Így estére el is hoztam nektek a hatodik fejezetet, immár ismét Jace szemszögéből. Fontosabb megjegyzésem nincs, netán annyi, hogy ez a bejegyzés történelembe illően hosszú lett, a maga 6.597 (!) mondatrészével. Minden esetre őszintén reménykedem benne, hogy majd odalent is találkozunk!
Kellemes olvasást és szép estét kívánok! :)
Jacelyn
,,Minden rejtélyre akad egy megoldás,
még ha a megoldás nem is tetszik.''
(Sherlock
és Watson c. filim)
Amióta az egyesülethez került, csak a baj volt vele. Először gyors mentőexpedíciót kellett szerveznie a megmentésére, mivel fölöttébb szerencsétlen módon már az első napon sikerült kiszúrnia egy gyilkolásra kész Bérlőt. E elhamarkodott tett után végre az egyesülethez került, ám itt sem mentek gördülékenyen a dolgok, mivel a lánynak nem volt szálláshelye, így az épületben kellett töltenie az éjszakát. A bonyodalmak viszonylagos elcsitulása után Jace megpróbálta felmérni az újonc erejét, ám mint kiderült, azok sem bizonyultak túl fényesnek. Ugyan megvoltak benne a kellő reflexek, illetve alapmozdulatok, de a főparancsnokhoz viszonyítva (aki egyetemes évei óta rendszeresen gyakorolt önvédelmet), még mindig csak haladóként bizonyított. Ennek ellenére biztos volt benne, hogy a próbaidős nyomozó előbb-utóbb bele fog rázódni a menetrendbe, mégha eleinte kissé visszahúzódó személyiséggel is fordult a többiek felé.
Mostani zűrzavaros fennállásukban viszont nem tudott mit kezdeni Rowannel. Volt valami titokzatos a lányban, ami felkeltette Jace figyelmét. Amikor először meglátta a fényképét, egy átlagos, mégis csinos exgimnazistaként ragadt meg a Rowan Moreno név az emlékezetében. Egyéb információk akkor még nem érdekelték különösebben, de ahogy közeledett az első találkozás pillanata, egyre jobban foglalkoztatta az illető személye. Annak az ismeretlen lánynak a jelleme, akiről ezidáig csak jót hallott Bram részéről. És mindeközben annak a régi barátnak az egyénisége, akiről Jacelyn még álmában sem feltételezte volna, hogy a híres Arthur Grifith csemetéje.
Bár a nyomozó nem nézett túl sok tévét, azzal még ő is tisztában volt, hogy a cégvezető nem csak a hírnévben, hanem a pénzben is jelentősen dúskál. Minden utcasarkon ott virított a neve, minden második táblán ott volt az a mosolygós, álszent arc, amely vásárlók ezreit próbálta meggyőzni termékei minőségéről. Jacelyn pillanatok alatt maga elé tudta képzelni a férfi arcát, melyhez a médiában történő iménti szereplése is jelentősen hozzájárult. Szinte maga előtt látta, ahogy az apa nyájasan mosolyog a nézők ezreihez, igencsak kimagasló növését és bamba arcképét játékos humorral rejtve el. Mindezek mellett a főparancsnok a férfi lányáról is élénk képet tudott volna alkotni: egy puccos, drága ruhákba öltözött apuci szeme fénye, aki elkényeztetett fruskaként vigyorog a kamerába. Röviden összefoglalva a szöges ellentéte volt egy olyan lánynak, mint Rowan, aki egyszerű, hétköznapi ruhákban járt, örömét lelte a nyomozásban, illetve a kalandok keresésében. Jacelyn még magának sem merte bevallani, de némi szimpátiát keltett benne az újonc effajta különcsége.
A kiismerhetetlen változások ellenében Jace mégsem tudta utálni az exgimnazistát. Legalábbis nem teljes szívéből. Egyrészt Meredith hiányát juttatta eszébe, de volt benne valami, ami még jobban szúrta a szemét Rowannel kapcsolatban: valahányszor ránézett a lányra, magát Mereditht fedezte fel a jövevény minden egyes vonásában. A harci mozgásában, ahogy görcsösen figyelte ellenfele állását, a tetteiben, ahogy bátorsággal szállt szembe a Bérlővel, és nem utolsó sorban az arcán, ahogy kedves mosollyal fogadta a szervezet új tagjait. Még abban a pillanatban is, ahogy Rowan a kanapén ült, gondterhelten a televízió sötét képernyőjére szegezve tekintetét, elveszett munkatársa emléke derengett fel előtte. Az illető karba tett kezekkel, egyenes háttartással társuló ülése Jacelyn utolsó találkozását idézte fel Meredith-szel.
A két határozott nőszemély kisebb vita közepette vált el egymástól, mivel nem tudtak közös véleményre jutni a C.A.M.A. jövőjét illetően. Az azóta eltávozott munkatárs további tagok toborozását igényelte, míg a főnökasszony amellett kardoskodott, hogy az egyesület így is elég köztehernek van kitéve. Azóta természetesen ráeszmélt, hogy társának ismételten igaza volt ez ügyben, de az újabb fegyveradag felvásárlása mellett már nem maradt elég pénzük további szövetségesek fizetésére.
Jacelyn megpróbálta száműzni gondolatait, de a zavaros helyzetben ez elég nehezen ment. Akárcsak az utóbbi három nap lezajlása alatt, ismételten Meredithre gondolt. Idegesen babrált az ülőgarnitúra szövetével, miközben úgy érezte, hogy ha tovább folytatja a nőre emlékeztető jelek keresését, biztosan belebolondul az elvesztésébe, netán idegösszeomlásban lesz része. Immár acélos határozottsággal nyelte el fájdalmait, egy feneketlen gödörbe hajítva, ahol egyre csak gyülemlett és gyülemlett a keserűség. Elhomályosuló tekintetét is egy szempillantás alatt rendbe hozta, így öltve fel álcáját sebzett énjére. Fel kellett oldania a feszült hangulatot, elvégre ő volt ennek a társulatnak a vezetője.
Miközben megköszörülte a torkát, a szoba másik sarkából egy óra fesztelen kattogása ütötte meg a fülét. Megpróbálta mellőzni az érdektelen tényeket, majd a kanapén gubbasztó lány felé intézte szavait:
- A legkevésbé sem érdekel a zűrös családi helyzeted - szólalt meg, a lehető legkomolyabb hangnemet megütve. - Ennek ellenére nem szeretném, ha ez a nézeteltérés rossz fényt vetne a C.A.M.A.-ra is. Amennyiben lehetséges, minél hamarabb kezeld a problémát.
Jace a zavar és kétségbeesés mellett némi dühöt is felfedezett Rowan arcán. A lány még mindig karba tett kezekkel foglalt helyet, míg alig hallhatóan egy ,,Megoldom''-félét mormolt el. Ugyanebben az időben Bram kíváncsian fürkészte feszült barátja arcát, míg a szemközti oldalon Kaillen, szokásához híven, értetlenül bámult felváltva a tévére és a zaklatott egyénre. Szemmel láthatóan még nem emésztette meg a hallottakat.
- Talán kezdhetnéd azzal, hogy felhívod az apádat. Jogában áll tudni, merre tartózkodsz éppen - kezdett bele ismét a főparancsnok, ám javaslata ekkor sem bizonyult túl hasznosnak.
- Naná, hogy megint bezárjon a luxusvillájába - vágott vissza az újonc. Szavaiból intenzív harag és gyűlölet áradt. - Hiszitek vagy sem, de rosszabb együtt élni azzal az emberrel, mint egy felturbózott bérgyilkossal.
- Szeretnéd, ha beszélnék vele? - ajánlotta fel Jace, bár semmi kedve nem volt egy öntelt vezérigazgatóval tárgyalni. Ennek ellenére úgy gondolta, ennyi még belefér a lány érkezésével járó plusz tevékenységek listájába.
Rowan Moreno nagyot sóhajtott, majd ezt követően kihúzta magát a sötét kanapé ülésén. Hangjába az előzőnél valamivel több nyugalmat és erőt rejtett, és immár így fordult az egybegyültek felé:
- Nem szükséges, megoldom egyedül is. Csak szükségem van egy kis időre.
Jacelyn ez alkalommal már végképp nem tudta, mit kezdjen ezzel az apa-lánya közötti zűrös kapcsolattal. Részben megértette a bebörtönzött exgimnazista érzéseit, de a gazdag férfi valódi személyiségéről már nem tudott túl sokat. Kívülállóként annyit azért meg tudott állapítani, hogy Rowan szülőkkel ápolt kapcsolata nem minősíthető túl szorosnak. A pillanat tört részében még az is megfordult fejében, hogy az újonc minden bizonnyal az anyjára üthetett, mivel kinézete messze eltért Arthur Grifith méretes, idétlen külalakjától.
