5. Fejezet: A múlt árnyékában

Halihó, hipercuki olvasóink , avagy bocs mindenkitől, csak behülyültem :3! Iszonyúan sajnálom a rengeteg csúszást, amit okozok! Szinte minden egyes fejezetemet napokkal, sőt, hetekkel később fejezem csak be, de tényleg nagyon sajnálom! Remélem nem vagyok azért nagyon kedvszegő, és mostantól megpróbálom tényleg időben hozni a részeket. Mégegyszer nagyon nagy bocsi mindenkitől. A sok lehangolásom ellenére jó olvasást kívánok az 5. fejezethez! :3 :)

Rowan

“Az akadály az a rémisztő dolog, amelyet akkor látunk, 

ha levesszük szemünket a célról.” 

                                      (Henry Ford)

   Rowan Moreno kényelmetlenül ült a meleg levegőjű nappali terebélyes díványán. Nem csak a sebesült csuklója és combja miatt érezte rosszul magát, hanem azért is, mert akarata ellenére is hallgatnia kellett ahogy oly rég óta látott hacker barátja a főnöknőjét győzködte, hogy a lány itt maradhasson egy éjszakára. A sötétzöld kanapé rugózó alja besüppedt alatta, ahogy maga elé meredve, szoborként ült a négyszögletű helyiségben. Olykor rá-rá pillantott a felfuvalkodott Kaillenre, aki méltatlankodva hajolt a hűtőszekrény felé. A kis konyha nyitottan egybefolyt a nappali szobával, csupán egy hosszú pult választotta el az étkezéshez szükséges dolgokkal teli szekrényeket, az apró sütőkályhát és a hófehér hűtőt a Rowan által elfoglalt házrésztől. Kai méltatlankodva tárta szét kezeit, majd úgy becsapta a hideg tárolóbútor ajtaját, hogy a lány összerezzent tőle.

 - Nem hiszem el, hogy egy darab normális kaja sincs itthon! - kiáltott fel a kétségbeesés és düh keverékével, majd duzzogó arccal Rowan felé fordult. 

   A lány szinte meg sem hallotta az idegesítő hangot. Sokkal jobban lekötötték egyre jobban összegabalyodó gondolatai. 

   Elsősorban alig várta, hogy végre normálisan elbeszélgethessen Brammel. Kimondhatatlanul hiányzott neki régi legjobb barátja, legszívesebben az egész napját a fiúval töltötte volna, hogy elmondhassa gondolatait, melyek már régóta kínozták. Le szeretett volna ülni a számítógépzseni mellé és mindent tisztán elmondani neki, ami nyomasztotta. Dolgozó agya másik fele viszont előkaparászta azokat a fájó emlékeket, amiket nap mint nap átélt az elmúlt évek során. 

   Akarata ellenére is látta maga előtt a képet, ahogy apja luxusvillájában élt bezárva. Szobája nagy ablakában ült, és reggeltől estig az utcákat kémlelte. Nem ivott, nem evett, látni se akarta az akaratos férfit, aki bebörtönözte, mint egy szökött fegyencet. De a legrosszabb az volt az egészben, hogy nem láthatta Bramet. Hosszú évekig semmit nem tudtak egymásról, ugyanis Abraham hamar elvégezte az iskolát, így Rowan egyedül maradt. Ha megpróbálta volna személyesen felkeresni legjobb barátját, apja azonnal tudomást szerzett volna róla, ami felért volna a világ végével. 

   A számtalan erőtlen próbálkozás ára a mobilja elvesztése volt. Így az üzletember elérte leghőbb vágyát: teljesen megszakította a kapcsolatot lánya és a külvilág között. 

   Rowan emlékezetébe szinte az összes rossz emlék beleégett. Mintha maga előtt látta volna, ahogy apja irodájának ajtajához támasztotta a fülét, ahányszor meghallotta az egyik fiókból kiszűrődő csörgést, melyet elkobzott telefonja okozott. Fájó szívvel hallgatott végig minden egyes hangot és rezgést, amik arról árulkodtak, hogy Abraham nagyon is keresi őt. Ám néhány hónappal később már nem csengett hívások hangjától a ház. Rowan könnyeivel küszködve élt át minden egyes rideg estét. Állandó veszekedések sorát indította el már vagy századjára. Mígnem kezdett teljesen lemondani a Brammel ápolt szoros baráti kapcsolat fenntartásáról.

   Szobalányok ezrei lesték kívánságait az órák minden egyes parányi percében. De a lány mindent elutasított, nem akart egy elkényeztetett csitri lenni, akinek mindent a kezébe adnak. Megvolt a maga élete, a maga döntései és a maga jogai. Ám a felsorolt dolgokból rövid időn belül semmi nem adatott meg neki. Apja cérnaszálakon rángatta, mint egy haszontalan fabábut, akinek eltört karja, lába.

   Idővel a ridegség Rowanre is rátelepedett. Már nem érezte az ablakán besütő napfény melegét, még mosolyogni sem tudott. Már-már az összeomlás szélén állt, de akaratereje visszahúzta. Bár a jövő nem kecsegtette egy tipikus boldogan él, míg meg nem hal végződéssel, talpra állt. Elviselte a szinte havonta történő költözések hadát. Megjárt számtalan helyet, ám egy cseppet sem élvezte. Apja még mindig a legnagyobb szálka volt a szemében. Költözniük is miatta kellett, ugyanis be akarta hálózni a világot számtalan céggel, és az ezekhez tartozó gyárak felépítésével sem spórolt. Nagyrészt emiatt telt el Rowan élete úgy, mint egy kalitkába zárt, röpképtelen madáré.

   A lány arca megrándult, mikor eszébe jutott a féléveken át szövögetett terve. A szökési kísérletek sem a biztonsági őrök, sem a szobalányok számára nem voltak újdonságok. Az akkoriban még gimnazista lány sokszor próbált elmenekülni, többek között az iskolából. Ám ilyenkor is alig juthatott tovább egy utcasarknyit, újra és újra rátaláltak az őt követő őrök. Minden egyes tervből egyre többet tanult, míg végül eljött a tegnapi nap, és sikerült kitörnie a képzeletbeli rácsok közül. Kilopta telefonját apja fiókjából, és véget nem érő futásnak eredt. Aznap a szerencse egy jó nagy adaggal áldotta meg őt, ugyanis sikeresen ki tudott mászni az ablakon, és még a nyakát sem törte ki. A folyamatos bezártság ellenére Rowan megtanulta uralni önmagát. Fegyelmezett és kitartó lett. És végre, annyi idő elteltével újra tudott mosolyogni.

   Ajtónyikorgás hallatszott, mire felkapta a fejét. Abraham állt féloldalasan mosolyogva Jacelyn magánirodájának ajtajában. Rowan megkönnyebbülten húzta egyre szélesebbre a száját. Örült, hogy a főparancsnok nem nyakazta le Bramet a felvetett ötletért, miszerint a lány megszállhasson az egyesületnél éjszakára.

 - Elég nehéz volt, de végül meggyőztem - mondta kissé zavartan Bram, mint aki nem tudja eldönteni, mit is kéne ilyenkor mondania.

   Rowan sóhajtott egyet és tekintetét a földre vándoroltatta. Nehezére esett őszintén a fiú szemébe néznie azok után, amiket érte tett a kis csapat. Először megmentették szánalmas életét a lélektelen Bérlőtől, aki maga sem tudta miért, de a halálát akarta. Aztán állást ajánlottak, amit nagylelkűen el is fogadott. Most pedig megtűrik őt a szervezet épületében. Úgy érezte magát, mint egy szakadt csöves az utcáról, aki jószívű emberekre vadászva rója az utakat.

   Végigvándoroltatta szemeit a barna parkettán. A föld tökéletesen tiszta és csillogó volt, mintha csak az otthoni börtönében tartózkodna. Utálkozó, eltorzult arccal tapasztalta, hogy megint visszaemlékezik. Végre valaki kizökkentette a fájdalmas gondolatmenetből, ám kezdett visszasüllyedni a feneketlen emlékzuhatagba.

 - Bram, én iszonyúan sajnálom. Nem akartam felszívódni, tudom, hogy mennyit kerestél, csak.. - Rowan hangja elcsuklott. Száraz mondatai nem csengtek őszintén. Nem nézett a fiú szemébe, mikor beszélt, mintha nem is az ő hangja lett volna. Szemhéja lassan lecsukódott, és mikor újra kinyitotta, belenézett Abraham szemébe. Abba a seszínű szempárba, amit évekkel ezelőtt látott utoljára. Legjobb barátja ott állt előtte, mégis olyan távolinak tűnt minden.

 - Figyelj, ezt már megbeszéltük. Nem a te hibád volt, kénytelen voltál hallgatni az apádra - mondta egy sóhajtás közepette Bram, és óvatos léptekkel odasétált a kanapéhoz, majd leült Rowan mellé.

   A lány érezte a fiú finom, frissen sült péksüteményre hajazó illatát. Nem tudta, mit mondhatna. Jelenleg az épületben tartózkodó három személy jelentette a családját, még ha az egyikük nem is szívlelte őt túlságosan.

 - Ó, nézd csak a szép gerlepárt! Mintha magamat és a drága Jacelynt látnám egy romantikus estén, kettesben - vigyorodott el a pultra könyökölő Kaillen, miközben tettetett ámuldozást ültetett az arcára.

 - Én meg mintha azt látnám, ahogy egy másodpercen belül kimegyek, és kettétöröm azt a csinos kis karodat! - rivallt rá Kaire a főnöknő a félig nyitott irodaajtón keresztül. Olyan hangnemben beszélt, mint akit teljesen kielégít a tudat, hogy képes durva fizikai károkat okozni cseppet sem kedvelt alkalmazottjának.

   Rowan nem merte volna bevallani magának, de valahol a lelke mélyén kissé tartott az erős Jace-től. Olyan határozottsággal beszélt, mintha egész életét egy katonai iskolában töltötte volna, ahol fegyelmet és harcművészetet tanult. Az utóbbi állítás nem is hangzott olyan értelmetlennek, hiszen Rowan simán el tudta képzelni a főnökasszonyt katonai terepszínű ruházatban, nyakában a katonák tipikus nyakláncával.

