserfák sűrű lombkoronájának szövetét, pajkosan megcsillant a nő kezében tartott fehér virágon. Bódító illata kellemetlenül lengte körül a növény tulajdonosát, akinek fájdalomtól remegő keze görcsösen szorította magához az orgonaágat. A mámoros illat és az irdatlan lelki fájdalom hatására alig állt a lábán, arca elsápadt, és attól tartott, hogy pár percen belül eszméletlenül fog a földre zuhanni.
   Csodával határos módon, Jace-nek mégis sikerült megőriznie lélekjelenlétét az énekkar feltűnően elnyújtott előadásának végére. Erőtlenül a sír fölé hajolt, hogy átadja utolsó ajándékát eltávozott barátnőjének. A fehér orgona képe oly gyönyörűen mutatott a szürke sírkövön, mint a halvány fénysugár a puszta tengerén. Oly törékeny, elegáns és mégis csodálatos volt e virág képe, hogy Jace ismét Meredith-re gondolt. Tudta, hogy ez a virág munkatársa egyik kedvence volt. És ott, a temető közepén hirtelen derengett fel előtte a felismerés, hogy a növényre tett iménti jellemzése tökéletesen ráillet a sírban pihenő legjobb barátnőjére.
   Mindkettő tökéletes és gyönyörű volt - és mindenek előtt halott. Bár Jace nem rajongott túlságosan az élettelen virágokért, a hagyományt nem szakíthatta meg, és neki is letépett, díszbe öltöztetett csokorral kellett megjelennie.
   Immár a nyughely fölött álldogált, könnyeivel küszködve. Habár a temetőt gyászba öltözött emberek csoportja lepte el, ennek ellenére még soha nem érezte magát kevésbé magányosnak. Tisztában volt vele, hogy tőle pár lépésre két munkatársa, Bram és Kaillen mered a földhalom fölé, és csak arra várnak, hogy elhagyják végre ezt a búskomor helyet. Így hát az elgyötört nő még egyszer a sírkőre meredt, amelyet egy arkangyal szobra díszített.
   Jace akarata ellenére is keserű ízt érzett a szájában. A temetés kimenetele az ellentéte volt Meredith elvárásainak. A díszes, selyemmel bélelt koporsó, a drága virágcsokrok, a hírekre kiéhezett csőcselék, és nem utolsó sorban az angyal finoman kidolgozott szobra meghazudtolta mindazt, amire munkatársa valaha vágyott. Egy szerény, szűk családi körben lezajló rendezvényt, amelynek során utolsó útjára küldik a földbe, természetesen szeretett férje, Jon társaságában.
   Jace-nek felfordult a gyomra ettől az egész szertartástól. A lelkész és az énekkar felszínes előadása a közelébe sem ért a valóságnak. A tömeg csak az általános jóságot látta a halott Meredith-ben: a lelke megüdvözülését, a jóságát, a szertelen hitét, és a mennybe való megcáfolhatatlan kerülését.         Holott Meredith sokkal több volt holmi papok dicsőítő beszédeként szolgáló vallásos embernél.
   A nő végül megerőltette magát, és két lábra állt. Érdektelenül körbepillantott a temető tájékán. Ekkorra az ének és az ima már elhalt, és mindenki a halott rettenetes halálesetéről áradozott, mintha halvány fogalmuk is lenne arról, hogy Meredith minek, vagy jobban mondva kinek a keze által került a másvilágra. A hevesen beszélgető emberek között még az az ötlet is felvetődött, hogy a megboldogult nő a saját keze által jutott oda, ahol most van. Jace-t annyira felkavarták a hallott beszédfoszlányok, hogy nem volt képes tovább ücsörögni abban a ronda temetőben. A legjobban mégis az zaklatta föl, hogy a vendégek nem tisztelték Meredith életét és személyiségét.
   Miközben a temető kapuja felé igyekezett, pillantása a suttogva beszélgető Bram-re és Kai-re esett. Miattuk nem aggódott - bár ezt sosem ismerte volna be előttük-, mivel mindkettő erős természettel rendelkezett.
   A nyári, langyos szellő idegesítő játékot játszott vele, ahogy belekapott fekete ruhájába. A Nap is megújult erővel irányította sugarait Jace felé, bár meglátszott rajta, hogy nem olyan fényes és forró, mint a nyár közepén volt.