Már éppen szólni szeretett volna, megbékélve a következmények csapongó fordulataival, amikor Bram aggodalmas tónusa csengett fel a középpontban forgó személy jobb oldaláról:
- Ugye nem bántott az a szadista, Rowan? Ha tudtam volna, hogyan bánt veled...
A főnökasszony érzelmek kavalkádját fedezte fel Abraham mondataiban. Köztük volt a harag, a szilárd elhatározás, de a bizonytalanság, netán a visszafogottság messze elkerülte felszólalását. A nyomozó tisztában volt vele, hogy számítógépzseni barátja nehezen nyilvánítja ki érzelmeit, de az a hozzáállás, amellyel Rowanhez fordult, kellemes csalódást váltott ki belőle. A fiú tekintetéből, de még a mozdulataiból is könnyedén ki lehetett következtetni, hogy odáig van a mellette ülő lányért. Szerény viselkedése ellenére nehezen közelítette meg kiszemeltjét, de Bram egyszerű próbálkozásai halvány mosolyt csaltak a parancsnok arcára.
Jacelyn látta a vívódást a megszólított arcán, és szinte érezte, ahogy a lány lélegzete szaggatottá válik. A nőnek az jutott eszébe, hogy a cégvezető egyszem gyermeke éppen azon töpreng, hogy az igazságot, illetve a felszínes valóságot közölje Brammel. Az óra ütemtelen kattogása mellett ráébredt arra is, hogy tulajdonképpen ő is kíváncsi Rowan válaszára. Fekete szempárja magába szívta a látványt, ahogy az exgimnazista válaszra nyitja száját, ám ekkor fölöttébb idegesítő hang ütötte meg a fülét közvetlenül a szoba bal oldaláról. Pár másodperc alatt tudatosult elméjében, hogy a teremben tartózkodó egoistáról voltaképpen mindenki elfelejtkezett. A jelenlévők legnagyobb bánatára, mivel most ismételten felszínre hozta idegesítő énjét.
- Na álljunk csak meg egy pillanatra - kezdte mindennapos, fárasztó gondolatmeneteit. - Te Tényleg Grifith lánya vagy? - Különösen nagy hangsúlyt fektetett a tényleg szóra, amellyel nyilvánosságra hozta kételyeit a lány származásával kapcsolatban.
Jace unott tekintettel fordította arcát a férfi tartózkodási területe felé. Kaillen ledöbbenten állt a kanapé mögött, amely igencsak furcsának hatott az állandó vigyorgás után. Haja, mint szinte mindig, most is tökéletesen állt, valamint viselkedése is feltűnően normális volt, ahhoz képest, hogy nemrég másnaposan lézengett az épületben.
Kék szemei érdeklődéssel csillogtak a szegényes fényviszonyok ellenére is, öltözékét pedig megfontolt választékossággal öltötte magára, melynek során elsősorban azt vette figyelembe, hogy az aznapi összeállítás a lehető legkevésbé hasonlítson az elmúlt napra eső változatra. A nő nem szentelt túl sok figyelmet a csapat egoistájának, bár az számos alkalommal próbált a kegyeibe férkőzni. Jacelyn nem tudta elképzelni, hogy Kaillen mit lát benne. Legtöbbször vad modorban visszautasította, néhanapján enyhén behúzott neki egyet-egyet. E érdektelen ellenállás fényében a férfi mégsem torpant meg, és napról-napra folytatták megszokott civakodásukat, gyakran a vészterhes időszakokban is.
- És ha Grifith porontya vagy, miért Moreno a családneved? - vágott bele ismét.- Meg miért szöktél el, ha egyszer luxusvillában élhetsz, cselédek között? Mindenki erről álmodik! - Karjait értetlenül tárta szét, mintha nem lenne magától értetődő Rowan minden egyes tette.
A szervezet vezetője ezúttal dühösen nézett Kaire. Kérdései jogosak voltak, mivel számos ismeretlen információ felől érdeklődtek, de ez nem járt együtt azzal, hogy az alkalomhoz is illettek volna. Jace megértette a kanapén ücsörgő lány helyzetét, és még negatív előítélete sem tántorított azon az elhatározásán, hogy megpróbálja megvédeni a fiatal felnőttet.
Rowan nagyot nyelt, zöld szemei eddig ismeretlen, feneketlen szomorúsággal pásztázták az egyre porosodó padlót. A próbaidős dolgozó szemének színéhez hasonló kanapé előtt ekkor keskeny fénysugár jelent meg, amely a szervezet ablakán szivárgott be. E halvány nyaláb megtáncoltatta a teremben gyülekező porszemek sokaságát, ezzel jelezve, hogy a hajnal már egy jó ideje elérkezett.
- Ez sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik, Kaillen. Azt hiszem, így is elég bajt okoztam nektek, nem szeretném még ezzel is rontani a C.A.M.A. közérzetét.
A főparancsnok egy hosszabb másodperc lezajlása alatt megértette, hogy a vezérigazgató lázadó leszármazottja ezzel pontot tett a beszélgetés végére. Úgy érezte, elérkezett az ő ideje, így hát egy gyors mozdulattal elrendezte kusza hajkoronáját, majd immár sokadszorra átvette a szót a kínos csend fölött.
- Na elég legyen ebből az egészből! Nem tűröm, hogy csoportosan lopjuk tovább a napot. Bram, te folytasd a munkád, Rowannel pedig visszatérünk az edzőterembe. Ottiwel, te meg... - Ennél a résznél összehúzott szemöldökökkel nézett a férfira, majd némi töprengés után folytatta mondanivalóját. - Az lesz a legjobb, ha leviszed a szemetet, majd átpakolod a garázs berendezését. Szükségünk van egy új gyakorlóteremre is.
- Miért mindig én kapom a piszkos munkát? - értetlenkedett tágra nyílt szemekkel az egoizmus alapelvével teremtett nyomozó.
- Ha máshoz is értenél, nem ezt kapnád - mosolygott szárazon Kaillenre, majd a tárgyalás lezajlása után a gyakorlásra fenntartott helyiség felé irányította lépteit.
Rövid időn belül mindenki elfoglalta a neki kiosztott feladat helyszínét, sőt, még a magában mérgelődő Kai is leballagott a földszintre. Jacelyn szeme mindeközben egy éjfekete pisztolyon állapodott meg az edzőterem sarkában. Kezeibe vette a fegyvert, majd a sötét falak mentén helyet kapó próbabábukra esett a pillantása. Elégedetten szemrevételezte, hogy egy halk ajtócsukódás kíséretében Rowan is megérkezett. Arcára apró félmosoly kúszott, mivel földöntúli örömmel töltötte el, hogy ismét a harcra szentelheti idejét. A pisztolyt a jobb kezében fogva fordult hát az újonc felé, aki megszeppenve állt a mahagóni ajtó árnyékában. A vezető arcába egy sötét hajtincs kúszott, de abban a pillanatban nem törődött különösebben ezzel. Végre kezdetét vehette az igazi kiképzés, ami már sokkal jobban foglalkoztatta holmi lényegtelen tényezőknél.
××××
- Hogy állsz a fegyverekkel? - tette fel érdeklődve kérdését a nő.
Kezében az imént kiszemelt példánnyal játszadozott, mintha nem egy halálos maroklőfegyverrel, hanem egy ártalmatlan bottal hadonászna. Ujjai lassú örömmel mérték végig a tárgy makulátlan felületét, melyen semmiféle karcolás nem volt felfedezhető. Szinte érezte, ahogy keze eggyé válik a fekete szépséggel, és pillanatok alatt eltalálja a kiszemelt célpontot. Jace különleges figyelemmel óvta a pisztolyt, mivel a számtalan példány közül ez volt az egyik személyes kedvence. Gyors volt, de mégis hatékony, teljesítménye igencsak eredményes, természetesen hangtompítóval ellátva. Magától értetődött, hogy egy kisebb vagyont követelt a beszerzése után.
A terem első részéből ekkor Rowan lépett a fegyvert szorongató nő mellé. Léptei halk koppanásokat hagytak maguk után, amelyek a helyiség mérsékelt akusztikájáról adtak tanúságot. Zöld szemei némi kíváncsisággal vegyes csodálatot mutattak, melyet ablakok híján nehéz volt megállapítani.
A lány megköszörülte a torkát, majd így válaszolt:
- Maradjunk annyiban, hogy nagyjából ki tudom ismerni őket.