   Rowan bízott benne, hogy próbaideje alatt sikerül megkedveltetnie magát Jacelynnel. A nő úgy beszélt vele, mintha egy apró szálka lenne a szemében, amit egyetlen mozdulattal eltávolíthatna, de furcsa mód, ezt mégsem teszi. Minden esetre, egyelőre farkasszemet nézett a parancsnokkal.

   - Akkor én most elugrok a boltba - közölte Kai, miközben szemeivel Jace irodáját pásztázta. Minden szót alaposan kihangsúlyozva ejtett ki, ráadásul nem is halkan. Végül a kanapén ücsörgő barátokhoz fordult. - Aztán nehogy rosszalkodjatok a távollétemben, édes-mézes gerlepárocskám! - Kifelé menet letépte a fogasról vékony, barna kabátját és kimasírozott az utcára.

   Rowan hálát adott minden élő Szentnek, hogy végre Kaillenmentes övezetben találhatja magát, megmenekülve a hülye beszólásoktól és az idegesítő kisugárzásoktól.

 - És, öhm.. Rowan, elmondanád, mi is történt pontosan? Mármint az egész utca úgy nézett ki, mintha ott zajlott volna le a második világháború - motyogta halkan Bram.

   Rowan tudta, hogy előbb vagy utóbb eljutnak eddig a pontig. Itt volt a kényszeres alkalom, amikor mindent el kellet mesélnie az elejétől fogva. Csakhogy mindez elég nehezére esett.

   Végignézett csupasz, szinte falfehér karján. Sosem volt egy gyönyörű, barna Beyonce, inkább sápadt volt, akár egy szellem vagy egy frissen gyilkolt ember. Ujjait végigcsúsztatta a hófehér kötésen, amely fájdalmas sebet ejtve égette emlékeibe a Bérlő vadászkésének képét.

   Miután a gyilkos képébe vágta az értelmetlen vackokkal teli táskáját - nem mellesleg pár tiszta ruhával együtt, amikért most bármit megadott volna - , és lenyúlta a kanárisárga taxiját, belátta, hogy ma végérvényesen is elkezdhetik rendezni a temetését. A lény először szilánkokká robbantotta szét az autó ablakait, beleértve a szélvédőt is, aminek köszönhetően a maximumos fokozattal száguldó lány majdnem egy épületbe csapódott. A gyilkos üldözőbe vette, és az exgimnazista biztos volt benne, hogy addig nem nyugszik, amíg meg nem öli a lányt. Rowan a szélvédő hiányában már alig látott a szemébe csapódó, erőteljes fuvallatoktól. És aztán bekövetkezett az, ami a harcnak, és egyaránt az életének is véget vethetett volna. A Bérlő a taxi teljes szerkezetét egy legyintéssel felrobbantotta. A lány csörgő telefonjával a kezében, az utolsó pillanatban vetette ki magát a járműből. Pár enyhe égési sebbel és horzsolással megúszta, ami már önmagában is kész csoda volt. A félelemtől és a döbbenettől lebénulva, gyengén, fegyvertelenül rohant végig az utcákon, miközben sikerült felvennie a telefont. Amikor meghallotta Bram hangját, azt hitte, menten szívrohamot kap. Két évnyi némaság után Abraham még mindig kereste és nem felejtette el őt.

   Mindeközben a Bérlő folyamatosan a sarkában volt. Éjfekete füstként követte a lányt. Rowan először azt hitte, a gyilkos pár méter után beéri őt, és végez vele. De a lény vagy túl fáradt volt ahhoz, hogy így tegyen, vagy kedve akadt egy kicsit játszadozni új áldozatával. Zsákutcába kergette a lányt, ahol Rowan próbált küzdeni ellene: megdobálta az útba eső, hirtelen kezébe kapott kavicsokkal, port dobott a szemébe, de ezzel csak késleltetni tudta az elmaradhatatlan végzetet. A Bérlő kétszer is felhasította bőrét, melynek köszönhetően Rowan vérétől csörgedezett a gyilkos vadászkés.

   Aztán Kaillen rátalált a sikátorban. A lány az első perctől látta az átlagos taxisnak tűnő támadója arcán, hogy tudja, ki merészkedett a közelébe. Csupán folytatta az őrült játékát, amit egyszer s mindenkorra be akart fejezni, hogy utána, mint aki jól végezte dolgát, újabb áldozatok után nézhessen.

   A lány kétségbeesetten támaszkodott a hideg tégláknak, amikor a Bérlő a falnak szorította Kait, és el akarta vágni a torkát. A nyomozó pisztolya a földön landolt. Rowan az utolsó percekben kapcsolt, és a gyilkos háta mögé lopakodva, kezébe vette a fegyvert. Ha akkor nem húzza meg a ravaszt, a támadó ott helyben lenyakazta volna, aztán jókedvűen Kaillen vérében is megfürdette volna kését.

   A nyomozó első pillantásra nem tűnt olyan idiótának, mint amilyennek Rowan később megismerte. Akkor elszánt fényt és gyűlöletet látott csillogni a kék szempárban. Ám ezt később a gúny és az önimádat vette át.

 - Rowan, tudom, hogy valószínűleg elég nehéz erről beszélned, de el kell nekünk mondanod. Csak így segíthetünk. - Bram ujjai megrezzentek, mintha meg akarná fogni a lány kezét. Rowan mereven bámulta fehér kötését, amely alatt úgy sajgott véres sebe, mintha sót szórtak volna bele. A hacker mindig nagyon félénk volt a lány közelében. A nyomozójelölt lelke legmélyén mosolyogva tapasztalta, hogy régi iskolatársa egy fikarcnyit sem változott. De ennek jele az arcán teljes mértékben rejtve maradt.

   Rowan szájíze kesernyéssé vált. Úgy érezte, a gondolatai nem csak fejében futottak volna végig. Vajon tényleg nem mondott semmit? Úgy érezte, elejétől végéig elmesélt mindent. Minden egyes röpke percet, ami aznap délután történt, és pár pillanat alatt megfogalmazódott a fejében. Azt hitte, beszámolója nem csak fejében zajlott le. Ám jobbszerette volna, ha egy legyintéssel kitörölhetne minden rossz emléket, hogy szégyenkezve azt mondhassa, nem emlékszik semmire. Hogy úgy érezze, ez mind meg sem történt, csak beképzeli magának a rakatnyi, elképzelhetetlen hülyeséget, csakhogy ne kelljen elárulnia semmit.

 - Én most képtelen vagyok bármit is mondani, ne haragudj - rázta meg lazán a fejét Rowan, miközben pengevékonyra húzta össze ajkait.

   Abraham sóhajtott egyet. Ábrázata szokatlanul üres és tiszta volt jól megszokott, keretes szemüvege nélkül.

 - Talán le kéne pihenned aludni. Jace-szel megbeszéltük, hogy egyelőre elalhatsz a kanapén, de később találunk számodra egy kényelmesebb helyet pár napig. - Bram talpra állt és tarkóját vakargatva megeresztett egy furcsára sikeredett félmosolyt a lány felé. Rowan erőltetetten viszonozta egy gyenge bólintás közepette.

   Észre sem vette, mennyire álmos, egészen addig, míg hullafáradtan el nem terült a dívány kényelmes felületén, és azon nyomban álomba nem szenderült.

××××

   Rowan csiklandozást érzett a parkettát súroló ujjain. Kuncogva motyogott egy ,,Elég"-et, és nyújtózkodva felült a sötétzöld színű heverőn. A kacarászástól mosolyogva nyitotta fel szemhéjait, és boldogan tapasztalta, hogy Raziel, az édes, ám kissé túlsúlyos macska ébresztette. Az állat Rowan fekhelye mellett üldögélt. Halk nyávogások közepette hosszú farkát kecsesen ide-oda mozgatta, mintha csak a szél lengette volna.

   A lány kellemes meglepetésként tapasztalta, hogy a tegnap esti kidőlése után valaki puha takarót terített alvó lényére, nehogy megfázzon éjszaka. Kezeivel gyöngéden félrehúzta, majd gondosan összehajtogatta a pokrócot, és feltápászkodott.

   Lehajolva megsimogatta ébresztője fejét, aki elégedetten távozott Jace irodájába.

   Rowan körülnézett a szobában. A konyhapulton üres chipses zacskók és összepréselt kólás dobozok sorakoztak, melyeket bizonyára Kaillen hagyott szanaszét tegnap esti nassolása után. A helység egyik sarkában Abraham ücsörgött egy kis íróasztalnál. Valószínűleg a számítógép képernyője fölé görnyedt volna, ha feje nem a kemény fának ütközve dőlt volna oldalra az asztal lapján. A fiú hangosan szuszogva, nyitott szájjal szunyókált a kemény felületen. Rowan szélesen elvigyorodott a látványon, ám tekintete továbbsiklott az orra előtti üveglapos dohányzóasztalra, melynek közepére kerek, fekete csipkét terítettek. Az aprócska terítőn sötét kerettel körbefogott fényképet helyeztek, amely egy mosolygó, magabiztos nő profiljának adott helyet. Ábrázata igencsak hasonlított a Jace-ére, haja sötéten omlott vállára, tekintetéből áradott az a jól ismert elszántság, amit a főnökasszony szemében is észre lehetett venni.

   Rowan arcáról azonnal leolvadt a mosoly. Egy gonosz hang a fejében egyre csak azt mondogatta: Tényleg azt hitted, hogy beilleszkedhetsz? Csupán egy pótkerék vagy, kislány. 

   Kislány. Ez volt az a pillanat, amikor komolyan elgondolkodott rajta, ő mégis mit keres itt. Nagy esély volt rá, hogy ez a fölöttébb nyugodtságot árasztó hölgyemény az elődje volt. Akkor viszont ő lenne a pótlék. 

   Rowan lassan megrázta a fejét, hogy kiverje elméjéből a gondolatot. Ám szemei nem akadtak le a nő mosolyáról. Hátborzongató érzés fogta el, miközben már majdnem elveszett a fakeretes fényképben. 

   Nagyot nyelt, de végül megfordult, és ócska teniszcipője egyenletes, halk kopogását hallgatva megkerülte a kanapét. 