   Miközben beszállt az ezüst autó volánja mögé, még egyszer visszapillantott a temető felé. A fekete tömeg leginkább egy csapat kiéhezett keselyűre emlékeztette, akik vizslató szemekkel csapnak le az új áldozatokra, amelyek ebben az esetben a hírek voltak. Még ebből a távolságból is könnyedén ki tudta venni az orgona tiszta képét, és az arkangyal szobrának idétlen köralakját. Jace valamiért abban a pillanatban ébredt rá arra, hogy tulajdonképpen gyűlöli azt a szobrot. Az angyal bágyadt tekintettel bámult a nyughely fölé, mintha csak magának akarná kisajátítani Meredith emlékét.
   A kocsiban ülő nő hátán a hideg futkosott, ahogy határozott mozdulattal elcsavarta a kulcsot, és magassarkújától eltekintve, teljes erejével rálépett a gázpedálra. A jármű kis fordulatot téve gurult rá az országútra, majd nagy sebességgel elvágtatott Brooklyn keleti része felé. Kíváncsi tekintetek hada követte útját, míg el nem tűnt a látóhatár szélén.
   Remek. Most legalább van egy új témájuk, amit kibeszélhetnek Meredith halála után - gondolta keserűen a vezető, majd a lehető leghangosabbra tekerte a rádió hangerejét, hadd szakadjon ki a dobhártyájuk.
   Jace az igencsak szegényes fényviszonyok ellenére is feltette napszemüvegét, és nem törődött különösebben azzal, hogy csillogó, fekete szeméből egy árva könnycsepp indult el az arcán lefelé.


   Amikor az ezüst Mercedes Cabrio leparkolt Jace szerény kis háza előtt, a Nap nyugovóra készült, és utolsó erejével vörösre festette Brooklyn tömbházainak kopott tetejét. Az autó ajtaja hangos csattanással ajándékozta meg az utca lakóit, miközben Jace bezárta a járművet, és elindult a ház bejárata felé.
   A kulcs kattanása után szembe találta magát lakatlan otthonával, amelynek belsejében káosz uralkodott. Az előszobában szanaszét dobált cipők, esernyők és kabátok hevertek. De a nappali és a konyha látképe sem volt rendezettebb a földön heverő tárgyaktól, elkezdve a munkahelyi papíroktól, elérve az étkezési eszközökhöz. A Meredith halála okozta fájdalom és bénultság hatására, e három melankólikus nap alatt Jace-nek fel sem tűnt, hogy egy disznóól vált a lakásából, amelyen végigsöpört egy hurrikán.
   A fürdőszobában magára vette otthoni kényelmes öltözékét, szoros lófarokba kötötte sötét haját, majd az érzelmeire fittyet hányva, pakolászni kezdte az erre-arra heverő holmikat. Abban reménykedett, hogy a takarítás legalább leköti gondolatait és érzéseit, amelyek az elmúlt napokban gyülemlettek fel benne.
   Éppen a konyhában rendezgette a gyümölcsös tál tartalmát, amikor halk dorombolás jutott el a füléig. Munkáját szüneteltetve fordult hátra, ahol egyetlen lakótársa csillogó szemei bámultak vissza rá.
   Raziel, Jace háziállata és egyben legjobb barátja jelentette a nő utóbbi életének legnagyobb örömét. A macska fényes, csokoládébarna bundájának látványa kellemes érzelmeket keltett benne. Karmai tiszták és hegyesek voltak, ahogy kecsesen gazdájához lépkedett. Nyakörvén egy fém medálon a neve, illetve az utca és otthonának száma szerepelt. Érdeklődve masírozott Jace felé, és hízelegve dörgölőzött hozzá a nő lábszárához. Sokkal jobban és egészségesebben nézett ki, mint amikor új gazdája rátalált egy sikátor mocskos falai között.
 - Csak a jó öreg Raziel, ki más? - nevetett fel csilingelve Jacelyn, majd a földre guggolva megvakargatta kedvence fejét. - Kezdek bedilizni ettől a magánytól.
   A macska halkan dorombolt a finom érintések alatt, és okos szemeivel csendben figyelte simogatóját. Raziel-nek ugyan semmi köze nem volt hozzá, de Jace száját panaszos sóhaj hagyta el. Gondolatai ismét Meredith körül forogtak, akárcsak az utóbbi három nap leforgásának nagyobb részében. Akármennyire is szánalmasnak és visszataszítónak találta magát, el kellett ismernie, hogy amíg Meredith életben volt, gyakran irigykedett rá.