Jacelyn eltöprengett azon, hogy ez a kijelentés pontosan mit is jelenthet. Gyorsan végigjáratta szemét a tágas helyiségen, amelyben felszínes rend uralkodott. A falak mentén, illetve a padlón gyakorlásra szolgáló bábuk, boxzsákok sorakoztak, szigorú, már-már katonás sorrendben. Közvetlenül ezen berendezések fölött párnázott polcok nyújtózkodtak, szebbnél-szebb pisztolyok, tőrök és egyéb harci fegyverek képével ijesztve el az éppen arra járókat. A főparancsnok mindig is örömét lelte e veszélyes gyönyörűségekben, és ez alkalommal is szánt pár másodpercet arra, hogy végigmérje őket. Hol egy csillogó pisztolycső feküdt mereven a polc középső részén, hol egy-egy revolver hátsó, fás részére vetült rá a lámpa gyér fénysugara.
Jace pillanatnyi elkalandozásából felébredve fordult vissza Rowanhez. Úgy döntött, kipróbálja az újonc tudását, így végre megtudhatja, hogy Bram állításának mekkora a valóságalapja. Lassú tempóban tett meg pár lépést, majd acélos hangnemet öltött fel beszélgetőtársával szemben.
- Mit tudsz elmondani a kezemben tartott pisztolyról? - Ugyanebben az időben felemelte a sötét stukkert, mindezt olyan dőlésszögben, hogy a lány megfelelően szemrevételezhesse azt, de ne olvasson le róla minden információt.
A vezető meglepetten tapasztalta, hogy a válasz szinte villámgyorsasággal érkezett, sőt, a próbaidős nyomozónak csupán egy fél pillantást kellett vetnie a fegyverre ahhoz, hogy felelni tudjon:
- Ha nem tévedek, egy Berettáról van szó. Egyszerűbb maroklőfegyver, leginkább a félautomata, másnéven öntöltő pisztolyok közé sorolható. Nagyrészt a revolver fejlesztésének köszönhető, hogy a lőszerek egyfajta láncreakcióba helyezhetőek, a lövés által keletkezett energiát felhasználva - közölte mosolyogva, majd kisebb szünet után folytatta beszámolóját. - Általában szánakasztóval vannak felszerelve, ami annyit tesz, hogy a zár hátsó helyzetben marad, ezzel jelezve a töltény kifogyását. Nem túl nehéz a használata, de roppant hatásos. Van még kérdés?
A nyomozó őszinte csalódásként értelmezte a cégvezető gyermekének pontos válaszát. Arcára, melyet sűrű hajzuhatag kerített, zavar ült ki, mintha nem ezt a reakciót várta volna a vele szemben álló egyéntől. Eddig ismeretlen tényként észrevételezte, hogy torka kiszáradt, így ennek enyhítésére nagyot nyelt, majd megpróbált egy értelmes mondattal szólni a lányhoz.
- A válasz helyes - jelentette ki Jacelyn. - Ezt mégis honnan tudtad?
- Mint már említettem, többet tudok, mint hinnéd. Ráadásul én is részesedtem némi oktatásban. - Rowan Moreno hangjából egyszerű őszinteség csengett, amelyet a nő elméje azonnal az intenzív gúnnyal kevert össze.
Összehúzta sötét szemeit, és úgy mérte végig az előtte álldogáló személyt. Mogyoróbarna haja mellé csillogó zöld szem társult, átlagos, mégis vonzó kinézetet biztosítva viselőjének. Hétköznapi öltözékében létfontosságú szerepet játszott az egyszerű, szakadt farmer, valamint egy kényelmes teniszcipő. E összeállítás képviselője szemmel láthatóan kerülte az élénk színeket, elsősorban a kopottas szürke, fekete, illetve fehér árnyalatokat pártolta. Jacelynben némi féltékenység támadt, mivel mindig is változatosabb külsőt szeretett volna magának.
Ott volt az ébenfekete haja, mellyel már alapból elnyerte a ,,fekete bárány'' szerepét a családban. Vaksötét, szinte pupillanélküli szeme sem segített a helyzeten, hiszen csak még negatívabb jelként szerepelt testén. Ruhatára sem különbözőbb e színtől, és szinte minden áldott nap fekete vagy fehér ruházatot öltött magára. Amióta tizenéves korától egy ostoba babona miatt barátai úgy tekintettek rá, mint egy boszorkányra, esetleg a halál hírnökére, elege lett abból a nem mindennapi külsőből. Bár soha nem említette senkinek, de sokkal jobban örült volna egy átlagos, sötétbarna haj- és szemszínnek.
Kimért mozdulatokkal lépkedett, még mindig idézőjeles ellenfelén tartva szemét. Ujjai görcsösen szorították a Beretta hátsó részét, mintha fogvatartója nemsokára tüzelésre készülne vele. Érezte az izmaiban áramló erőt, mely akkor is vele volt, amikor először lőtt rá egy Bérlőre. Ekkor sikerült komolyabb sérülést ejtenie a szörnyetegen, természetesen ideiglenesen, mivel egy heten belül a gyilkos megújult erővel folytatta elszánt vérontását.
Jacelyn társa kezébe adta a pisztolyt, alaposan végigmérve annak minden egyes négyzetméterét. Erős, acélos szerkezete minden tulajdonságot magán hordozott, melyek nemrég még Rowan száját hagyták el. A nő óvatosan elengedte a tárgyat, ám mozdulatai az újonc tudtára adták, hogy ha egy karcolást is ejt a fegyveren, nem fogja ép bőrrel megúszni.
- Látni akarom, hogyan bánsz vele. Célozz a faltól fekvő harmadik táblára - utasította Jace, cseppet sem kedves hangnemben.
Moreno a kezébe vette a stukkert, hosszan tanulmányozva annak felépítését. Ezt követően az illető céltáblára pillantott, felmérve annak helyzetét, majd szembefordult az emberalakú kiegészítővel. Merev testtartással szorította a fegyvert, a főnökasszony pedig minden mozdulatát figyelemmel kísérte. Fülsüketítő robbanás helyett csak egy kattogás hallatszott, jelezve a lőszer eltávolodását a kiindulási helyzetből. A fekete szempár némi csalódással vegyes örömmel konstantálta, hogy a golyó a műtest lábszárán ért célba. Magától értetődően tudta, hogy mit kell javítani a lány felállásán.
- Tartsd magasabbra a pisztolyt, így könnyebb célozni - magyarázta lassú tempóban. - A tartásod túl merev, próbálj meg eggyé válni a fegyverrel. De mindenek előtt a célpontot lásd magad előtt, ne a céltáblát.
A nyomozó hangos monológja közben fel-alá járkált a teremben, idegesítő visszhangokat keltve lábbelije hátsó részével. Rowan a nőszemély utasításait szem előtt tartva igazgatta testrészeit, mígnem egy viszonylag megfelelő pozíciót alakított ki. Kezében tartott fegyvere ismét töltve volt, majd pár másodperces vihar előtti csend után, alig hallhatóan eldördült. Egyszer, kétszer, majd háromszor.
Az eredmény sokkal figyelemre méltóbb volt, mint az előbbi. A három puskagolyó szabályos kört írt le, majd a műanyag testbe csapódott. Az elsőként célba érkező lőszer közvetlenül a szív fölött elhelyezkedő részbe mélyedett, míg második társa ugyanezt a helyzetet foglalta el, a bábu immár bal oldalán. Ezekkel ellentétben az utolsó golyó tökéletes irányzattal a pirossal jelölt középpontot találta el, hibátlan célzást könyvelve el tulajdonosának. Jacelyn neheztelve fogadta, hogy Bram régi barátja sokkal jobban teljesített, mint azt az elején elvárta.
Rowan boldog mosollyal fordult az egyesület vezetőjéhez, arcán tettre kész izgalom vette át a korábbi bizonytalanság helyét. Hangja a sötét teremben szinte csilingelő, kedves neszként hatott.
- Ez már elég lesz ahhoz, hogy kinyírjak egy Bérlőt?
A detektív úgy érezte, az exgimnazista nem veszi elég komolyan a feladatát. Habár kezdetleges elszántságának még sok hasznát vehetik, a jelenlegi körülmények ellenére mégis úgy gondolta, hogy még rengeteg dolga lesz a bebörtönzött egyén felépítésével. Ezen meghatározás fényében fogalmazta meg hát válaszát.
- A lehető legkevésbé sem, tekintettel arra, hogy semmivel nem lehet elpusztítani őket. Sebet ejthetsz rajtuk, de egyet sem ölhetsz meg. Másrészt az érdekelne - váltott gyorsan témát -, hogy ki tanított meg célba lőni?