   Rowan az élete árán se vette volna fel azokat a csilivili ruhadarabokat, melyeket apja szerzett be neki mindenféle idétlen, drága üzletből. Nem volt szüksége selyemszövetes egyberuhákra vagy nyaktörő magassarkú cipőkre. Általában feltűnésmentes, fekete-fehér árnyalatú ruhadarabokat viselt, melyeket szekrénye aljáról kapart elő. Nem érdekelte a trend legkisebb szilánkja sem. Kopott, kifakult farmerekben és tépett fűzőjű teniszcipőkben járkált. Élvezte, hogy az a drága édesapja a haját tépkedi elavult, utcalányos stílusa miatt. Élvezte, hogy kitűnhet a szőke cicababák között és nem vesz el a rózsaszín felhőkben, mint az emberek általában.

   Bár nem volt egy tökéletes testalkatú, felpumpált szupermodell, a gimis hímnemű évfolyam- és iskolatársai nagyrészt az ő kegyeit keresték. Rowan legszívesebben jól pofánrúgta volna mindegyiket, hogy szálljanak végre le róla. Igaz, voltak köztük meggyőző kinézetűek, ám személyiségük igencsak hajazott a Kaillenére. A lánynak nem volt szüksége beképzelt idiótákra, de az iskola során önuralmat is tanult. Bár be kellett látnia, hogy ehhez nagyrészt az otthoni körülmények is hozzásegítettek. Ugyanis Rowannek minden egyes találkozáskor fékeznie kellett magát, hogy nehogy élő bábunak használja a rideg cégtulajdonos apját. 

   Igaz, nem értett túlságosan a számítógépekhez vagy a kódoláshoz, mint Abraham, de valahogy mégis barátságot szőtt közöttük a nyomozás iránti érdeklődés.

   Rowan megsimította combját szorító kötését, miközben múmiaként tapasztalta, hogy majdnem beleütközött egy kissé rozoga faajtóba, amelyről már nagyobb foltokban bomladozott a festék. Először nem tudta, hogy merjen-e bemenni vagy ne. Tompa zajokat vélt átszűrődni a túloldalról, ám ezek eredetét nem tudta felfedezni. 

   Szemöldökét felhúzva nyomta le a kilincset, majd egy halk kattanás közepette belépett az ajtón. 

   Rowan tágra nyílt szemekkel fedezte fel, hogy a C.A.M.A. edzőtermére talált rá. A plafonról pár boxzsák lógott, a padlón ember nagyságú, plüssállatokhoz hasonlító bábuk hevertek. Pár közülük kapott egy késsel végrehajtott gyomrost, másoknak fejüket szegték, megint másoknak pedig lyukak meredeztek az egész testükből, sűrűn megsorozták őket egy pisztollyal, vagy akár egy kisebb gépfegyverrel. Plüss-bélésből szőtt tenger hullámzott komoran körülöttük, akár egy csatatéren, egy véres harc után.

   Az egyik fal mentén polcokból összetákolt építmény állt. Rowan elgondolkodott rajta, vajon mit rejthetnek a vastag polcok. De az már akkor biztos volt, hogy nem porcelánból készült teaszettet tárolnak benne.

    A lányt hajtotta a kíváncsiság. Nem volt biztos benne, hogy joga van betolakodni ide, aztán kilesni mindenféle apróságot. Vagy titkot.

   Rowan nyelt egyet, és körülnézett. Egy lélek se járt az edzőteremben, amely ablakok híján elég sötét volt; épphogy csak látni lehetett.

   Rowan surranva végigszaladt a termen. Combjában lüktetett a vér, a kezével a csuklóján pihenő kötést birizgálta, mint valami értelmetlen kis játékot, míg végül céljához ért. 

   De amikor szemügyre vette a nagy, kipárnázott polcokat, a lélegzete is elállt. 

   Fegyverek, gyönyörű fegyverek sorakoztak a puha felületeken. Pisztolyok és gépfegyverek sorai csillogva várták, hogy hasznukat vegyék.

   Rowan imádattal teli tekintettel legeltette szemeit a szépségeken. Tizenéves kora óta szeretett volna nyomozó lenni, és imádta a fegyvereket. Igaz, sokat még nem tudott megkülönböztetni fajtától vagy kinézettől függően, de ez jelenleg nem is zavarta. 

   Apjának egy szót sem említett vágyairól, viszont kihasználva a férfi nemtörődését, könnyedén beirattatta magát az első olyan gimnáziumba, ahol felkészítő gyanánt tartották a szakmához fűződő tanórákat.

   Anyja halála után csak még jobban fokozódott benne a vágy, hogy bűnös embereket juttathasson a rácsos hotelbe. Nem kívánt élőket megölni, még azokat sem, akik a legjobban rászolgáltak, de miután végighallgatta Jace felvilágosítóját a lélektelen Bérlőkről, ez gyökerestül megváltozott. Aki egy halott tetem bőrébe bújik, elrejtve az emberiség elől igazi külalakját, az megérdemli akár a golyót, akár a pokolra juttató máglyát. 

   Elnézve a nem túl nagy pisztoly-dombokat, Rowannek szöget ütött a fejében, hogy a szervezet talán kissé szűkölködik vagyon terén, ezért is nincs jól felszerelt edzőterem, illetve fegyvertár. Ám Jacelynt elnézve, akár egy farúd is elég lett volna hozzá, hogy a legügyetlenebb emberből is profi nyomozót faragjon. Lényéből csak úgy áradt a már szinte kézzel fogható, forró szigorúság és fegyelem.

   Rowan kisimította arcából a hosszú hajtincseket, hogy jobban szemügyre tudja venni a legközelebbi, éjfekete pisztolyt. Kézfejét lassan felemelte, hogy megérintse a csillogó felületet, de a mozdulat felénél halk sziszegés zúgott fel a lány háta mögött.

 - Ne érj hozzá - mondta egy ismerős, ám nem túl kellemes női hang, amely acél keményen hatolt Rowan csontjaiba.

   A lány ujjai megálltak a levegőben, majd egy gyors mozdulattal a főnöknő felé fordult. Jacelyn sötét tincsei kissé kócosan omlottak hátára, pár közülük szemébe lógva takarta el a Rowan felé vezető kilátást. Flegma arccal, összehúzott szemekkel és összefont karokkal meredt a lányra, aki szoborként állt ugyanabban az állapotban, ahogy pár perce.

   Rowan vett egy nagy levegőt, és ismét a kötésével kezdett játszadozni, de a nőről egy pillanatig sem vette le a szemét.

 - Jó reggelt, Jace! Én is nagyon örülök, hogy látlak. Leírhatatlanul köszönöm, hogy elszállásoltatok egy darabig, igazán kedves és... - köszönt mosolyogva Rowan, de Jacelyn a szavába vágott.

 - Ne hálálkodj! - rivallt rá fintorogva. - Csupán pár napról van szó. Ha bárkinek is meg akarod köszönni, szaladj Bramhez, ő vett rá az engedély megadására. - Úgy beszélt, mintha most jött volna a katonaságtól. Hangja acélos és jéghideg maradt, mint mindig, amikor Rowannel beszélt.

   A nő hátrált pár lépést, majd megropogtatta nyakát és kinyújtóztatta karjait.

 - Lássuk, mit tanítottak neked abban a bizonyos gimnáziumban. - Lágy mosolyt erőltetett az arcára, amely akár a nappaliban látott kép kissé tompított változata is lehetett volna.

   Rowan megborzongott a szavak hallatán. Jace arra várt, hogy a lány megmutassa előtte harctudását, ám egyetem nélkül ezzel nem sokra ment. Birtokosa volt pár jó reflexnek, egy-két erős rúgásnak és néhány jól irányzott bal- és jobb horognak, ám a vezetőhöz képest ez semmi volt. Ha harcba szállna Jacelyn Frewerrel, az első percben kiütnék a ringből.

   Ez volt az a pillanat, amikor Rowan örült, hogy ő kezdeményezhet. Ha neki kell rárontani az ellenségre, pár másodpercig talán még láthatja az éltető fényt, mielőtt egy jókora monoklival az arcán szörnyűséges halált hal.

   Nem futamodhatott meg, hiszen akkor gyávának tűnt volna. Önvédelem közben általában reflexei mozgatták, és ha szerencséje volt, könnyedén legyűrte az ellenséget. Ám egy képzett, katona-érzetű nőszemély ellen aligha lett volna esélye.

 - Nos? - vonta fel kérdően szemöldökét a türelmét vesztett Jace. 

   Rowan csak pislogott egy nagyot, de megpróbálta összeszedni magát. Ha el akarta érni, hogy a fekete szépség kedvelje őt, mutatnia kellett valami határozottatt. Talán az is elég lesz, ha simán megpróbálja átdobni a vállán, vagy esetleg a földre teperi és a nyakának nyomja a karját, mintha túszul ejtené. Ám ezek közel sem olyan gyakorlatok voltak, amiktől Jacelynnek leeshetett volna az álla. De ha tovább várakoztatja a főnökasszonyt, annak valószínűleg több kedve szottyan kinyírni őt. 

   Sebeire gondolt. Egy rossz mozdulat, és a félig-meddig, frissen beforrt vágások újra felnyílhatnak; ez pedig nem kis fájdalommal járna. 