   Először is határtalan kreativitása és ötletei miatt nézett fel munkatársára. Meredith C.A.M.A.- nál töltött évei alatt sokkal több fejlődést értek el, és több információhoz jutottak hozzá, mint azelőtt bármikor. A nő bátorsága és leleményessége végett egyre több Bérlőt sebeztek meg és kaptak el a gyilkosság helyszínén. Bár Jacelyn töltötte be a vezetői posztot a szervezetnél, mégis Meredith végezte a legjobb munkát a nyomozás terén.
   Raziel simogatása közben ismét megrohanták a kételyek és az emlékek. Többek között irigységének oka bukkant fel elméjében, ahogy végignézett a lakás kihalt látképén. Gerinctelen véglényként gondolt magára, ahogy Meredith iránti féltékenykedése jutott eszébe.
   Mindig is irigyelte barátnőjét, hisz minden este egy szerető, hűséges férj várta haza otthonába. Jon és Merry (a férje gyakran szólította így) még a középiskolán ismerkedtek meg, és azóta töretlen és kölcsönös szeretetben éltek. Ezzel ellentétben Jace dagadt macskájával lakott együtt egy lepukkant, bérelt házban, melynek árát az utóbbi időben némi nehézség árán tudta csak megszerezni.
   Bár a szerelem számára sem volt ismeretlen fogalom, soha nem volt szerencséje benne. Régi barátja, Grant, aki mellesleg egy szívtelen féreg volt, kitudja hányszor csalta meg a háta mögött az útfélen összeszedett szajhákkal. Jace-nek fojtogató hányingere támadt, ahogy régi és egyben első szerelmére gondolt.
   Legnagyobb szerencséjére, macskája tartotta benne a lelket, és mintha megérezte volna, elterelte régi emlékeiről alkotott gondolatait. Lassan körbejárta a Jace körüli teret, és ragyogó zöld szemekkel nézett gazdája szemébe. A nő pontosan tudta, hogy kedvence mit szeretne az értésére hozni. Mindig ugyanezt a taktikát vetette be, amikor éhes volt.
   Így hát kénytelen-kelletlen a konyha bútorzatának egy részét betöltő szekrénykéhez indult, és némi hajlongás árán egy marhahússal ízesített macskakaját halászott elő a szekrény mélyéből. Tűnődve nézett hol a kezében tartott tárgyra, hol a földön ücsörgő, bociszemekkel bámuló Raziel-re.
 - Ami azt illeti, az utóbbi időben felszedtél egy kis felesleget - öntötte szavakba gondolatát Jace, miközben továbbra is a macska széles körvonalát figyelte. A háziállat hatalmas, lámpásként világító szempárja végül meggyőzte a ház tulajdonosát, amelynek eredményeként a cica tálkája fél perc alatt megtelt a barna ételdarabkákkal. Elégedetten figyelte kedvence feltűnően nagy étvágyát, ahogy mohón rávetette magát laktató vacsorájára. Jace fejben elhatározta, hogy ha már az ő jó napjának befellegzett, legalább a macskának meghagyja az élet mindennapos örömeit.
   Csípőjét enyhén a konyha pultjának hideg felületéhez nyomta, majd szórakozottan iszogatni kezdte a reggeli zöld kávé maradékát. Tekintetét a boldog macskán nyugtatta, amikor legnagyobb meglepetésére, megszólalt a zsebében lapuló mobil csengőhangja. Kapkodva a kezébe fogta, miközben felvont szemöldökkel fogadta, hogy a telefon kijelzőjén Bram neve tűnt fel.
   Gyors mozdulatainak köszönhetően a füléhez szorította a készüléket, ám mielőtt megszólalhatott volna, munkatársa oly jól ismert hangja csendült fel a túloldalon.
 - Üdv, Jace! - mondta a kelleténél kissé boldogabban, majd komolyabb hangnemre váltott. - Mi a helyzet?
 - Szia, Bram! - köszönt vissza, és valamilyen oknál fogva boldog volt, hogy pár átvirrasztott óra után végre emberi hangot hallhat. - Épp végignézem, ahogy Raziel fellapátolja a két heti marhahús-készletét. Veled?
   A vonalban ekkor pár másodperces motoszkálás hangja zavart be, majd barátja szórakozottan felelt.
 - Csak a szokásos. A számítógép, én, és az internet sötét bugyrai. Egyébként minden rendben?