Bár a nyomozó nem nézett túl sok tévét, azzal még ő is tisztában volt, hogy a cégvezető nem csak a hírnévben, hanem a pénzben is jelentősen dúskál. Minden utcasarkon ott virított a neve, minden második táblán ott volt az a mosolygós, álszent arc, amely vásárlók ezreit próbálta meggyőzni termékei minőségéről. Jacelyn pillanatok alatt maga elé tudta képzelni a férfi arcát, melyhez a médiában történő iménti szereplése is jelentősen hozzájárult. Szinte maga előtt látta, ahogy az apa nyájasan mosolyog a nézők ezreihez, igencsak kimagasló növését és bamba arcképét játékos humorral rejtve el. Mindezek mellett a főparancsnok a férfi lányáról is élénk képet tudott volna alkotni: egy puccos, drága ruhákba öltözött apuci szeme fénye, aki elkényeztetett fruskaként vigyorog a kamerába. Röviden összefoglalva a szöges ellentéte volt egy olyan lánynak, mint Rowan, aki egyszerű, hétköznapi ruhákban járt, örömét lelte a nyomozásban, illetve a kalandok keresésében. Jacelyn még magának sem merte bevallani, de némi szimpátiát keltett benne az újonc effajta különcsége.
A kiismerhetetlen változások ellenében Jace mégsem tudta utálni az exgimnazistát. Legalábbis nem teljes szívéből. Egyrészt Meredith hiányát juttatta eszébe, de volt benne valami, ami még jobban szúrta a szemét Rowannel kapcsolatban: valahányszor ránézett a lányra, magát Mereditht fedezte fel a jövevény minden egyes vonásában. A harci mozgásában, ahogy görcsösen figyelte ellenfele állását, a tetteiben, ahogy bátorsággal szállt szembe a Bérlővel, és nem utolsó sorban az arcán, ahogy kedves mosollyal fogadta a szervezet új tagjait. Még abban a pillanatban is, ahogy Rowan a kanapén ült, gondterhelten a televízió sötét képernyőjére szegezve tekintetét, elveszett munkatársa emléke derengett fel előtte. Az illető karba tett kezekkel, egyenes háttartással társuló ülése Jacelyn utolsó találkozását idézte fel Meredith-szel.
A két határozott nőszemély kisebb vita közepette vált el egymástól, mivel nem tudtak közös véleményre jutni a C.A.M.A. jövőjét illetően. Az azóta eltávozott munkatárs további tagok toborozását igényelte, míg a főnökasszony amellett kardoskodott, hogy az egyesület így is elég köztehernek van kitéve. Azóta természetesen ráeszmélt, hogy társának ismételten igaza volt ez ügyben, de az újabb fegyveradag felvásárlása mellett már nem maradt elég pénzük további szövetségesek fizetésére.
Jacelyn megpróbálta száműzni gondolatait, de a zavaros helyzetben ez elég nehezen ment. Akárcsak az utóbbi három nap lezajlása alatt, ismételten Meredithre gondolt. Idegesen babrált az ülőgarnitúra szövetével, miközben úgy érezte, hogy ha tovább folytatja a nőre emlékeztető jelek keresését, biztosan belebolondul az elvesztésébe, netán idegösszeomlásban lesz része. Immár acélos határozottsággal nyelte el fájdalmait, egy feneketlen gödörbe hajítva, ahol egyre csak gyülemlett és gyülemlett a keserűség. Elhomályosuló tekintetét is egy szempillantás alatt rendbe hozta, így öltve fel álcáját sebzett énjére. Fel kellett oldania a feszült hangulatot, elvégre ő volt ennek a társulatnak a vezetője.
Miközben megköszörülte a torkát, a szoba másik sarkából egy óra fesztelen kattogása ütötte meg a fülét. Megpróbálta mellőzni az érdektelen tényeket, majd a kanapén gubbasztó lány felé intézte szavait:
- A legkevésbé sem érdekel a zűrös családi helyzeted - szólalt meg, a lehető legkomolyabb hangnemet megütve. - Ennek ellenére nem szeretném, ha ez a nézeteltérés rossz fényt vetne a C.A.M.A.-ra is. Amennyiben lehetséges, minél hamarabb kezeld a problémát.
Jace a zavar és kétségbeesés mellett némi dühöt is felfedezett Rowan arcán. A lány még mindig karba tett kezekkel foglalt helyet, míg alig hallhatóan egy ,,Megoldom''-félét mormolt el. Ugyanebben az időben Bram kíváncsian fürkészte feszült barátja arcát, míg a szemközti oldalon Kaillen, szokásához híven, értetlenül bámult felváltva a tévére és a zaklatott egyénre. Szemmel láthatóan még nem emésztette meg a hallottakat.
- Talán kezdhetnéd azzal, hogy felhívod az apádat. Jogában áll tudni, merre tartózkodsz éppen - kezdett bele ismét a főparancsnok, ám javaslata ekkor sem bizonyult túl hasznosnak.
- Naná, hogy megint bezárjon a luxusvillájába - vágott vissza az újonc. Szavaiból intenzív harag és gyűlölet áradt. - Hiszitek vagy sem, de rosszabb együtt élni azzal az emberrel, mint egy felturbózott bérgyilkossal.
- Szeretnéd, ha beszélnék vele? - ajánlotta fel Jace, bár semmi kedve nem volt egy öntelt vezérigazgatóval tárgyalni. Ennek ellenére úgy gondolta, ennyi még belefér a lány érkezésével járó plusz tevékenységek listájába.
Rowan Moreno nagyot sóhajtott, majd ezt követően kihúzta magát a sötét kanapé ülésén. Hangjába az előzőnél valamivel több nyugalmat és erőt rejtett, és immár így fordult az egybegyültek felé:
- Nem szükséges, megoldom egyedül is. Csak szükségem van egy kis időre.
Jacelyn ez alkalommal már végképp nem tudta, mit kezdjen ezzel az apa-lánya közötti zűrös kapcsolattal. Részben megértette a bebörtönzött exgimnazista érzéseit, de a gazdag férfi valódi személyiségéről már nem tudott túl sokat. Kívülállóként annyit azért meg tudott állapítani, hogy Rowan szülőkkel ápolt kapcsolata nem minősíthető túl szorosnak. A pillanat tört részében még az is megfordult fejében, hogy az újonc minden bizonnyal az anyjára üthetett, mivel kinézete messze eltért Arthur Grifith méretes, idétlen külalakjától.
Már éppen szólni szeretett volna, megbékélve a következmények csapongó fordulataival, amikor Bram aggodalmas tónusa csengett fel a középpontban forgó személy jobb oldaláról:
- Ugye nem bántott az a szadista, Rowan? Ha tudtam volna, hogyan bánt veled...
A főnökasszony érzelmek kavalkádját fedezte fel Abraham mondataiban. Köztük volt a harag, a szilárd elhatározás, de a bizonytalanság, netán a visszafogottság messze elkerülte felszólalását. A nyomozó tisztában volt vele, hogy számítógépzseni barátja nehezen nyilvánítja ki érzelmeit, de az a hozzáállás, amellyel Rowanhez fordult, kellemes csalódást váltott ki belőle. A fiú tekintetéből, de még a mozdulataiból is könnyedén ki lehetett következtetni, hogy odáig van a mellette ülő lányért. Szerény viselkedése ellenére nehezen közelítette meg kiszemeltjét, de Bram egyszerű próbálkozásai halvány mosolyt csaltak a parancsnok arcára.
Jacelyn látta a vívódást a megszólított arcán, és szinte érezte, ahogy a lány lélegzete szaggatottá válik. A nőnek az jutott eszébe, hogy a cégvezető egyszem gyermeke éppen azon töpreng, hogy az igazságot, illetve a felszínes valóságot közölje Brammel. Az óra ütemtelen kattogása mellett ráébredt arra is, hogy tulajdonképpen ő is kíváncsi Rowan válaszára. Fekete szempárja magába szívta a látványt, ahogy az exgimnazista válaszra nyitja száját, ám ekkor fölöttébb idegesítő hang ütötte meg a fülét közvetlenül a szoba bal oldaláról. Pár másodperc alatt tudatosult elméjében, hogy a teremben tartózkodó egoistáról voltaképpen mindenki elfelejtkezett. A jelenlévők legnagyobb bánatára, mivel most ismételten felszínre hozta idegesítő énjét.
- Na álljunk csak meg egy pillanatra - kezdte mindennapos, fárasztó gondolatmeneteit. - Te Tényleg Grifith lánya vagy? - Különösen nagy hangsúlyt fektetett a tényleg szóra, amellyel nyilvánosságra hozta kételyeit a lány származásával kapcsolatban.
Jace unott tekintettel fordította arcát a férfi tartózkodási területe felé. Kaillen ledöbbenten állt a kanapé mögött, amely igencsak furcsának hatott az állandó vigyorgás után. Haja, mint szinte mindig, most is tökéletesen állt, valamint viselkedése is feltűnően normális volt, ahhoz képest, hogy nemrég másnaposan lézengett az épületben.