  A gondolatok összekuszálódott hálójában való vergődés közben Rowan le sem vette szemét Jacelynről. Próbált kiolvasni valamit a sötét pupillákból, de a nő jelét sem mutatta bármiféle érzelem jelenlétének.
   Rowan beleharapott az ajkába, és felkészült az összeugrásra.
  A levegő lelassult körülötte, ahogy jobb lábával elrugaszkodott, majd Jace felé irányult. Futás közben olyan könnyednek és lassúnak érezte magát, mintha víz alatt lenne. Agya leblokkolt, nem tudta, mitévő legyen, ha tényleg eléri Jacelynt. Milyen fogást használjon? Amatőr gyakorlatai között aligha szerepelt olyan, ami tényleg a földre teríthette volna a főparancsnokot.
   Már alig öt méter választotta el Rowant a vészjóslóan mosolygó nőtől. Érezte, hogy izmai megfeszülnek a lábában és a bal combjára helyezett kötés alatt lüktet a vér. Hajtincsei össze-vissza ugrándoztak a hirtelen fülledtté vált levegőben.
   Amint pár lépésnyi távolságra volt Jace-től, a nő már nem mosolygott. Az idő visszaállt a normális kerékvágásba, de Rowan még mindig víz alatt érezte magát, levegő után kapkodva. Nem mintha egy óriási harcmezőn állt volna, szembenézve egy seregnyi ellenséggel. De a sötét szempárba nézve elfutni támadt kedve, mint egy megrémült nyúlnak. Tán kívülről erősnek látszott, belül mégis ott motoszkált benne a félelem, ami oly sok embert legyőzött már.
   Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy szépen lefékez, sarkon fordul, és kiviharzik az épületből. Megfutamodni támadt kedve, pedig nem fenyegette különösebb veszély. Ám amikor megálljt parancsolt dobogó lábainak, egyszerre a földre vetődött, és beverte fejét a kemény, hideg padlóba. Rowan fintorogva megpróbált felülni, de egy kar erőteljes, nyakára eső lökése közölte vele, hogy igenis a földön marad.
 - Még rengeteg dolgom lesz veled, az biztos - mondta  a szúrós tekintetű Jace, aki Rowan fölé hajolva tartotta padlón a lányt.
 - Egyelőre maradjunk annyiban, hogy esélyt sem adtál. Többet tudok, mint hinnéd - Rowan magabiztosan próbált beszélni. Persze szavai ismét hamisan és szárazan csengtek. Megeresztett hát egy ellenséges tekintetet a parancsnok felé, csakhogy viszonozza a gyűlölködés irritáló érzését.
   Jacelyn arca az eddiginél is jobban beleolvadt a sötétségbe, de Rowan még így is tisztán ki tudta venni a gyönyörű, ám mégis ijesztő arcát. Abban a pillanatban biztos volt benne, hogy a főnökasszony inkább ellenségként, mint barátként tekint rá.
   Hirtelen ajtócsapódás hallatszott, majd világosság hatolt be a terembe. Rowan és Jace egyszerre kapták fel meglepetten a fejüket, mire Kaillen sétált be lovagiasan az edzőterembe.
 - Na, de hölgyeim! Tudom, hogy szebb vagyok még a Napnál is, de azért nem kellett volna ilyen durván összecsapni miattam! - mondta a férfi, miközben szívdöglesztően elmosolyodott és fel-le húzogatta szemöldökeit.
   Jace elhúzta karját Rowan nyakától, és talpra ugrott. Fújt egyet, majd egy utolsó szemrehányó pillantás kíséretében úgy kiviharzott a teremből, hogy útközben majdnem fellökte Kait.
   Rowan könyökei segítségével feltornászta magát, majd megdörzsölte feje búbját. Zavaros gondolatai még mindig nem méltóztattak visszatérni fejébe, ezért úgy érezte magát, mint egy szellemileg fogyatékos illető.
   Mint általában, most se igazán akarta meghallani Kaillen nagyképű megjegyzéseit. Nehezen arcára erőltetett egy mosolyt, majd nekilátott leporolni fehér pólóját, melyre csak úgy ragadtak a koszfoltok.
 - Egyébként Rows, gondoltam érdekelne az a fölöttébb érdekes tény, hogy a képedet mutogatják a tévében. - Kaillen vigyorogva megvonta a vállát.
   Rowan szája tátva maradt. Keserű íz mardosta a torkát, és nem akart hinni a fülének. Sosem akart bekerülni a tévébe, főleg azért, mert az apja rengetegszer be akarta tuszkolni a kamera elé, mikor interjút adott, csak azért, hogy még jobb fényt vethessen magára. A férfi úgy láttatta magát a világgal, ahogy csak szerette volna. És ehhez Rowant akarta felhasználni, hogy eljátszhassa a gondoskodó apa szerepét. Egyszóval a lánynak hányingere támadt tőle.
   Futólépésben megeredt az ajtó felé, nyomában Kaijel.


   A nappaliba érve ismét megcsapta orrát Bram péksüteményre hajazó illata. A fiú most kócos hajjal és elferdült szemüveggel ült a zöld anyaggal bevont kanapén, és szoborként meredt a tévé képernyőjére. Háta mögött Jace támaszkodott a dívány támlájának, aki szintén meglepetten és zavarodottan nézte a készüléket.
   Rowan levetette magát a kanapéra, és kétségbeesetten figyelte a jelenetet. Éppen a reggeli híradót adták, melynek irritáló szalagcíme történetesen a ,,Mr. Grifith édes lánya után nyomoz" feliratot viselte.
 - A mai napon egy megrázó hírrel zárjuk műsorunkat. A világhírű cégtulajdonossal, Mr. Grifithtel beszélgetünk, aki kétségbeesetten fordult hozzánk, ugyanis drága, hőn szeretett lánya egy napja eltűnt a nagy Brooklynban - mondta a riporter.
   Rowan legszívesebben beverte volna a képernyőt. A csámpás riporter mellett ott állt az a magas, igencsak széles vállakkal és lapát nagyságú kezekkel megáldott férfi, aki apának merte nevezni magát. Most egy nagy, kinyomtatott fényképet szorongatott, miközben színlelt fájdalmat erőltetett az arcára.
 - Most átadom a szót a megrázott édesapának - közölte a riporter, és átnyújtotta a mikrofont Rowan apjának.
 - Kedves tévénézők! Először is köszönöm a stábnak, hogy hozzájuk fordulhattam ebben a  rövid, ám annál nehezebb időszakban. Amint azt a szalagcím is mutatja, drága lányom után kutakodok immár huszonnégy keserű órája, de még csak egy hajszálat sem találtam meg a kedveskémből. Látni lehet, hogy magammal hoztam róla egy szépséges fényképet. - Mondata befejeztével olyan közel nyomta a képet a kamera lencséjéhez, hogy még Rowan is hátrahőkölt ijedtében. Eddig is tudta, hogy apja általában nevetségesen viselkedett a felvételeken, hogy a népek ilyen szinten is megkedveljék őt, de közben mégis tisztelettudó és ellentmondást nem tűrő hangon beszélt. Miközben elhúzta lánya képét a lencsétől, újra fájdalmasan szónokolni kezdett. - A kedveském a Rowan Grifith nevet viseli, és ha valaki es... - Rowan felkapta a mellette heverő távirányítót, és kikapcsolta a készüléket.
   Grifith?! Ez volt az a pillanat, amikor kihajította volna a tévét az ablakon. Mindig is nagy keveredés volt a tényleges nevét illetően. A szülei még a világra jötte előtt elváltak, de még így is apja családnevét akarták ráaggatni, vagyis a Grifithet. Rowannek esze ágában sem volt, hogy annak a patkánynak a nevét viselje, ezért édesanyja lánykori nevét ragasztotta magára, a Morenót. Erre az apja bepofátlankodik a tévébe, hogy sajnáltassa magát, és ország-világ előtt bekiabálja azt az undorító elnevezést.
   Rowan felpattant a kanapéról, és a meglepődött társaságra nézett.
 - Te Arthur Grifith lánya vagy? - kérdezte elkerekedett szemekkel Kaillen.
 - Nem! Vagyis igen, de az az ember egy mocsok gazember, semmi több. Nem nevezném apának - vágta rá hirtelen Rowan, majd megrázta fejét. - Figyeljetek, ez... bonyolult. Ez a férfi egy felfújt, megjátszós hólyag, aki úgy tekint rám, mint egy féregre. Nem szeretnélek még titeket is belekeverni, szóval kérlek, maradjatok ki ebből - sóhajtott egyet Rowan, majd újra a kanapén landolt.
   Hat rémisztően kíváncsi és csillogó szempár szegeződött arcára, miközben összefont karokkal, üvegesen meredt az elsötétült képernyőjű tévé készülékre, ahol pár perce még apja aggódást színlelő lénye mutatkozott. 

4. fejezet: Felszínes igazság

                                                       Abraham

                   ,, Mindenkinek vannak titkai. Az a kérdés, 

                                            sikerül-e kideríteni őket.''

                                    (Stieg Larsson: A tetovált lány) 

                                        