   Jace megforgatta a szemét, ahogy Abraham válaszát hallgatta. Szokásához híven, az elektronikai kütyüket bújta, kódokat tört fel, és néha már gyerekesen sok időt töltött a számítógép képernyője fölött görnyedve. Viszont munkáját bámulatos ügyességgel végezte, ezt el kellett ismernie.
 - Persze. Miért ne lenne? - vonta fel idegesen a szemöldökét. Soha nem rajongott a gyengeségért, és egyenesen gyűlölte magát azokban a pillanatokban, amikor puhánynak mutatkozott mások előtt.
   A beszélgetésbe feszült csend állt be.
 - Hát.. Csak úgy elhajtottál a temetésről. És Kai-jel már azt hittük, hogy valami gond van. Habár téged ismerve nem voltak kétségeink, de...
 - Nem bírtam tovább ottmaradni, ennyi az egész. Ti jól vagytok? - nyögte ki, majd gyorsan más témákra terelte a szót. Ám nem tudott szemet hunyni afölött a tény fölött, hogy a háttérben hangos zene vette kezdetét. Jace egyre biztosabb lett abban a gondolatában, hogy barátja nincs egyedül.
 - Naná, minden rendben. Habár Kai nincs a legjobb formában...
   Ekkor váratlan mozgások szakították félbe a beszélgetést, dübörgő léptek, majd hangos kurjantás hangzott fel. A konyhapult mellett álldogáló nő eltartotta magától a mobilt, mivel fülnek nem túl kedvező kiáltás másította el a hívás hangnemét.
 - Helló, Jaace! - kiáltotta egy túlságosan ismerős hang. A hallgató nem vett volna rá mérget, hogy mostani beszélgető partnere józan állapotban van. - Nincs kedved átjönni?
   Ahogy pillanatok alatt megnyugtatta Bram hangja, olyan gyorsan dühítette fel Kaillen szórakozottsága.
 - Nem, Ottiwell, eszemben sincs! És az istenért, csak azt ne mondd, hogy részeg vagy!
   Jacelyn pár perc erejéig meg volt győződve róla, hogy a szerencse létezését szem előtt tartva nem lehet még ennél is jobban elrontani keserves napját. Lélegzete szaggatottá vált, és nyoma sem volt iménti jókedvének, amelyet Raziel társaságában tapasztalt. A vonal túlsó részéről azonban dulakodó neszek keltek életre.
 - Na de, Jacelyn! Csak nem képzeled, hogy pont én... - Ám nem fejezhette be mondatát, mivel a zörrenésekből ítélve a telefon visszakerült az internetfüggő fiúhoz.
 - Öö, ne haragudj Jace, de az a helyzet, hogy Kai a bánatát pár üveggel nyomtatta le, és most... Hát, azt hiszem, vagyis nagyobb valószínűséggel biztos, hogy megártott neki az utolsó adag.
   A különös motoszkálások még ekkor sem múltak el teljesen, de a dühös nyomozót ekkor ez nem érdekelte. Támadásra készülő tigrisként állt a konyha magányában, csupán sebesülést okozó fogai helyett szavak áradatával zúdult a fiúkra.
 - Csak azt ne mondjátok, hogy a munkahelyen vagytok! Esküszöm az egy élő Istenre, hogy ha felforgatjátok a helyet, holnap rajtatok fogom kipróbálni a legutóbbi önvédelmi órán tanult rúgásokat!
   A két fiú ezúttal síri csendben várakozott. Mivel intelligencia szintjén Bram állt fölényben, ő szólalt meg először:
 - Ami azt illeti, nekünk most mennünk kell, de... Majd holnap találkozunk! - hadarta gyorsan a hacker, majd kijelentését rögtön az egoista felkiáltása követte.
 - Szép álmokat, Jace! Ne, inkább gyönyörű álmokat! Vagy csak simán álmodj velem!
   Jace biztos volt benne, hogy ez a két pojáca holnapra szét fogja verni az épület falait. A számítógép-függő miatt nem aggódott, de Kaillen beképzelt stílusa már annál jobban aggasztotta.
 - Ha van legalább egy milliliternyi vér a pucátokban, akkor nem teszitek...
   Ám ekkor csendes hang jelezte a hívás végét. A tanácstalanul maradt nő halkan felsóhajtott.
 - Idióták! - jelentette ki inkább nevetve, mint dühösen.
   Ennyi izgalom éppen elég volt erre a napra, így hát a hálószobája felé irányította lépteit. Amikor a lámpa fénye hirtelen kialudt, Jace-nek fogalma sem volt arról, hogy egy rémálom kitárt karjai közé szalad. Utólag még az is átfutott elméjén, hogy kézenfekvőbb és kellemes élmény lett volna, ha elfogadja a másnapos Kaillen ajánlatát.