Kék szemei érdeklődéssel csillogtak a szegényes fényviszonyok ellenére is, öltözékét pedig megfontolt választékossággal öltötte magára, melynek során elsősorban azt vette figyelembe, hogy az aznapi összeállítás a lehető legkevésbé hasonlítson az elmúlt napra eső változatra. A nő nem szentelt túl sok figyelmet a csapat egoistájának, bár az számos alkalommal próbált a kegyeibe férkőzni. Jacelyn nem tudta elképzelni, hogy Kaillen mit lát benne. Legtöbbször vad modorban visszautasította, néhanapján enyhén behúzott neki egyet-egyet. E érdektelen ellenállás fényében a férfi mégsem torpant meg, és napról-napra folytatták megszokott civakodásukat, gyakran a vészterhes időszakokban is.
- És ha Grifith porontya vagy, miért Moreno a családneved? - vágott bele ismét.- Meg miért szöktél el, ha egyszer luxusvillában élhetsz, cselédek között? Mindenki erről álmodik! - Karjait értetlenül tárta szét, mintha nem lenne magától értetődő Rowan minden egyes tette.
A szervezet vezetője ezúttal dühösen nézett Kaire. Kérdései jogosak voltak, mivel számos ismeretlen információ felől érdeklődtek, de ez nem járt együtt azzal, hogy az alkalomhoz is illettek volna. Jace megértette a kanapén ücsörgő lány helyzetét, és még negatív előítélete sem tántorított azon az elhatározásán, hogy megpróbálja megvédeni a fiatal felnőttet.
Rowan nagyot nyelt, zöld szemei eddig ismeretlen, feneketlen szomorúsággal pásztázták az egyre porosodó padlót. A próbaidős dolgozó szemének színéhez hasonló kanapé előtt ekkor keskeny fénysugár jelent meg, amely a szervezet ablakán szivárgott be. E halvány nyaláb megtáncoltatta a teremben gyülekező porszemek sokaságát, ezzel jelezve, hogy a hajnal már egy jó ideje elérkezett.
- Ez sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik, Kaillen. Azt hiszem, így is elég bajt okoztam nektek, nem szeretném még ezzel is rontani a C.A.M.A. közérzetét.
A főparancsnok egy hosszabb másodperc lezajlása alatt megértette, hogy a vezérigazgató lázadó leszármazottja ezzel pontot tett a beszélgetés végére. Úgy érezte, elérkezett az ő ideje, így hát egy gyors mozdulattal elrendezte kusza hajkoronáját, majd immár sokadszorra átvette a szót a kínos csend fölött.
- Na elég legyen ebből az egészből! Nem tűröm, hogy csoportosan lopjuk tovább a napot. Bram, te folytasd a munkád, Rowannel pedig visszatérünk az edzőterembe. Ottiwel, te meg... - Ennél a résznél összehúzott szemöldökökkel nézett a férfira, majd némi töprengés után folytatta mondanivalóját. - Az lesz a legjobb, ha leviszed a szemetet, majd átpakolod a garázs berendezését. Szükségünk van egy új gyakorlóteremre is.
- Miért mindig én kapom a piszkos munkát? - értetlenkedett tágra nyílt szemekkel az egoizmus alapelvével teremtett nyomozó.
- Ha máshoz is értenél, nem ezt kapnád - mosolygott szárazon Kaillenre, majd a tárgyalás lezajlása után a gyakorlásra fenntartott helyiség felé irányította lépteit.
Rövid időn belül mindenki elfoglalta a neki kiosztott feladat helyszínét, sőt, még a magában mérgelődő Kai is leballagott a földszintre. Jacelyn szeme mindeközben egy éjfekete pisztolyon állapodott meg az edzőterem sarkában. Kezeibe vette a fegyvert, majd a sötét falak mentén helyet kapó próbabábukra esett a pillantása. Elégedetten szemrevételezte, hogy egy halk ajtócsukódás kíséretében Rowan is megérkezett. Arcára apró félmosoly kúszott, mivel földöntúli örömmel töltötte el, hogy ismét a harcra szentelheti idejét. A pisztolyt a jobb kezében fogva fordult hát az újonc felé, aki megszeppenve állt a mahagóni ajtó árnyékában. A vezető arcába egy sötét hajtincs kúszott, de abban a pillanatban nem törődött különösebben ezzel. Végre kezdetét vehette az igazi kiképzés, ami már sokkal jobban foglalkoztatta holmi lényegtelen tényezőknél.
××××
- Hogy állsz a fegyverekkel? - tette fel érdeklődve kérdését a nő.
Kezében az imént kiszemelt példánnyal játszadozott, mintha nem egy halálos maroklőfegyverrel, hanem egy ártalmatlan bottal hadonászna. Ujjai lassú örömmel mérték végig a tárgy makulátlan felületét, melyen semmiféle karcolás nem volt felfedezhető. Szinte érezte, ahogy keze eggyé válik a fekete szépséggel, és pillanatok alatt eltalálja a kiszemelt célpontot. Jace különleges figyelemmel óvta a pisztolyt, mivel a számtalan példány közül ez volt az egyik személyes kedvence. Gyors volt, de mégis hatékony, teljesítménye igencsak eredményes, természetesen hangtompítóval ellátva. Magától értetődött, hogy egy kisebb vagyont követelt a beszerzése után.
A terem első részéből ekkor Rowan lépett a fegyvert szorongató nő mellé. Léptei halk koppanásokat hagytak maguk után, amelyek a helyiség mérsékelt akusztikájáról adtak tanúságot. Zöld szemei némi kíváncsisággal vegyes csodálatot mutattak, melyet ablakok híján nehéz volt megállapítani.
A lány megköszörülte a torkát, majd így válaszolt:
- Maradjunk annyiban, hogy nagyjából ki tudom ismerni őket.
Jacelyn eltöprengett azon, hogy ez a kijelentés pontosan mit is jelenthet. Gyorsan végigjáratta szemét a tágas helyiségen, amelyben felszínes rend uralkodott. A falak mentén, illetve a padlón gyakorlásra szolgáló bábuk, boxzsákok sorakoztak, szigorú, már-már katonás sorrendben. Közvetlenül ezen berendezések fölött párnázott polcok nyújtózkodtak, szebbnél-szebb pisztolyok, tőrök és egyéb harci fegyverek képével ijesztve el az éppen arra járókat. A főparancsnok mindig is örömét lelte e veszélyes gyönyörűségekben, és ez alkalommal is szánt pár másodpercet arra, hogy végigmérje őket. Hol egy csillogó pisztolycső feküdt mereven a polc középső részén, hol egy-egy revolver hátsó, fás részére vetült rá a lámpa gyér fénysugara.
Jace pillanatnyi elkalandozásából felébredve fordult vissza Rowanhez. Úgy döntött, kipróbálja az újonc tudását, így végre megtudhatja, hogy Bram állításának mekkora a valóságalapja. Lassú tempóban tett meg pár lépést, majd acélos hangnemet öltött fel beszélgetőtársával szemben.
- Mit tudsz elmondani a kezemben tartott pisztolyról? - Ugyanebben az időben felemelte a sötét stukkert, mindezt olyan dőlésszögben, hogy a lány megfelelően szemrevételezhesse azt, de ne olvasson le róla minden információt.
A vezető meglepetten tapasztalta, hogy a válasz szinte villámgyorsasággal érkezett, sőt, a próbaidős nyomozónak csupán egy fél pillantást kellett vetnie a fegyverre ahhoz, hogy felelni tudjon:
- Ha nem tévedek, egy Berettáról van szó. Egyszerűbb maroklőfegyver, leginkább a félautomata, másnéven öntöltő pisztolyok közé sorolható. Nagyrészt a revolver fejlesztésének köszönhető, hogy a lőszerek egyfajta láncreakcióba helyezhetőek, a lövés által keletkezett energiát felhasználva - közölte mosolyogva, majd kisebb szünet után folytatta beszámolóját. - Általában szánakasztóval vannak felszerelve, ami annyit tesz, hogy a zár hátsó helyzetben marad, ezzel jelezve a töltény kifogyását. Nem túl nehéz a használata, de roppant hatásos. Van még kérdés?
A nyomozó őszinte csalódásként értelmezte a cégvezető gyermekének pontos válaszát. Arcára, melyet sűrű hajzuhatag kerített, zavar ült ki, mintha nem ezt a reakciót várta volna a vele szemben álló egyéntől. Eddig ismeretlen tényként észrevételezte, hogy torka kiszáradt, így ennek enyhítésére nagyot nyelt, majd megpróbált egy értelmes mondattal szólni a lányhoz.
- A válasz helyes - jelentette ki Jacelyn. - Ezt mégis honnan tudtad?
- Mint már említettem, többet tudok, mint hinnéd. Ráadásul én is részesedtem némi oktatásban. - Rowan Moreno hangjából egyszerű őszinteség csengett, amelyet a nő elméje azonnal az intenzív gúnnyal kevert össze.