   A bűnügyi egyesület terebélyes kanapéján fekve Abraham Clinton azon törte a fejét, hogy a nagybetűs Isten hogyan teremthetett még egy akkora balféket, mint ő. Fejében gondolatok sokasága cikázott erre-arra, némelyik komolyabb fejtörést okozott, míg mások jelentéktelenül suhantak a határtalan tudatlanság felé. A részben kedvező körülmények ellenére rá kellett ébrednie arra, hogy már-már szánalomra méltóan ramatyul érzi magát.
    Első ízben haladéktalanul és mindent felőrlően fellelkesült állapotban volt, amiért régi munkatársa és egyben legjobb barátja közelében tartózkodhatott. A lány érkezése minden erőtlen próbálkozása ellenére olyan érzéseket váltott ki belőle, mint a friss heroin egy megszállott drogfüggőből: amint megtapasztalta a jelenléte okozta örömöt, egyre többet és többet akart belőle. Természetesen a félénk kis hacker soha nem állt a magaslat csúcsán a nők hódítása terén, hiszen magabiztossága régen a béka hátsófele alá került. Ellentétben arrogáns hímnemű társával, aki a kilencvenes években nehézség nélkül felszedte volna még a ragyogó Marilyn Monroe-t is. Leszámítva a feltűnően idegesítő énjét, aki naphosszat tökéletes kinézetéről nyavalygott az egyesület tagjainak, ezeket a mellékes tényeket szem elől tévesztve Bramnek el kellett ismernie, hogy a férfinak megvoltak a kimagasló adottságai a nyomozáshoz, amelyek helyettesítése már komolyabb problémákat okozott volna.
    A számtalan kétely mellett Abrahamet mégis az zavarta a legjobban, hogy Rowan érkezésével egyetemben a régi emlékek is megrohanták. Azok a régi emlékek, amelyeket oly nagy igyekezettel próbált elásni a föld alá, elsősorban gyáva énje elől. Azok a keserves múltba vezető foszlányok, amelyek elméje rejtett zugából törtek utat a valóság felé, fájdalmas nyomot hagyva maguk után. Ezeknek a hatására Bramnek szembe kellett néznie a ténnyel, hogy okoskodó személyében egy fölényeskedő barom veszett el.
    Ügyetlenkedésének hosszúra nyúló folyamata még fiatal korában kezdődött el.
    Annak ellenére, hogy négy évvel idősebb volt a számára oly sokat jelentő lánynál, a forgandó szerencse egy iskolába sodorta őket, ahol kitartó munka árán sikerült barátságot kötni a fiatal Rowannel. Bram emlékezetében még mindig éles képet alkotott egy pillanat a megszámlálhatatlan közül, amikor az udvar egy távoli sarkából lopva figyelte a gyorsan jegyzetelő idegent. Monoton napjaiba halvány reménysugár költözött, amikor lehetősége adódott kilépni a mocskos mellékhelyiség falai közül, és halvány esélyeket szövögetni egy új, hasonló értelmiségi szinten álló barátra.
    Amint a fiú elszánta magát, hogy kilépjen a legalsó társadalmi rétegből, és az idegesítő csetlést-botlást kiküszöbölje Rowan társaságában, rögtön heves eszmecserékbe kezdtek a tudomány minden létező terén. Mindkettőjüket váratlan felfedezésként érte, hogy érdeklődési körük ugyanazon témák körül forogtak, és ezekben fő szerepet játszott a nyomozás, illetve rejtélyek iránti rajongás. Bram addigi főlúzerként töltött évei részben elsimultak, és végre személyesen is megtapasztalhatta az élet pozitív oldalát.
   Ám hosszútávú memóriája az akkori diáklány képét is hűen megőrizte. A mindig mosolygós, éles eszű Rowan Moreno nagy vizeket mozgatott meg az iskola hímnemű körében. Káprázatos zöld szemei, mogyoróbarna hajkoronája és nem utolsó sorban karcsú testtartása fiúk csoportját vette le a lábairól, és késztette heves bókolásra. Bram fiatalabb változata nem nézte jó szemmel az egyre gyülekező udvarlókat, és nem egyszer szembeszállt a kelletlen tanulókkal. Megközelítőleg sem azért, mert vékony testén csak úgy dagadoztak volna az izmok, bátorsága kimagasló lett volna, vagy felesleges erejét társain szerette volna levezetni. Mégcsak nem is volt egy könnyen dühbe gurulós fajta, aki agyba-főbe páholja a hívatlan jövevényeket. Ő csak Rowant szerette volna megvédeni a hormontúltengéses csapattal szemben, de legnagyobb megkönnyebbülésére a lány rá se hederített az udvariatlan seregre.
    A híres elnök nevének lemásolásával megkeresztelt fiú élete csúcspontját élte. Az addigi cikizések terhe sem rakódott már a vállára, és egy feltűnően csinos, okos lánnyal tengethette szabad perceit. Végre szabadon élhetett a számítógépek és tanulás terén kimagasló adottságaival, és Rowan segítségével megalapozhatták további tanulmányaikat, melyeket a nyomozásnak szenteltek. Bram eltökélten hitt abban, hogy csodás jövő vár rá. De pár év elteltével bele kellett törődnie abba, hogy fényűző élete gyors tempóban az összeomlás felé halad.
    Először is el kellett fogadnia, hogy legjobb barátja nem tarthat vele a munkája során. Felfuvalkodott édesapja egy antiszociális, beképzelt csitrit akart nevelni belőle, aki apuci nyugdíjba vonulása után tovább vezetheti majd a vállalatot. Amikor a cég vezetője meghallotta lánya határozatát, féktelen haragra gerjedt, és porba döntötte gyermeke álmait. Cégestől, mindenestől felpakolta házát, és bezártságra ítélte egyetlen gyermekét, akinek anya nélkül tűrnie kellett a végtelen szenvedést. Abraham mindössze annyit tehetett, hogy beszélni próbált a férfi fejével, de küldetése hamar kudarcba fulladt, ugyanis a nap végére egy biztonsági őrtől szerzett jókora monokli csúfította el amúgy sem túl tetszetős fejét.
   Mit volt mit tenni, mit nem, a fiúnak el kellett búcsúznia addigi barátjától, egyben titkos kiszemeltjétől, és magányos utakra kellett adnia fejét. Napjai ezután változatlan, unalmas ritmust vettek fel, mígnem állást kapott a C.A.M.A.-nál, ahol még több megerőltetés és szenvedés várt rá, szegényes fizetéssel társulva. De a nem túl kedvező körülmények ellenére Bram semmi pénzért nem hagyta volna ott hőn szeretett munkáját. Végre egy olyan társaságba került, ahol minden tulajdonságával együtt elfogadták, és még okoskodásának és különcségének piszkálását is megúszta, leszámítva Kai egy-két irritáló megjegyzését.
   Ám a kijelentéshez híven, miszerint élete egy gyomorforgató hullámvasúthoz azonosítható, újabb veszteséggel kellett szembenézniük, amelynek fő forrását Meredith elveszítése jelentette. A kitűnő nőszemély bámulatos személyisége pillanatok alatt elnyerte szimpátiáját, és a gyorsan szaladó évek alatt Bram az egyik legjobb barátját ismerte meg a nőben.
    Éppen ezért leírhatatlan fájdalomnak örvendett, amikor Meredith halálesetét kellett elfogadnia. Mintha a sorstól nem lett volna bőségesen elég az egyre bővelkedő, Bérlők által elkövetett gyilkosságok száma, az egyre felhalmozódó munka, és a napról-napra kockázatosabb életveszély. Bram kelletlenül tapasztalta, hogy gyenge énjének egy része ismét felszínre tör.
    Először Meredith temetésén adta be a derekát, az istentisztelet végén. Az ízléstelen sírhelyre, többek között a koporsóra hajolva bőgött, mint egy óriás, ormótlan csecsemő. Utálta is magát társai szilárdságával szemben, de ott és abban a pillanatban elszakadt benne valami, amit soha többé nem tudott kárpótolni. Könnyeivel az utóbbi években felgyülemlett keserűséget próbálta kiadni magából, de ezt nem sikerült úgy kivitelezni, hogy ne vonja magára a gyengeség és sérültség jelét.
    És amióta elszakadt benne az a bizonyos vonal, amely munkatársával ápolt viszonyát képezte, teste egyre több egérutat hagyott Bérlőkkel szembeni félelmének. Már alapjában véve sem volt egy harcedzett, talpraesett egyén, a hangtompítóval ellátott pisztoly használatához is épphogy csak értett. Az egyesületnél töltött évei alatt sikerült szert tennie pár önvédelmi mozdulatra, elsősorban rúgásra, ami éppen elegendő volt ahhoz, hogy támadás esetén harcképtelenné tegye ellenségét, és gyáva módon elhúzza a csíkot, a támadó pillanatnyi fájdalmait kihasználva. Egy szó mint száz, Bram rendelkezett a Bérlők elleni túléléshez szükséges információk alapjával, de legnagyobb félelme még így is satuként tartotta fogva.
   Enyhe kifejezés lenne azt állítani, hogy a fiú nem viselte jól a bezártságot. Ezzel szöges ellentétben állt a valóság, mivel Abraham menthetetlenül klausztrofóbiás volt. Mindig is egy problémás gyerekként tartották számon, de az egyszerű törések, vágások gyógyításával szemben a bezártság iránti gyengeségét nem lehetett orvosolni.
    Efajta különcségének is megvolt a maga oka és okozata: első osztályos korában a suli nagymenői erőszakkal bepréselték egy iskolás szekrény szűk falai közé, amelynek vendégszeretetét két órán át kellett elviselnie. Apró testméretének ellenére is nehezen fért el, arról már nem is beszélve, hogy a rosszullét és ájulás egyvelege szédítette. Lélegzete egy asztmás rohamához ért fel, tüdeje gyors ütemben kapkodott a vékony réseken beszivárgó oxigén után. Úgy érezte, hogy a falak között egyre kisebb a távolság, oldalát a sportfelszerelés egy része szorította keményen a hideg lapokhoz. Az állott levegő, illetve rohadó szendvics bűzének kombinációja csípte az orrát, és perceken belül eleredtek a könnyei. Hiába dörömbölt kétségbeesetten a szekrény ajtaján, hiába kiáltozott magából kikelve órákon át, ameddig szinte beszélni sem tudott, eredménytelenül gubbasztott tovább Élete legrosszabb két óráját élte át, mígnem verejtékben úszva rá nem talált az iskola gondnoka.
    A legrosszabb ebben a tragikus helyzetben mégis az volt, hogy az igazgatónál tett jelentés után Bramnek még kétszer kellett elsínylődnie ugyanezt a helyzetet. E szörnyű emlékek mély nyomot hagytak benne, amelynek súlyát azóta is magán viselte. Rettegett a falak mázsás súlya okozta hatástól, a feje fölött elterülő mennyezet nyomásától, amelyek rettentő közelségének érzését minden Bérlő jelenlétében átélte újra és újra. Szánalmas véglénynek érezte magát, amiért feltűnő gyengeségei mellett még a padlásszobában található ágya fölé is terebélyes ablakot rakatott, ezzel oldva esténként rátörő félelmét.

    Bram fejét hirtelen fájdalom kerítette hatalmába, mire az ülőgarnitúra ruganyos anyagába könyökölve tápászkodott fel. Összehúzott szemekkel masszírozta halántékát, miközben kissé meglepte, hogy nincs az arcán megszokott fekete keretes szemüvege. Ennek ellenére a hasogatás még ekkor sem múlt el, és a fiú kelletlenül fogadta, hogy tévképzetéből eredendően a vállán érzi az épület hatalmas súlyát. Nem volt túl fényes a hangulata, de ennek ellenére tűkön ülve várta, hogy végre elbeszélgessen Rowannel, aki éppen orvosi ellátásban részesült kisebb-nagyobb sebesülései miatt.
    A szomszédos szobából felhangzó ajtócsukódás és a halk beszédfoszlányok nesze meggyőzte róla, hogy a kanapé rejtekét elhagyva felkeresse oly rég látott barátját. Visszafogott sebességű léptekkel a szoba másik feléhez indult, de mielőtt még elhagyta volna a termet, megtorpant a szoba sarkában elhelyezkedő tükör előtt.
Hamar rá kellett döbbennie arra, hogy magabiztosságát önértékelése is követte a béka püspökfalatja alatt elterülő mélység felé.
    Seszínű, világosbarna haja mellé hasonló szempár társult, átlagos és nem túl szívderítő összképet hozva létre. Arca sápadt volt, válla ernyedt, és szokásos kabátja idétlenül lógott rajta, ami ismételten arról adott tanúságot, hogy az utóbbi idők nem kecsegtettek túl sok boldogsággal. Ezek mellett körmeit az autóút alatt tövig rágta, valamint szemei alatt sötét karikák húzódtak. Mindennapos szemüvege sem volt rajta, ami egyfajta ürességet eredményezett kinézetén. Egy kívülálló is megmondhatta volna, hogy kinézetre nem volt egy kaszanova.
    Abraham, te szánalmas barom! - gondolta némi düh társaságában, amiért idejét idétlen tükörképe tanulmányozására pazarolta. Fejcsóválva ellépett a tükör széles képe elől, majd immár minden negatív gondolatát száműzve a főhadiszállás tárgyalótermébe indult.