   Ugyanaz a napfénytől sugárzó nap volt, mint négy évvel azelőtt. Az ég végtelen vásznát helyenként felhőfoszlányok tarkították, eltakarva a felkelő Nap alakját. Az akkori Jacelyn Frewer boldogan tekintett ki szobája ajtaján, kezében egy érdekfeszítő krimis könyvvel. Sötét haja kócosan lógott a vállára, ahogy gyors mozdulattal lapozott egyet. A hajnali órák voltak számára a legalkalmasabbak az olvasásra.
   A figyelmét magára vonó tárgyat óvatosan az éjjeli szekrényére helyezte, majd a tömbház előtt elterülő látképet vette tanulmányozásra. Jace a legjobban azt imádta a lakásában, hogy a legfelső emeleten való elhelyezkedése lehetővé tette a panoráma csodálatos kiélvezését. Kissé fáradtan pillantott az ablak tiszta üvegére. Az üvegre, amelyet pár másodperc után vörös vércsíkok szántottak át, és takarták el a kilátást. Jace testében megfagyott a vér, ahogy a ragacsos csíkokat egy, a folyadékban elázott kéz követte. Az akkori egyetemista lány velőtrázó sikolyt hallatott. Nem a vér és az élettelen kéz látványa sújtotta különösebben. Nyomozó segédként dolgozva hozzászokott már az ilyenekhez. Még csak nem is az eset hirtelensége lepte meg. Hanem a véres kézfej gyűrűsujján helyet kapó jegygyűrű látványa bénította le, amelynek tökéletes mását édesapja bal kezén látta minden reggel.
   Lélek- és izomszakadva rohant a tömbház tetejére. Hangos lépteivel és az ajtócsapkodással biztosan felverte az épület lakóit, de abban a pillanatban ez nem érdekelte, ahogy patakzó könnyei is kaparó torka is teljes mértékben hidegen hagyta. Izmai kegyetlen sajgásról árulkodtak, szeme pedig elhomályosult a hirtelen sebességtől. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy időben elérje azt az istenverte kijáratot!
    Amikor végre a tetőre ért, fekete pöttyök keletkeztek a látóterében. Zihálva támaszkodott a térdére, de a tetőn helyet kapó látvány kiszorította a tüdejéből az összes levegőt. Fájdalmában akkorát sikított, hogy még az épület talapzata is belerengett.
   A tető peremén édesapja vonagló holtteste állt vérbe fagyva. Groteszk testtartása tükrözte halál közeli pillanata előtt átélt fájdalmait, a testéből szivárgó vér pedig vörösre festette a tető szürke kövezetét. Bal keze élettelenül lógott a felső emeleti ablak üveges részére. És az áldozat fölött egy szürke öltönyös, csontsovány férfi állt. Kopott öltözetére az édesapa alvadt vére ragadt.
   Őrülettől és gonoszságtól csillogó szemekkel bámult Jace-re, kezében egy hosszú vadászkés, melyről keskeny vérpatak indult a földre. Ördögi mosolyra húzta a száját, és valamilyen érthetetlen oknál fogva a rémült lányhoz fordult:
 - Darius vagyok - mondta tagoltan, éles hanggal, mintha csak egy uralkodó vagy istenség nevét ejtené ki . Jace azóta sem jött rá, hogy a gyilkos miért árulta el annak idején a nevét.
   Könnyei és fájdalmas sikolyai felébreszthették a tömbház lakóit, mivel pár percen belül nővére termett mellette, a félelemtől reszketve. Mindeközben a férfi fekete, gomolygó füst képében felszívódott, egyedül hagyva a lányt halott édesapjával. A Jacelyn körül tornyosuló tömeg egyre nagyobb és nagyobb lett. Ő meg csak feküdt ott, a hűvös kövezeten, meredten bámulva apja holttestét, keserű könnyekkel küszködve. Öntudata halványodni kezdett, és félig ájultan feküdt a ház tetején. De labilis állapota ellenére egy valamiben biztos volt: megkeresi Dariust, és amint megtalálta, haladéktalanul végezni fog vele.


    Jace hideg verejtékben úszva, az ébresztőóra berregő hangjára ébredt. Arcán apró izzadtságcseppek gyöngyöztek, keze öntudatlanul az ágy fás részébe mélyedt. A szobában félhomály uralkodott, de a nőben uralkodó rettegés szinte kézzel fogható volt.