Összehúzta sötét szemeit, és úgy mérte végig az előtte álldogáló személyt. Mogyoróbarna haja mellé csillogó zöld szem társult, átlagos, mégis vonzó kinézetet biztosítva viselőjének. Hétköznapi öltözékében létfontosságú szerepet játszott az egyszerű, szakadt farmer, valamint egy kényelmes teniszcipő. E összeállítás képviselője szemmel láthatóan kerülte az élénk színeket, elsősorban a kopottas szürke, fekete, illetve fehér árnyalatokat pártolta. Jacelynben némi féltékenység támadt, mivel mindig is változatosabb külsőt szeretett volna magának.
Ott volt az ébenfekete haja, mellyel már alapból elnyerte a ,,fekete bárány'' szerepét a családban. Vaksötét, szinte pupillanélküli szeme sem segített a helyzeten, hiszen csak még negatívabb jelként szerepelt testén. Ruhatára sem különbözőbb e színtől, és szinte minden áldott nap fekete vagy fehér ruházatot öltött magára. Amióta tizenéves korától egy ostoba babona miatt barátai úgy tekintettek rá, mint egy boszorkányra, esetleg a halál hírnökére, elege lett abból a nem mindennapi külsőből. Bár soha nem említette senkinek, de sokkal jobban örült volna egy átlagos, sötétbarna haj- és szemszínnek.
Kimért mozdulatokkal lépkedett, még mindig idézőjeles ellenfelén tartva szemét. Ujjai görcsösen szorították a Beretta hátsó részét, mintha fogvatartója nemsokára tüzelésre készülne vele. Érezte az izmaiban áramló erőt, mely akkor is vele volt, amikor először lőtt rá egy Bérlőre. Ekkor sikerült komolyabb sérülést ejtenie a szörnyetegen, természetesen ideiglenesen, mivel egy heten belül a gyilkos megújult erővel folytatta elszánt vérontását.
Jacelyn társa kezébe adta a pisztolyt, alaposan végigmérve annak minden egyes négyzetméterét. Erős, acélos szerkezete minden tulajdonságot magán hordozott, melyek nemrég még Rowan száját hagyták el. A nő óvatosan elengedte a tárgyat, ám mozdulatai az újonc tudtára adták, hogy ha egy karcolást is ejt a fegyveren, nem fogja ép bőrrel megúszni.
- Látni akarom, hogyan bánsz vele. Célozz a faltól fekvő harmadik táblára - utasította Jace, cseppet sem kedves hangnemben.
Moreno a kezébe vette a stukkert, hosszan tanulmányozva annak felépítését. Ezt követően az illető céltáblára pillantott, felmérve annak helyzetét, majd szembefordult az emberalakú kiegészítővel. Merev testtartással szorította a fegyvert, a főnökasszony pedig minden mozdulatát figyelemmel kísérte. Fülsüketítő robbanás helyett csak egy kattogás hallatszott, jelezve a lőszer eltávolodását a kiindulási helyzetből. A fekete szempár némi csalódással vegyes örömmel konstantálta, hogy a golyó a műtest lábszárán ért célba. Magától értetődően tudta, hogy mit kell javítani a lány felállásán.
- Tartsd magasabbra a pisztolyt, így könnyebb célozni - magyarázta lassú tempóban. - A tartásod túl merev, próbálj meg eggyé válni a fegyverrel. De mindenek előtt a célpontot lásd magad előtt, ne a céltáblát.
A nyomozó hangos monológja közben fel-alá járkált a teremben, idegesítő visszhangokat keltve lábbelije hátsó részével. Rowan a nőszemély utasításait szem előtt tartva igazgatta testrészeit, mígnem egy viszonylag megfelelő pozíciót alakított ki. Kezében tartott fegyvere ismét töltve volt, majd pár másodperces vihar előtti csend után, alig hallhatóan eldördült. Egyszer, kétszer, majd háromszor.
Az eredmény sokkal figyelemre méltóbb volt, mint az előbbi. A három puskagolyó szabályos kört írt le, majd a műanyag testbe csapódott. Az elsőként célba érkező lőszer közvetlenül a szív fölött elhelyezkedő részbe mélyedett, míg második társa ugyanezt a helyzetet foglalta el, a bábu immár bal oldalán. Ezekkel ellentétben az utolsó golyó tökéletes irányzattal a pirossal jelölt középpontot találta el, hibátlan célzást könyvelve el tulajdonosának. Jacelyn neheztelve fogadta, hogy Bram régi barátja sokkal jobban teljesített, mint azt az elején elvárta.
Rowan boldog mosollyal fordult az egyesület vezetőjéhez, arcán tettre kész izgalom vette át a korábbi bizonytalanság helyét. Hangja a sötét teremben szinte csilingelő, kedves neszként hatott.
- Ez már elég lesz ahhoz, hogy kinyírjak egy Bérlőt?
A detektív úgy érezte, az exgimnazista nem veszi elég komolyan a feladatát. Habár kezdetleges elszántságának még sok hasznát vehetik, a jelenlegi körülmények ellenére mégis úgy gondolta, hogy még rengeteg dolga lesz a bebörtönzött egyén felépítésével. Ezen meghatározás fényében fogalmazta meg hát válaszát.
- A lehető legkevésbé sem, tekintettel arra, hogy semmivel nem lehet elpusztítani őket. Sebet ejthetsz rajtuk, de egyet sem ölhetsz meg. Másrészt az érdekelne - váltott gyorsan témát -, hogy ki tanított meg célba lőni?
- Ha hosszú hónapokig csak abban reménykedhetsz, hogy az ablakon távozva jó helyre érkezel, megtanulsz egyet s mást a pontos irányításról - válaszolta Rowan, arcán halovány, kissé szomorú mosollyal. - És az utóbbi alatt mire gondoltál? Ha jól értem, még egyetlen Bérlőt sem sikerült megölnötök ennyi év után?
Jacelyn hallotta a mély meglepetést a lány magas tónusából. Nem volt büszke rá, de a számtalan felfedezés mellett a szívtelen gyilkosok gyengepontjára még nem jöttek rá. Bevetettek ellenük mindenféle fémet, amihez csak hozzájuthattak: vasat, ólmot, acélt, ezüstöt; de egyik sem bizonyult túl hatásosnak. Attól félt, ha ezt a problémát megosztja a lánnyal, annak elege lesz az egész társulatból, Bérlőstől, mindenestől. Ennek ellenére a barna hajjal megáldott személy a körülményekhez képest igencsak jól fogadta a negatív információt.
- A helyzet az, hogy eltaláltad a lényeget - vallotta be a vezető. - Akármit vetünk be ellenük, legyen az tőr, pisztoly, vagy vadászkés, folyton regenerálódnak, mintha a sötétségből táplálkozva egyre erősebbek lennének.
Jace ekkor a szoba végében elterülő kispadhoz lépett, és helyet foglalt rajta. Keserű szájízzel tapasztalta, hogy a régi idők emlékei újból visszatérnek, sötét démonok képében rontva rá a nőre. Rövid időn belül Rowan is követte a nyomozó példáját, majd ültében a Beretta kinézetét vette alaposabban szemügyre.
- Lennie kell egy megoldásnak. Biztos vagyok benne, hogy valamivel le lehet győzni őket - szólalt meg váratlanul a nemrég érkezett társ.
- Ha van is, mi nem tudunk róla.
Jacelyn maga is meglepődött rajta, hogy hangja milyen érzelemmentesen és szárazon csendült fel. Kijelentése után feszült csend telepedett a helyiségre, melyben a lámpa izzójának sercegése jelentette a fő hangforrást. A parancsnok lassan szívta be az áporodott levegőt, miközben falfehér kezeire bámult. Az utóbbi időben jelentős változáson ment keresztül.
Nem csak a rémálmok lettek napról-napra rosszabbak, hanem a külső torzulások is tragikusan bontakoztak ki. Éjfekete szemei alatt sötét karikák húzódtak a kialvatlanság végett, bőre feltűnő elfehéredésen esett át, melynek eredményeként olyan volt, mint egy két lábon járó kísértet. De a legrosszabb az egészben mégiscsak az volt, hogy menthetetlenül egyedül érezte magát. Érzelmi szinten nem állt készen sem új barátok, sem egy tartós kapcsolat létesítésére. Amióta a háta mögött ezerszer megcsalták, átverték és kigúnyolták, úgy érezte, soha többé nem lesz képes normális érzések fenntartására. Ezen sebesülések és fájdalmak ellenében döntött úgy, hogy egy rendíthetetlen diktátorrá változik. Érzelmek nélkül szándékozta tovább élni életét, de az utóbbi időben egyre inkább azt tapasztalta, hogy a múlt véres lábnyomai ismételten a szívébe taposnak, keserű könnyeket csalva ki a megtört repedésekből.