                                                          ××××

    Az autós mentőakció lezajlása közben és után Bram pocsék időérzéke még az eddiginél is haszontalanabbnak bizonyult. Fogalma sem volt róla, hány óra telhetett el a lánynak intézett hívás óta, ahogy arról sem tudott volna pontos adatokkal szolgálni, hogy mennyi ideig pihenhetett zaklatottan a nappali kanapéján. Jelenlegi állapotában két fontosabb cél lebegett lelki szemei előtt: megmenteni az oly rég látott Rowant a Bérlők vértől ragacsos karmai elől, illetve uralkodni egyre fokozódó fóbiáján, amely a jármű anyósülésén kerítette először hatalmába. Ennek hatására tövig rágott, már-már fájdalmat okozó körömházakkal gazdagodott, és fotografikus memóriája a legrosszabb pillanatokban hagyta cserben. Így hát megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor Kai épségben rátalált a lányra, majd a csapat segítségével a szervezet viszonylag biztonságos épületébe szállították.
    Az érkezésük után elrendelt pihenő végéhez érve Bram boldogan vándorolt át a szomszédos terembe. Kurta fél órájának úgysem látta nagy hasznát, hiszen nagyobbrészt elmélkedéssel és fölösleges frusztráció keltésével töltötte azt. Feladata ismét háttérbe szorult, míg ezzel ellentétben Jace azonnal az egyesület orvosát hívta, majd az elkövetkezendő gyűlésre készítette elő a dolgokat. Kaillent ismerve pedig meg volt bizonyosodva afelől, hogy társa érdekfeszítő tevékenységre talált, saját elbűvölő kinézetére fektetve a hangsúlyt.
    A nappali élénkbarna ajtaját becsukva az épület tárgyalótermében találta magát, ami semmivel sem volt különb egy átlagos szobánál. Hatalmas irattartó szekrények, egy széles asztal, és nem utolsó sorban számtalan írószer, nagyító, és egyéb kellékek képét leszámítva átlagos teremnek volt elkönyvelhető. Az otthonias levegőbe most fertőtlenítőszer csípős szaga vegyült, amely a nappalival szemben fekvő szobából érkezett. A fiú őszintén reménykedett benne, hogy a támadás során Rowannek nem esett súlyosabb baja.
    A szobába lépve, a gyengélkedőként fenntartott helyiség előtt a C.A.M.A. vezetője, Jace, valamint az alakulat elsődleges orvosa, Zackery társalgott. Nagyobb valószínűséggel a még gyengélkedőn pihenő lány állt beszélgetésük középpontjában, de a hacker érkezésére mindkettő elhallgatott, és a jövevény felé kapta a fejét.
    Abraham már számos alkalommal eltűnődött Zack nem mindennapi személyiségén. Az afroamerikai, raszta férfi kinézete messzemenőleg eltért egy orvos komoly természetétől. A napbarnított bőr, a sötét rasztatincsek, az erős arcvonások és a mély, örömtől csillogó szempár kissé szórakozott felszínt varázsolt Zack munkáját figyelembe véve. Orvosi fehér köpenye ennek ellenére nem hiányzott öltözetéből, és a gyerekek által oly félelmetesnek tartott sztetoszkóp is a megszokott helyzetben lógott le a nyaka két oldalán. A szervezethez való kerülése nem meglepő módon a rendkívül találékony Jace érdeme volt, akinek hosszas keresgélés árán sikerült megtalálnia a legjobb szakembert. Zack pedig nem túl ígéretes fizetés ellenében elvállalta a munkát, és feladait kimagasló hozzáértéssel végezte.
    Amikor Zack meglátta Abraham érkezését, széles mosollyal üdvözölte, majd a következő szavakkal fordult hozzá:
  - Hello, Bram! Hogy vagy? - kérdezte, miközben fekete táskájának csatjával bíbelődött.
   A fiú halványan elmosolyodott, erőtlenül a gyógyító felé biccentett, mivel jelenlegi állapota nem tette lehetővé, hogy valami értelmeset mondjon. Kezeit zsebre vágva álldogált az ajtófélfának támaszkodva.
  - Kösz, élek - intézte szavait az orvos felé, mire az halvány mosollyal biccentett, ezzel fejezve ki együttérzését. - Rowannel minden rendben?
    Aggodalmaskodó hangja még saját fülének is erőtlenül csengett, amiért gondolatban újabb szitokáradatot zúdított magára. Több más dologgal egyetemben az érzelmek palástolása sem tartozott az erősségei közé.
  - Egy-két vágást leszámítva nem esett komolyabb bántódása, bár meg kell hagyni, a Bérlő alaposan ráijesztett - csóválta Zack kelletlenül a fejét, majd hangfrekvenciáját suttogóra halkította. - Ugye a lány még nem tud a Bérlőkről?
    Ekkor megszokott határozottságával a szervezet vezetőnője vette át a szót:
  - Természetesen nem. Amennyiben huzamosabb próbaidőre elvállalja a munkát, és amennyiben hajlandó titoktartást esküdni a Bérlők kilétével kapcsolatban, adhatunk neki egy esélyt. De elsősorban a kitevéseknek kell megfelelnie a következő két hónapban. - Mondandójának ennél a részénél tekintetét kisebb dőlésszögben Bram felé irányította, amelyből a fiú egyből megértette társa gondolatát.
 - El fogja vállalni a munkát - jelentette ki határozottan. - Biztos vagyok benne.
   Mondatának alátámasztására ekkor halk ajtónyitás hallatszott, mire Zackery váltott pár szót a főnöki posztot betöltő nővel, majd ezt követően elhagyta az épületet, hangos búcsúszót intézve a többiekhez. Ugyanebben az időben Rowan állt meg az ajtó előtt, pár másodperc erejéig vacakolva a kilinccsel, majd szembenézett az immár felhők között járó Brammel, és a jövevényt méregető komoly nőszeméllyel. A hacker szinte meg sem tudott szólalni, mígnem rövid időn belül Jacelyn törte meg a csendet.
  - Tíz perc múlva ugyanitt találkozunk. Addig is készíts fel az újoncunkat a rá váró nehézségekre - jelentette ki, majd mint egy vezényszóra, elhagyta a termet, magára hagyva a riadt Rowant és a kétségbeesett Bramet.
    A sikátorbeli incidenst leszámítva a hackernek ekkor adódott különösebb alkalma arra, hogy szemügyre vegye régi, ez alkalommal visszatérő barátját. Abraham csodálkozva figyelt fel arra a tényre, hogy míg ő egy fikarcnyit sem változott az évek során, addig a visszahúzódó Rowanből igazi nő cseperedett.
    Hosszú, hullámos fürtökben vállára omló haja kissé rövidebb lett utolsó találkozásuk óta, arcvonalai határozottabbá váltak, és gyermekies ábrázatát egy elkötelezett, érett nő vonásaira cserélte fel. Egyszerű öltözete gyanánt ezúttal egy tiszta, fehér póló, valamint egy egyszerű, sötét farmer szolgált. Ám átlagos ruházata nem rejthette el feltűnően csinos, többéves futás eredményeként kialakult testalkatát. Magassága jó pár centivel gyarapodott, így szinte egyvonalba ért Bram méretével. Az viszont kellemes meglepetésként érte, hogy gyönyörű, mélyzöld szemei és kedves, derűs arca a régi maradt, és abban a pillanatban is mosolyogva tekintett vissza rá. Arcszíne ugyan a fehér egy halvány árnyalatát hordozta magán, de az imént lezajlott eseményeket figyelembe véve ez nem volt nagy meglepetés.
  - Remélem nem akarsz egész nap ott álldogálni, és fapofával meredni magad elé - mondta mosolyogva a lány, majd helyet foglalt a tárgyalóterem ülési részének kialakított jókora ülőgarnitúra területén. Fejével a kanapé szabadon hagyott helye felé biccentett, amellyel egyértelműen célzott arra, hogy barátja telepedjen le mellé. - Ugye nem neheztelsz rám, amiért pár éve csak úgy faképnél hagytalak?
  - Jézusom, Rowan, dehogyis! Csak az apád...Vagyis részben az én hibám, de fogalmam sem volt, hogy mi lett veled... Ne értsd félre, kerestelek jó párszor, csupán fogalmam sem volt róla, hogy éppen Brooklynban tartózkodsz, de amint Jace kijelentette, hogy új nyomozóra van szükségünk, rögtön rád gondoltam, és aztán itt volt ez az egész, én meg...
  - Nekem is nagyon hiányoztál, Bram - nevetett fel halkan a régi jóbarát. A fiú feje ismét a vörös egy sötét árnyalatát öltötte magára, amikor ráébredt arra, hogy össze-vissza halandzsázik. Legszívesebben behúzott volna egyet magának, de különcségét nem akarta még ezzel is növelni Rowan szemében. A lány kedvessége és csilingelő nevetése mégis mosolygásra késztette, és immár boldogan ült le közvetlenül a társa mellé.
  - És amúgy minden rendben? Ugye nem tett kárt benned az az álnok szociapata? - tette fel sziszegve a kérdést, mivel nem nézte túl jó szemmel a lány kezén található, messziről kitűnő fehér kötést.
  - Nem, tényleg minden rendben. A doki nagyon kedves volt, és ez a többiekről is elmondható. Bár azt hiszem, Jacelyn így első találkozás alkalmával nem zárt a szívébe...
 - Jace mindenkivel ilyen, miatta nem kell aggódni. Tény, hogy kívülről szemlélve nem tűnik túl barátságosnak, de biztosíthatlak felőle, hogy belül arany szíve van. Kaillenről is ugyanez elmondható, de az önimádó énje néha, vagy inkább naponta a felszínre tör, és olyankor jobban jársz, ha a lehető legnagyobb távolságban elkerülöd.
    Rowan arca mindeközben kissé elkomorult, és a bal csuklóján elhelyezkedő kötést kezdte tanulmányozni. Bár nem volt csúcsformában, Bram még sosem látta ennél erősebbnek, és boldog volt, hogy elszakadásuk óta most ott folytathatták, ahol egykoron abbahagyták.