   Fejét a tenyerébe helyezte, ahogy egyre élénkebben tértek vissza az álom töredékei. Még mindig maga előtt látta a Bérlő őrült tekintetét, és édesapja megkínzott testét. Minden kétséget felülmúlva az volt élete legrosszabb napja, és amikor újra meg újra rátaláltak álmában az esemény képei, olyan érzése támadt, hogy megint ott áll a tömbház tetején, tehetetlenül, a látványtól és a fájdalomtól lebénulva.
   Lelke legmélyén még mindig érezte a fortyogó, kitartó haragot. Mintha csak a tegnap látta volna meg Darius ördögi kinézetét, azzal az otromba, mély vágással a nyakán. Jacelyn akkori elhatározását még mindig szem előtt tartotta, és eltökélt szándéka volt, hogy egy nap végezni fog apja gyilkosával.
   Akárcsak pár évvel ezelőtt, kutatómunkáját még mindig nem adta fel. A fiatalabb kiadású Jacelyn Frewer megszállottan nyomozott hasonló gyilkosságok után. Akkor még fogalma sem volt arról, hogy milyen összefüggések alapján kezdje el a nyomozást. Egy huzamosabb idő után viszont rájött arra, hogy édesapját nem véletlenül lógatták ki a tömbház tetejéről. A gerinctelen gyilkos a lehető legaljasabb módot választotta áldozatához: a legnagyobb félelmét használta fel ellene. A biztos nyomot követve Jace végül megalapította a C.A.M.A. bűnügyi egyesületét. A C.A.M.A. (Charterers Against Militarity Association, azaz Bérlők elleni hadjárat egyesülete) elnevezés viszont nem a tagok kedve és kreativitása végett került a szervezetre, hanem a polgárok számára tette hivatalosabbá és komolyabbá a csoport munkáját. Bár az emberek holmi olcsó szervezetnek tartották az egyesületet, legalább téves, de mégis elfogadhatóbb képzeteket alkottak róla, mint a valóság.
    A nő nagyot nyújtózkodott, majd kisebb-nagyobb nehézségek és ásítások árán kikászálódott az ágy melegéből. A fürdőszoba kitárt ajtajához indult, hogy rendbe szedje kinézetét, és eltüntesse a borzalmas álom nyomait.
   Amint felfrissülve magára vette aznapi összeállítását, kapkodva megfőzte kávéját. Mindeközben szorgalmas figyelőjévé vált Raziel, aki szomorúan figyelte gazdája minden egyes mozdulatát. Jace végül megsajnálta a macskát, és amellett döntött - bár munkatársai nem egyeztek volna bele- , hogy magával viszi az épületbe.
   Így hát alkalomhoz illő táskát vett magához, majd Raziel társaságában, a volán mögött ülve csak reménykedni mert abban, hogy munkahelye nem adta be a derekát a fiúk próbálkozásainak.


   A szürke homály bilincsként tartotta fogva a Jace előtt elterülő tájat. A nő unalmasan tekintett végig a Brooklyn utcáira telepedő szürkülete . Az efajta szürke, borongós napok még jobban kiszipolyozták az életet a város lakóiból és látképéből. Jacelyn tehát boldogan fogadta, hogy járműve húsz percen belül a C.A.M.A. egyszerű épülete előtt parkolt.
   Magához vette csokoládébarna kandúrját, majd sebes léptekkel elindult az emeletes ház felé. Miután halk koppanások és ajtócsapkodás zaját hagyva maga után belépett az irodába, két meglepett tekintet fogadta, egy barna és egy kék szempár formájában megtestesülve. Erőtlenül és kissé dühösen odaköszönt nekik, majd az irodájához indult volna, ha meg nem állítja egy, a kanapé rejtekéből felemelkedő, kigyúrt felsőtest.
 - Jacelyn, Jacelyn - csóválta a fejét a már jól ismert szórakozottságával Kaillen, miközben a nőre irányította hófehér, széles mosolyát. - Mi a titka annak, hogy napról-napra csinosabb vagy?
   Jace legszívesebben felképelte volna idegesítő munkatársát. Sötét szemeit összehúzva nézett végig rajta.