Nem csak a rémálmok lettek napról-napra rosszabbak, hanem a külső torzulások is tragikusan bontakoztak ki. Éjfekete szemei alatt sötét karikák húzódtak a kialvatlanság végett, bőre feltűnő elfehéredésen esett át, melynek eredményeként olyan volt, mint egy két lábon járó kísértet. De a legrosszabb az egészben mégiscsak az volt, hogy menthetetlenül egyedül érezte magát. Érzelmi szinten nem állt készen sem új barátok, sem egy tartós kapcsolat létesítésére. Amióta a háta mögött ezerszer megcsalták, átverték és kigúnyolták, úgy érezte, soha többé nem lesz képes normális érzések fenntartására. Ezen sebesülések és fájdalmak ellenében döntött úgy, hogy egy rendíthetetlen diktátorrá változik. Érzelmek nélkül szándékozta tovább élni életét, de az utóbbi időben egyre inkább azt tapasztalta, hogy a múlt véres lábnyomai ismételten a szívébe taposnak, keserű könnyeket csalva ki a megtört repedésekből.
Fanyar gondolataiból a farzsebében felszólaló telefon rázta fel. Gyorsan a készülék után kapott, melyen egy kedves ismerős arca tűnt fel. A megszokott szürke szemek, és a lágy arcvonások azonnal elárulták a hívás intézőjének mivoltát. Jacelyn boldogan szorította füléhez a mobilt, melyen Jonathan Wilmer neve ragyogott zöld színben.
- Üdv, Jacelyn! - harsant fel a túloldalon a férfi hangja, mely fáradtságról árulkodott. A telefont szorongató nő egyre inkább úgy gondolta, hogy kezdeti boldogsága alaptalannak bizonyult.
- Szia, Jon! Hogy vagy?
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól - közölte rekedten, mintha minden egyes szó kiejtése nagy nehézségekkel járt volna együtt. - Gondolom már sejted, miért hívlak. Az FBI pár órán belül itt lesz, szóval most átjöhettek, hogy megvizsgáljátok a-a... A szobát.
Jace érezte a negatív kisugárzást, amely e szó körül keringett fagyosan a levegőben. Nagyot nyelt, mivel immár ő is bánatával küszködött, az egyedül maradt férjjel egyetemben. Nem tűnhetett gyengének pont akkor, mikor viszonylag sikerült elcsitítani szenvedéseit. És valamiért nem akart sebezhetőnek tűnni Rowan szemében sem.
- Persze, Jon, máris indulunk. És köszönöm. Mindannyiunk nevében.
Egy erőtlen búcsú elhangzása után megszakadt a vonal. Ezt követően a nő elrakta mobilját, majd a kijárat felé indult. Amíg meg nem hallotta a lány kérdését, teljesen elfelejtkezett róla, hogy Rowan is a jelenlévők között van.
- Hogyan tovább?
Karjaival a térdére támaszkodott, és kíváncsian várta Jacelyn válaszát. A nyomozó hirtelen ötletként megfoganva határozta el, hogy felméri az újonc képességeit. Habár az előtte álló feladat meghazudtolta Rowan eddigi teljesítményét, most mégis úgy gondolta, nem árt, ha kissé ráijeszt a jövevényre, ezzel erősítve tűrőképességét a jövőbeli borzalmakra nézve.
- Felderítjük a terepet egy kényes ügy után - mondta komolyra váltva Jace. - Ha a következő napokra garantáltan szeretnél pár álmatlan éjszakát, valamint rengeteg hátborzongató emléket, akár velünk is tarthatsz.
Jacelyn lankadatlan figyelemmel kísérte végig a lány minden mozdulatát. Abban reménykedett, hogy a nyomozójelölt meghátrál a túl korai feladat elől, és inkább a szervezetben marad, gyakorlással töltve el a napból megmaradt időt. Ám a várva várt hatás ezúttal sem maradt el, mivel Rowan villámgyorsan feltápászkodott helyéről, majd megszólalt:
- Miért is ne? Azt hiszem, élek a lehetőséggel.
Mivel a vezetőnek nem akadt kifogása a további eseményekkel kapcsolatban, immár Rowan oldalán sietett át a nappaliba, ahol Bram görnyedt a számítógép fölé, illetve Kaillen tartott pihenőt a pakolgatás után, egy dobozos Cola társaságában. Míg a számítógépzseni fel sem nézett munkájából, addig a csapat egoistája kérdő tekintettel fordult a két nőszemélyhez, a konyhapultra könyökölve. Homlokán apró izzadtságcseppek gyöngyöztek, melyek azt bizonyították, hogy a férfi végül teljesítette kitűzött feladatát.
- Hová lesz a menet, hölgyeim? - érdeklődött kacérkodva Kai.
Jace mindeközben a kabátját vette magára, majd a szokásos, fekete táska után nyúlt, melyben a nyomozáshoz szükséges fontosabb eszközöket tárolta. A férfi iménti kérdésére végre Abraham is kiszakadt az internet világából, és fekete keretes szemüvege mögül pillantott a tagokra. Világosbarna haja kócosan meredt a szélrózsa minden irányába, akárcsak a nap többi órájában.
A főparancsnok kapkodva szedelőzködött, majd így felelt:
- Jon hívott pár perce, hogy megnézhetjük a bűntett helyszínét. Ez parancs, tehát öt percetek van elkészülni.
- Ha ti mentek, akkor én is - egyezett bele valamivel komolyabban Kaillen, majd szokásához híven, elszaladt a fürdőszoba felé, hogy indulás előtt még egyszer rendbe hozza kinézetét.
A nő folytatta a pakolást, ám ekkor a kávébarna íróasztal felől újabb hangok ütötték meg a fülét.
- Nagy gond lenne, ha ezt most kihagynám? - tette fel kérdését Bram. - Találtam itt valamit, ami azt hiszem, fontos lehet a munkámra nézve... - Mondata rövid ideig lógott a levegőben, mivel a fiú pillanatok alatt elmerült felfedezésében, melyhez a főnökasszony már nem szólhatott hozzá. Erőtlenül biccentett társa felé, beleegyezése jeléül, majd az irodájába szaladt, a hátramaradt kiegészítők elvételéért.
Tíz perccel később már a céges autó volánja mögött nézett ki a szürke országútra, Kaillen és Rowan társaságában. A gázpedálra lépve indította el az újabb akció kezdetét, melynek főhadiszállásához húsz perces út vezetett. Ám vezetés közben, az évszakhoz képest feltűnően szép napsütés sem felejtethette el vele azt a tényt, hogy Meredith halálának helyszínére száguldanak. Jacelyn kelletlenül ébredt rá, hogy az utóbbi napokban tett szánalmas próbálkozásai ellenére most egy borzalmas kalandnak lesz részese, melynek során talán legnagyobb félelmeivel is szembe kell néznie.
Az égen terpeszkedő felhőtenger sem rejthette el a harminckilences utcába érkezett, fényűző ház előtt parkoló céges autót. Hamufekete váza tompa fényben csillogott, ahogy a Nap rávetült szürke takarója mögül. Egy rövid ideig húzódó parkolás után már a járműben tartózkodók is bemutatásra kerültek. A fekete hajjal megáldott nő ment elől, karjában méretes, sötét táskával. Az illető közvetlen nyomában a kezét zsebre vágó Kaillen, majd az épületre zavartan tekintgető Rowan Moreno lépkedett. Mindhárom tag figyelmét felkeltette a magasztos emelvény, mely szemnek kellemes színekben törekedett az ég felé.
Jacelyn még soha nem járt Meredith és Jon lakásában, így most kíváncsiság és keserűség árasztotta el minden porcikáját. A ház egyszerű, mégis tetszetős falaira felnézve részben boldog volt, hogy Jon társaságában lehet. A C.A.M.A. tagjaival együttesen osztoztak a szenvedéseken, kivéve természetesen az új lányt, Morenót. A teraszhoz vezető lépcsőfokokon lépdelve ezen dolgok cikáztak a fejében, miközben ujja az ajtón helyet kapó csengő felé vándorolt. Ameddig a mérsékelt csengés felhangzott, kihasználta a pillanat tört részét, és végigmérte a terasz szerény kínálatát.