  - Még meg sem köszöntem, hogy megmentettétek az életemet. Ha akkor nem hívsz fel, bele se merek gondolni, hogy mi történt volna velem...- nyelt egy nagyot. - El sem tudom mondani, mennyire hálás vagyok nektek!
  - Á, semmiség volt az egész- legyintett szórakozottan és kissé kipirosodva Bram. - Te is megtetted volna ugyanezt értünk. Egyébként is Kaillen érdeme, hiszen az ösztöneire hagyatkozva talált rád és a Bérl..- utólagosan is elharapta a mondatot, mivel még nem akarta elijeszteni a lányt az egész vérfagyasztó történettel. Az, hogy meggondolatlanul a Bérlőre terelte a szót, különösen rossz lépés volt beszélgetőtársa nemrég átélt kalandjaira nézve. Feleslegesen bolygatta a lezáratlan múltat, amely teljes képéről Rowan még nem rendelkezett túl sok információval.
    Fölösleges lett volna más témákra terelni a szót, mivel a cég öntelt vezetőjének lánya kitűnő emlékezőtehetséggel volt megáldva. A szóban forgó személy arca gondterhelt ábrázatot öltött magára, szemöldökét összehúzta, mandulavágású szemeivel pedig aggodalmaskodva, már-már kétségbeesetten nézett, majd szólt a fiúhoz:
  - Bram, tisztában vagyok vele, hogy titkoltok előlem valamit. Fogalmam sincs, hogy az a férfi egy őrült gyilkos, vagy netán egy szökött fegyenc volt, de azt mindenesetre én is észrevettem, hogy nem egy egyszerű polgárral volt dolgom. Szóval elárulnád, hogy mi folyik itt? - kérdezte hangjában korához nem illő bölcsességgel, de mondandója még ekkor sem volt ingerült, netán követelőző. Hangja a körülményekhez képest szokatlanul nyugodt és kedves maradt, amelynek eredményeként Bram ismét bizonyságot kapott arra, hogy miért is volt odáig a mellette ülő, immár fiatal felnőttért.
  - Nézd, Rowan, szívesen beavatnálak ebbe az egészbe, de Jace a lelkemre kötötte, hogy a tárgyalásig ne szóljak egy szót sem - felelte kissé zavartan, mivel nehezére esett elhallgatni az igazságot közeli ismerőse elől. Ennek ellenére megtartotta a vezetőnek tett ígéretét, hiszen nem támadhatta le egyből egy másik világ létezésével.
    Rowan szemmel láthatóan nem elégedett meg a fiú válaszával, és kíváncsian fürkészte társa arcát. Bram kezdett komoly érvek alátámasztásával abban hinni, hogy arca egy ki-be kapcsolható, vörösen izzó lampion képére teremtetett. Fél szemmel még látta, ahogy barátja ellenkezni próbál az imént elhangzott érv ellen, ám ekkor váratlan és fölöttébb zavaró szituáció vette kezdetét. Érzékelte a háta mögül érkező gyors mozgást, de a pillanat hevében még nem tudta volna megmondani, hogy ki-, vagy micsoda okozta a hirtelen változást. Egy századmásodpercen belül viszont negatív csalódás érte, mivel a szeretett lány és közötte hívatlan vendég terpeszkedett, eltaszítva egymástól a két jóbarátot. A jövevényből áradó arrogancia, fölöttébb jókedv és nem utolsó sorban irritáció bizonyságot adott arról, hogy a kanapé támláját átugorva, a két beszélgető közé zsúfolódva Kaillen Ottiwell biztosította káprázatos jelenlétét.
  - Na, mi a helyzet, galambocskáim? - kérdezte fülig érő vigyor kíséretében, miközben felváltva pillantgatott a helyzethez kevésbé hozzászokott lányra, illetve a számára érthetetlen módon dühös okostojásra. Karjait a két fiatal vállaira rakta, ezzel szűkítve az amúgy is szegényes helyet. Bramnek kezdett komolyan elege lenni ebből a felkapott pojácából.
  - Tudod, Kai, mielőtt megtiszteltél volna csodálatos jelenléteddel, egy értelmes beszélgetést próbáltunk levezetni. Tudod, kérdésekkel, és az ehhez illő válaszokkal. - Kioktatása közben érzékelni lehetett a szavaiból áradó töménytelen gúnyt és dühöt.
    Ám a híres szívtipró még ekkor sem vesztette el állandó magabiztosságát. Szokásához híven bevetette a létező legbunkóbb énjét, amelyre a fiúnak a legkevésbé sem volt szüksége.
  - Csak nem citromba haraptál, barátocskám? - szólalt fel fölényeskedő hangján. - Vagy nem sikerült meghódítani a szépséges Rowant? Ne aggódj, én megértelek. Megsúgom neked, a helyedben én is kiadtam volna az útját - fordult most a lányhoz, aki megszeppenve hallgatta végig a két férfi szóváltását.
    Ha az egoista betolakodó nem állt volna reménytelen erőfölényben Abrahamhez képest, földöntúli örömmel felképelte volna szomszédos beszélgető, jobbanmondva veszekedő társát. A legbölcsebb megoldást szem előtt tartva csendben maradt, és szemforgatva próbálta elhárítani a férfi légből kapott kijelentéseit.
  - A titka az egésznek, hogy türelmesen várd ki, amíg a kiszemelted beadja a derekát. Nem kéne ilyen heveskedőnek lenned, visszamaradott barátom - ciccegett fejcsóválva.
  - Talán ezért nincs három éve barátnőd, Kaillen - mormogta türelmetlenül Bram, az ülőgarnitúra karfáján dobolva.
  - Én csak türelmesen kivárom az igazit, oké? - háborodott fel az imént említett. - Egyébként még mindig én állok fölényben a nők terén, szóval tessék csak befogni!
  - A kijelentésed első fele kissé sántít, Ottiwel - lépett színre Jace, kezében egy vaskos fekete mappával. Sötét, szinte éjfekete haja hullámzott körülötte, ahogy a terem hátsó területéhez tartott. - A második részét viszont nem mindennapi módon támogatom.
    A mappa nem túl visszafogott zajjal a sötét íróasztalra zuhant, majd tulajdonosa helyet foglalt a bútorzat menedéke mögött. Szép arca pár másodperc erejéig gondterhelt ábrázatot öltött magára, majd némi hezitálás árán ismét a többiekhez fordult, akik síri csendben, meresztett szemekkel várták a főnökasszony mondani valóját.
  - Nagyobb valószínűséggel mindannyiótok tisztában van vele, hogy miért vagyunk itt. Ha esetleg vannak még olyanok, akiknek nem egyértelmű a gyűlés összehívásának oka - ennél a résznél enyhén a csoport egoista tagja felé nézett-, annak elárulom, hogy Moreno kisasszony egyesületnél betöltendő sorsáról fogunk beszélni.
  - Elsősorban az újonc véleményére lennék kíváncsi. Amennyiben beleegyezését adja, hogy két hónap múlva a szervezet teljes jogú tagjává váljon, és hűen őrizze az ellenséges félről keletkezett információkat, a jelenlévők jóváhagyásával ezennel kezdetét veheti a tárgyalás. Nos, Rowan Moreno, vállalod a munkával járó következményeket és kötelességeket?
    A kanapé jobb oldalára szorított lány erőtlenül biccentett, de hangot nem tudott kipréselni magából. Jace kezében ott volt a megfelelő irányítás, de ez nem feltétlenül volt egyenlő a mókás bájcsevejjel. Ugyanis a vasfegyelem egy bírói ülés hangulatára hajazott, amelyben Bram a lehető legegyszerűbb és leglogikusabb tevékenységet fogja űzni: hallgatni, és néhanapján bólintani a közvéleménykutatások lezajlása alatt.
  - A jelenlévők tehát beleegyezésüket adják a gyűlés megnyitásához? - A kérdésre pedig azonnal két helyeslő szó volt a válasz. - Akkor a tárgyalás ezennel kezdetét vette!
   Érdekes módon, a nő az asztal rejtekéből egy bíróságokon használt kalapácsot húzott elő. Az eszközt rövid időn belül egy lapos korong követte, amely a bútorzat széléhez érkezve kölcsönhatást létesített az iménti tárggyal, fülnek nem túl kellemes összhangot hozva létre. Fejét felemelve az előtte sorakozó triumvirátusra nézett, majd ezt követően pár másodperces szünetet tartott, ezzel hozva létre a feszült hangulat tetőpontját.
  - Sajnos rövidre kell fognom, mivel még meg kell írnom egy kétoldalas jelentést arról, hogy a C.A.M.A. mivel töltötte az utóbbi öt eredménytelen hónapját. - Még a vak is láthatta, hogy a főparancsnok nincs túl rózsás kedvében. Bram gyakran elgondolkozott már azon, hogy Jacelyn hogyan bírja egyszerre ennyi munkával, szenvedéssel és megterheléssel ellátva. A nő rendíthetetlen keménysége csodálatot váltott ki a főnökével ellentétben álló, átlagos Bramből, aki még soha nem találkozott a vezetőnőnél profibb és erősebb nyomozóval.
    Jace egy kurta kihagyás után megköszörülte a torkát, és immár a nemrég érkezett lányhoz intézte szavait:
  - Eddig jómagad is rájöhettél arra, hogy egy nem egyszerű szervezettel van dolgod, ahogy a rád támadó férfi sem egy kedves, cukorkát osztogató bácsi volt. És itt lépnek közbe a nehézségek, amelyek következményeket vonnak maguk után. Mégpedig titoktartási szerződést, amely megköveteli a szervezetről és annak ellenségeiről szóló, korlátozott információkat. Most pedig felteszem azt a bizonyos kérdést: Hajlandó vagy titokban tartani és elfogadni a következő percekben elhangzó adatokat? Illetve a jelenlévő két tag is benne van az újonc beavatásában?
   A rendkívül szigorú megbeszélés lezajlása alatt Bram meredten nézett maga elé, illetve néha-néha, a lehető legjobban kerülve a feltűnést, lopva Rowanre pillantott, aki ekkor kiegyenesedett háttal nézett Jace szemébe, majd egy határozott ,,igen''-nel válaszolt. Az idegtépő csend erejéig két határozott nőszemély nézett farkasszemet egymással, majd ezt követően a két hímnemű tag is bizonyságot adott a próbaidős nyomozó megbízhatóságáról.