   Piros, kockás ingét félregombolva hordta, mogyoróbarna haja pedig a szélrózsa minden irányába elágazott. Ám egoizmusa és állandó mosolya ott virított a képén, és a tegnapi ittasságnak szinte semmi nyoma nem volt látható rajta. Figyelmen kívül hagyva az ing felső részére ragadt morzsákat, a vadul csillogó, gyönyörű kék szemeket és a kanapén helyet foglaló hatalmas szemétkupacot.
   A beképzelt srác képe leginkább torkos macskájára, Razielre emlékeztette. Mindkettő szívesen töltötte volna napját állandó lustálkodással, illetve a hűtőszekrény kifosztásával. És mindezek mellett, mindkettő aranyos volt a maga irritáló és sajátos módján.
 - Talán az állhat a dolgok mögött, hogy nem iszom magam hullarészegre esténként - válaszolta gúnyosan. A meglepett férfit könnyedén félreállította útjából, majd a szoba másik végébe lépett.
   Ahol történetesen a számítógép fölött görnyedő Bramet találta. A monitoron számok és betűk végtelen sorozata szerepelt, amelynek láttán szinte megszédült. Barátja szinte észre sem vette közeledését, amíg Jace hozzá nem intézte szavait.
 - Jutottál valamire? - kérdezte érdeklődve, miközben a képernyőn található érthetetlen maszlagot tanulmányozta. Mindeközben észre sem vette, hogy a jobb oldalán logó, kisállatoknak fenntartott táskában hangos kaparászás keletkezett. A kandúr kiszabadításán dolgozott, miközben a fiú válaszát hallgatta.
 - Ami azt illeti, nem sokra. De dolgozom rajta. - A nő tisztában volt vele, hogy Bram mostanában egy bonyolult rendszeren dolgozott, amellyel azt szerette volna elérni, hogy a környék összes halálesetének híréről értesítést kapjon. Jace-nek fogalma sem volt, hogy munkatársa hogy fog ezzel megbirkózni, de bízott a munkájában, ezért csak a legjobbakat remélte.
   Raziel éppen ekkor szabadult ki a fogva tartójául szolgáló táskából, és hangosat nyávogva indult felfedező útra. Ám a kanapé felől elégedettlenség jele hangzódott fel.
 - Már megint nálad van az a bolhás dög? - mordult fel Kai a meccsnézésből. Kijelentését a macska hangos fújtatással és a hátán felálló szőrrel jutalmazta. Szemmel láthatóan nem kedvelték egymást, bár Bram is furcsa tekintettel nézett Jace kedvencére.
 -  Ne nevezd Razielt bolhás dögnek! Amíg az áramot és a hűtőszekrény tartalmát pazarolod, addig a macskának is több hasznát vesszük! - nemtetszését fennhangon fejezte ki, majd a kezébe fogta Razielt. Legyen akármilyen kövér és haszonleső, akkor is Jace imádnivaló háziállata volt.
 - Ha már itt tartunk, igazán feltakaríthatnád a tegnapi mocskodat. A porszívót meg a többit a szertárban találod. Láss hozzá! Te meg folytasd a munkád! - fordult Bramhez, majd az iroda ajtajához lépett. -  Amíg nem nyomozhatunk Meredith házában, addig átnézem a papírokat. Nem nyitok vitát!
   Azzal becsukta a szoba ajtaját, és helyet foglalt az íróasztal túloldalán. Raziel a székre telepedett, és pár perc leforgása alatt mély álomba szenderült. A másik szobából pár szitkozódás hallatszott, de végül elcsendesedett, és Jace elégedetten fogadta, hogy nemsokára a porszívó zúgott fel.
  Átadta hát magát a rengeteg dokumentumnak, amelyekben az áldozatok pontos adatai voltak megtalálhatóak. Valami értelmetlen összefüggést keresett, amelynek alapján kiismerhetné  a különböző Bérlők stílusát. Reménytelennek és végtelennek tűnő munkájába vetette a nap hátralevő óráit.


   Jace biztos volt benne, hogy öt óra keresés, olvasás és jegyzetelés után egy zombi sem érezhette volna másként magát. Ölni tudott volna egy kávéért, de jelenleg fontosabb dolga is akadt annál. Ráadásul Jon megkérte a csapatot, hogy látogassanak el vele még egyszer Meredith sírjához. Csak a közeli hozzátartozók: ő, Jon, Kaillen és Bram. A nyomozó előre irtózott a közeljövőben rátörő fájdalomtól és könnyáradattól, de az elkeseredett férjnek nem mondhatott nemet. Ennek ellenére tudata elhomályosult, és nem tudott tisztán visszaemlékezni a temetőben tett látogatásról, a vakító, és mindent elemésztő fájdalomtól.