  - Akkor lássuk csak, miből élünk. Előre szólok, hogy nem lesz egyszerű megbirkóznod az új tényezőkkel, tehát szedd össze minden akaraterődet, Moreno - kezdett bele újra Jace, majd gyors tempóban nekivágott rövid, de mégis tartalmas magyarázatának. - A támadásod kezdeményezője, körünkben legismertebb nevén egy Bérlő volt. Alaktalan, lelketlen lények, amelyek az ősi káosz mintájára teremtettek.
    Mindeközben a gyűlés új taggal gazdagodott, aki a felszólaló kedvence, Raziel képében jelent meg. Lassú léptekkel a kanapé szélén ülő lányhoz vándorolt, és nem mindennapi módon gyorsan felszökkent a falfehér arcú Rowan ölébe. Míg Kai és Bram szemmel láthatóan visszakozott a jó húsban lévő kandúrtól, addig a próbaidős nyomozó gyengéd mozdulatok kíséretében simogatta az állat fejét, amely földöntúli örömmel szolgált Raziel számára. Jacelyn egy gyors pillanatás erejéig, összehúzott szemöldökkel tekintett a szokatlan jelenség felé, de ezt követően az asztali irattartó tartalmát kezdte rendezgeti, és folytatta elbeszélését.
  - Az utóbbi években jelentős fejlődést értünk el a Bérlők tanulmányozása terén. Különösen az egyik tagunk eredményezett lényeges felfedezéseket, de tragikus módon ő most nem lehet közöttünk. - A nő ennél a résznél nyelt egyet, arcára végtelen szomorúság telepedett, amelyet szinte egy százodmásodperces erőgyűjtéssel eltüntetett. Bram tisztában volt vele, hogy Jace fájó pontra tapintott, amikor Meredith emlékének múltját említette meg.
  - Annyit viszont sikerült kiderítenünk, hogy hogyan, hol és mikor keletkeztek. Különleges adottságuk, hogy testeket bérelnek, de kezdetben csak élettelen tárgyakét. A gyilkosság örömével egyre erősebbek lesznek, így vannak olyan fejlett példányok, amelyek emberek testét is megszállhatják. Keletkezésük bonyolult folyamatok között játszódik le, mivel olyan emberek visszamaradott lelkei, akiket tisztességtelenül öltek meg. Ergó nem tisztelték a lélek és a test bonyolult összefüggését. Éppen ezért fő céljuk a gyilkolás, mivel a rajtuk elkövetett megszentségtelenítést akarják kárpótolni, minél nagyobb mennyiségben. Ehhez még az is hozzájárul, hogy az áldozatok legnagyobb félelmét kihasználva végeznek azokkal, de oly módon, hogy a lélek épségben maradjon, és élvezetessé váljon a gyilkolás rituáléja. Ráadásul az első emberi préda testét öltik magukra egy életen át, és ekkor még nem is beszélve arról, hogy éjfekete köddé változva egyszerre több helyen is lehetnek.
    Bár Bram már többször is hallotta ezt a történetet, ugyanolyan hátborzongató volt végighallgatni minden egyes részletét, mint az egyesülethez való kerülésekor. A hideg futkosott a hátán, de megpróbált erős maradni, és Rowant segíteni a jelenlegi vészjósló helyzetben. Szívesen mondott volna neki pár bátorító szót, de hamar rá kellett döbbenie, hogy egy élő, idegesítő fal választja el a lánytól, aki éppen Jace előadását leste töretlen figyelemmel. Ráadásul Rowan a körülményekhez képest rendkívül nyugodt maradt, és rezzenés nélküli arccal ülte végig a Bérlők kilétének ecsetelését. Így hát Bram megdöbbentő cselekvésként könyvelte el, amikor a vezető mondandója végéhez érve Rowan vette át a beszélgetés fonalát.
  - Tehát most azt próbáljátok elhitetni velem, hogy holmi gyilkos albérlők rohangásznak fejvesztve a világ minden szegletében? - tette fel a kérdést kételkedve.
  - Pontosan. Van még kérdés?
    Ám ekkor nem várt módon Kaillen keze lendült a magasba. Jacelyn kérdő tekintettel fordult felé, mire meg is kapta a várva-várt megkérdőjelezést.
  - Használhatom a bírói kalapácsot? - kérdezte gyerekesen mosolygó arccal és csillogó kék szemekkel a férfi, mire Abraham újabb bizonyítékot kapott arra, hogy barátja gyakorta fel tudja húzni az emberek idegeit. Erre tökéletes példa volt az asztal mögött helyet foglaló nő, akinek naponta el kellett szenvednie a férfi jelenlétével járó következményeket. Ezúttal is sikerült kijátszania a mindig megismétlődő utolsó kártyát Jace-nél, aki abban a pillanatban nem értékelte Kaillen megjegyzését.
  - Ottiwell, elárulnád nekem, hogy milyen választ kapnál, ha most elhívnál egy randira? - kérdezte egy fintor társaságában Jace, amivel érthetővé tette, hogy már a gondolat is teljes mértékben elriasztja.
  - A fölöttébb kitartó énedet figyelembe véve szerintem okvetlenül nemet mondanál - morfondírozott hangosan a szívtipró-, de ne feledd, Jacelyn, hogy a remény soha nem hal meg! - Utalt egy kacsintást a főnökasszony felé.
  - Jól gondolod - jelentette ki az imént említett, majd a vaskos mappa kíséretében felkelt a helyéről, Rowan felé igyekezve.
  - Ha netán valami nem lenne világos, ebben részletesebb válaszokra találsz. - Nyújtotta át az iratokat tartalmazó fekete eszközt, és visszaült a helyére.
  - Tehát mindenki benne van abban, hogy adjunk Rowan Morenónak egy kéthónapos próbaidőre kifüggesztett esélyt?
   A hacker keze azon nyomban a magasba lendült, illetve igenlő válaszra nyitotta száját. Ebben a másodpercben Kaillen is hasonlóan járt el, tehát a közönség akarata egyértelművé vált.
  - Ebben az esetben a tárgyalást berekesztem, az újonc pedig holnap kezdi a gyakorlást! - A kalapács hangosat koppant a hozzá tartozó, lapos korongon, majd a székláb elmozdulása okozta zaj jelezte, hogy Jacelyn Frewer távozni kíván a megbeszélésről. Már éppen elhagyta volna a szobát, amikor pár mondat erejéig még visszafordult a kanapén ücsörgő társaság legfiatalabb tagjához:
  - Jut eszembe, ha netán értesíteni szeretnél valakit a holléted felől, a nappaliban találod a közös telefont. Ezzel egyetemben azt se felejtsétek el, hogy holnap ismét munkanap, tehát tessék felkészülni a teendőkre, és kipihenni a napi fáradalmakat.
    Léptei visszhangot vertek a kemény padlón, ahogy személyes irodájához vezetett útja. A nagy zűrzavarban Bramnek fel sem tűnt, hogy véget ért a tárgyalás, és immár két hónap erejéig maga mellett tudhatja Rowant. A hallottak után örömmel eltöltött volna a lánnyal pár órát, az utóbbi időkről beszélgetve. Tervéhez az is hozzájárult, hogy a megbeszélés végeztével Kaillen is feltápászkodott a helyéről.
  - Sajnos meg kell fosszalak a pótolhatatlan jelenlétemtől - szólalt fel, tettetett együttérzést szimulálva. - A helyzet az, hogy ezt a testet kordában kell tartani, és az energiát sem hanyagolhatom el. Még ezt a bolhás dögöt is felfalnám, ha nem lenne ennyire ocsmány, szóval elképzelhetitek, mennyire éhes vagyok. De ne csüggedjetek, nemsokára visszatérek! - újságolta boldogan, majd villámot megszégyenítő sebességgel a hűtő felé iramodott. Félúton, az ajtófélfánál megállt, majd még egyszer Bramhez fordult. - És ne feledd, bánj ügyesen a kicsikével!
    Sokat sejtető mosollyal kisurrant a szobából, a hűtőszekrényt célozva meg. Az iménti jótanáccsal elhalmozott fiú vigyorogva megcsóválta a fejét, majd a megrázó eseményeket átélő lányra nézett. Rowan szomorú arccal simogatta a még mindig ölében tanyázó, csokoládébarna bundás kandúrt, aki Kai mondandóját hallgatva felborzolta a hátán a szőrt, és heves sziszegésbe kezdett. Az exgimnazista azonban pár gyengéd simogatással megnyugtatta, mire a macska elégtételt szerezve dorombolni kezdett. Pár perc után azonban a nemrég távozott férfi nyomába lépett, és némi laktatós vacsora reményében gazdája irodája felé sompolygott.
   A fiú ismét egyedül maradt a visszahúzódó lánnyal, aki gyönyörű zöld szemeit most Abraham arcára emelte.
  - Azt hiszem, Bram, én sem voltam teljesen őszinte veled. Az igazság ugyanis az... - de nem fejezhette be mondatát, mivel a hacker gyors ütemben félbeszakította.
  - Valami baj van, Rowan?
    Hangja aggodalmasan és félénken csengett a hirtelen beállt csendben. Feszülten várta barátja válaszát, miközben kis híja volt annak, hogy el ne vesszen azokban a mélyzöld, ragyogó szemekben.
  - Mielőtt rám találtatok volna, tulajdonképpen elszöktem az apámtól, mivel megint költözni akart. Ami egyenlő azzal, hogy...- kellemes hangja egy röpke szünet erejéig elcsuklott, bár azelőtt is nehezére esett kiejteni minden egyes szót. - Jelen pillanatban nincs hol laknom.
    Amíg Abraham Clintont a sors össze nem hozta az élete fénypontját jelentő csodálatos lánnyal, biztos volt benne, hogy nagy meglepetések már nem igazán érhetik a nagybetűs Életben. Ám amikor Rowan érkezésével egyetemben a sorsdöntő fordulatok is felütötték a fejüket, rá kellett ébrednie arra, hogy szánalmas helyzetének forrása megújult erővel öltött ismét alakot, és fájdalmas, kegyetlen csapásokkal sújtott vissza rá a feneketlen, kavargó mélyből.