   Jacelynt még is az zavarta a legjobban, hogy újoncot kellett keresniük Meredith helyébe. Bármennyire is fájt az elengedés gondolata, a munka felhalmozódott, és hárman nem bírták fenntartani a nyomozásokat. Nem mint régen, amikor még sokkal többen voltak. De azóta szinte mindenki vagy meghalt, vagy jobb esetben kilépett a halálközeli eseményektől való félelmében. A nő éppen ezért tisztelte annyira társait, még ha néha kissé szigorú is volt velük.
A zöld mappa hangosat csattant az asztalon, amikor Jace Bram-hez lépett. A hacker rémülten nézett rá barna szemeivel, de Jace csendes nevetésével megnyugtatta, majd szemét a számítógép monitorára függesztette.
 - Sikerült találni egy megfelelő jelöltet? - tette fel a kérdést, majd a háta mögött megjelenő Kai-re fittyet hányva várta a fiú válaszát.
 - Nos, van egy régi barátom, aki szintén nyomozónak tanult. Rowan-nek hívják, remek ötletei vannak és... egyszerűen ért a nyomkereséshez. - Bram a beszéd közepén mintha kissé elvörösödött volna, és hangja is elcsuklott, ahogy őszinte csodálattal beszélt. Jace egyre kíváncsibb lett erre a lányra, és volt egy halvány sejtése, hogy a srácot mélyebb érzelmek kötötték ismerőséhez, mint a barátság.
 - Úúú, Bram-nek barátnője van! - szólt közbe váratlanul Kaillen, mire barátja még jobban elpirult.        Jace egy szúrós pillantás segítségével folytotta a szót az egoistába.
 - Nem a barátnőm! - védte magát gyorsan.
   Egy századmásodperces keresés után a gépen a lány képe töltődött be. Fiatal volt, hullámos, világosbarna hajjal, és mosolygó, zöld szemekkel. Feltűnően csinos volt, de Jace-nek nem tűnt túl keménynek, esetleg talpraesettnek. Kétkedve figyelte az immár egész monitort betöltő gimnazista képét.
 - Nem kételkedem a döntéseidben, de Bram, ő még csak egy kislány!
   A számítógép előtt ülő fiú szemmel láthatóan zavarban volt.
 - Tizenkilenc éves, Jace. Az már felnőttnek számít.
 - Nem rossz. Szerintem is jöhet - érkezett a hang hátulról.
 -Nem bánom - sóhajtott nagyot a nő, de kételyei még ekkor sem tűntek el teljesen. - De két hónapos próbaidőre tesszük, és csak utána döntünk.
A fiúk összepacsiztak a diadal örömeként. Bram kezében már ott is volt a telefon, hívásra készen. Izgatottan nyomta meg a hívás gombját, és az arcán uralkodó pír még akkor sem tűnt el. Izgatottsága még nagyobbra nőtt, amikor a túloldalon Rowan hangja szólalt meg.
 - Szia, Rowan! Nem szeretnélek zavarni, de van itt egy állás, és arra gondoltam, hogy te...-Ám ekkor szaladó léptek zaja hangzott fel, a fiú arca pedig pillanatok alatt merevvé vált. Arcizmai megkeményedtek, és ijedten hallgatta a lány távoli hangját.
 - Hol vagy most? - nyögte ki nehezen, mintha minden egyes szó kiejtése nehezére esett volna. Jace kezdett komolyan aggódni Abraham miatt, aki gyors mozdulatokkal pár szót firkantott egy papírra. Kivehetetlen írása is árulkodott félelméről és kétségbeeséséről.
 - Mindjárt ott vagyunk. Tarts ki! - mondta fennhangon, majdnem kiabálva. Ujjai görcsösen szorították a készüléket, ahogy elemelte fülétől, és a teremben levő másik két személyre nézett.
 - Jace, indítsd a kocsit! Azt hiszem, egy Bérlő megtámadta Rowan-t.
   A nő vállára hatalmas teher rakódott e két mondat hallatán. Már kapta is magára a kabátját, hogy elinduljon a ház előtt parkoló autó felé. Egy-két perc múlva a kocsi vezetőülésen helyet foglalva hajtott ki az országútra, a két fiú társaságában, hogy megmentsen egy gyilkosságra hajlamos Bérlő keze elől menekülő, számára ismeretlen, mint kiderült, ex-gimnazista lányt.