A Jace előtt álldogáló karamellabarna bútorzat lágy vonalazással fogadta az éppen arra járókat, mindezt úgy, hogy stílusosan passzolt az épület többi részéhez. Padlózat gyanánt ezen árnyalathoz hasonló deszkák feküdtek a földön, melyek különösen szép látványt mutattak az enyhe napsütésben. A szél játékosan megtáncoltatta a nő feje fölötti szélhárfát, kellemes neszt csalva ki az apró eszközből. E nyugodt, délutáni látképhez még egy barátságos küszöb is társult, mely az Otthon, édes otthon feliratot mutogatta a földre nézőknek. Jacelyn irónikusnak tartotta a látnivalók összességét, melyet még szépnek is minősített volna, ha nem lett volna tisztában azzal, hogy hová készülnek éppen. Csapongó kedélyváltozásait szem elől tévesztve nézett hát maga elé. Nemsokára kellemesen tapasztalta, hogy egy hang tört fel a ház belső pusztaságából:
- Gyertek csak! - kiáltott ki az otthon tulajdonosa, mire a vezető lenyomta a kilincset, majd belépett a házba.
Közvetlenül mögötte az egoista férfi tűnt fel, sarkában a kissé ijedt Rowannel. A főparancsok magába szívta az otthon illatát, mely Meredithre emlékeztette. Ugyanaz a kellemes orgonaillat áradt mindenhonnan, némi otthoni levegővel társulva. Fekete szemei egy rendezetlen lakás összképét szívták be, mely némi szomorúságot keltett benne. A szoba állapota tökéletesen tükrözte annak jelenlegi, egyedül maradt képviselőjének lelki világát: zűrös volt, és már-már fájóan üres. Ám csak az összetört férj láttán ébredt rá a szituáció súlyosságára.
Az előszobai káosz közepén ott álldogált félszegen Jonathan Wilmer, a lehető legelhanyagoltabb külsőben. Arcán sűrű, sötét borosta éktelenkedett, melyhez szemébe lógó barna haja is társult. Szürke, vizenyős szemei nemrég ejtett könnyekről árulkodtak, melyeknek nyomai még mindig ott csillogtak fakó íriszében. A kialvatlanságát szimbolizáló sötét karikák sem maradhattak el, ahogy a szakadt, méretes ruhadarabok is rontottak a rémes összképen. Öltözete egy viseltes fürdőköpenyből, valamint egy elnyűtt, kényelmes otthoni papucsból állt. A férfival tett utolsó látogatás óta Jon jelentősen megváltozott, méghozzá rossz értelemben. Jace még soha életében nem látta annyira magányosnak és öregnek, mint abban a pillanatban.
- Istenem, Jon - mondta ki hangosan gondolatait, majd minden további nélkül odalépett hozzá, és megölelte. Érezte a kávé és az arcszesz csípős keverékét, mely a férj testéből áradt.
- Minden rendben? - A főnökasszony hangja aggodalmasan csengett, mely nem is volt meglepetés, hiszen biztos volt benne, hogy beszélgetőtársa fájdalmas időszakon megy keresztül.
Az imént említett visszafogottan elmosolyodott, mely a homályos szobában jobban emlékeztetett vicsorra, mint mosolyra.
- Persze. Csak nagyon hiányzik Merry...De jól vagyok.
A főnökasszony ellépett a férfi mellől. Helyét rögtön Kaillen váltotta fel, aki kezet rázott Jonnal, majd pár bátorító szóval fordult hozzá. E köszönés után kínos csend állt be, mivel Rowan lépett az előszoba közepére, arcán szerény mosollyal, és a sötétzöld kabátjának szegélyével babrálva. A nagy kavarodásban Jacelynnek fel sem tűnt, hogy be sem mutatta az újoncot Meredith hitvesének. Torkát megköszörülve szólt hát Jonathanhez:
- Majdnem el is felejtettem. Jon, ő itt az új gyakornokunk, Rowan. Rowan, ő meg Jon, az egyesület egyik közeli ismerőse - szemléltette a helyzetet Jace, gondosan odafigyelve arra, hogy ne említsen kényes részeket.
- Örvendek, hogy megismerhetem - lépett a férfihoz a lány, mire az illető kézfogást kezdeményezett, melyet a nyomozójelölt bátran el is fogadott. - A nevem Rowan Moreno.
- Részemről a megtiszteltetés - csatlakozott az udvarias ismertetéshez a ház lakója. - Szólíts csak Jonnak.
- Rendben, Jon. - A cégvezető gyermekének ismételten mosolyra görbült a szája, mire a férj is halovány, de pozitív előjelként viszonozta a gesztust.
Ezt követően még váltottak pár érdektelen szót erről-arról, de Jacelyn ezúttal is csak arra tudott gondolni, hogy egy néhány méterre áll tőle az a helyiség, amelyben a legjobb barátnőjét gyilkolták meg. Habár borsódzott a háta a rá váró feladattól, mégis égette a kíváncsiság, hogy pontot tegyen ennek az ügynek a végére. Kifehéredett arccal törte hát meg a könnyed hangulatban zajló beszélgetést:
- Ha nem gond, vetnénk egy pillantást a helyszínre. Legfeljebb egy óra az egész, aztán átadjuk a terepet a többieknek.
- Természetesen, menjetek csak - egyezett bele Jon. - Remélem nem veszitek zokon, ha nem tartok veletek. Képtelen vagyok bemenni abba a szobába, amióta Az megtörtént.
A nyomozó érezte a férfi szavaiból áradó intenzív, feneketlen szomorúságot. Megnyugtatta kétségei felől, majd egy egyszerű útbaigazítás után megmarkolta a fekete táska fülét, és egy ébenfekete ajtós szoba felé indult. Rowan szorosan a nyomában lépkedett, míg Kaillen ott maradt a magányos egyén mellett, tartva benne az igencsak erőtlen lelket. A szoba ajtajához érve Jacelyn elővett két pár sárga gumikesztyűt hordozható tárolóeszközéből, majd az egyiket a lány kezébe nyomta. Halkan suttogva adta ki az utolsó utasítást, mielőtt beléptek volna a terembe:
- Ne feledd, szabad kézzel nem érhetünk semmihez - sziszegte, mire az újonc nagyot bólintott, ezzel jelezve, hogy megértette a kiadott parancsot. A főnökasszony ezt követően lenyomta az arany bevonatú kilincset, melynek eredményeként egy elegáns helyiségben találta magát. Ám a szoba még a vártnál is borzalmasabb dolgokat rejtegetett, melyek láttán Jace-nek nem csak a lélegzete akadt el, hanem a múlt kövei is rohamosan záporoztak felé, a mély felé taszítva ezen töredékek tulajdonosát.
Nem kellett éreznie a vér szagát ahhoz, hogy felforduljon tőle a gyomra. A párnapos folyadék nagy részét ugyan már feltakarították, de ez mit sem javított a helyzeten. Jacelynnek nem akadt komolyabb problémája a vér fogalmával, hiszen a nyomozással eltöltött évek során már hozzászokott ahhoz, hogy ez az átkozott cseppfolyós elem a bűntett minden centiméterén megtalálható. Gyakran olyan esetekkel is volt dolga, melyeknek áldozata vérben úszva került elő. Idővel hozzászokott a vörös folyadék fémes szagához és sorsdöntő szerepéhez, így az esetek többségében egyszerű lételemként tekintett rá. De amikor a mesterséges világítótest fényt szórt a bűntett helyszínére, úgy érezte, minden ereje elszáll a testéből.
Felfedezett egy-két árva vércseppet az összetört tükör előtt, illetve a padló felületén. De a vörös massza a falat sem kerülte el, ahogy az ágy alja is részesedett a folyadékban. A nő perspektíváját számos émelyítő, mikroszkópikus pötty lepte el, melynek hatására torka elszorult, a légzése pedig nehézkessé vált. Érezte, ahogy megkapaszkodik az éjjeli szekrény szélében, bár annak nem volt tudatában, hogy pontosan mit is csinál. Lassan szívta be a szoba áporodott levegőjét, majd azt tapasztalta, hogy forog vele a világ.
Érzékelte a terem látképét, többek között a benne helyet kapó tárgyak rendszerét is. Ám abban a szédületes villanásban nem tudta megkülönböztetni a tévét egy fekete ködgomolyagtól, ahogy az éjjeli szekrény is teljesen eggyé vált az összevisszasággal. Ugyan érezte a berendezési tárgyak jelenlétét, de annál sokkal többet is látott és hallott. Először is hallotta, ahogy a hangtompítós fegyver tüzel, majd millió darabkára lövi szét az elegáns tükröt. Fülsiketítő robajként ért el hozzá a csörömpölés, mely cafatokra akarta szaggatni dobhártyáját. A lövés eredményeként keletkező apró szilánkok tompán fúródtak testébe, de az igazi fájdalom csak ezután érkezett.
Nem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen tőrök vagy kések száguldanak felé, de a pillanat tört részében ez nem tűnt túl fontosnak. Élethű illuzióként csapódott testébe hét éles kaszaboló, olyan leírhatatlan fájdalmakat okozva, hogy kis híján a földre zuhant. Rövid idővel később vér csorgott le karjain, meleg, alvadt vér. A megszokott fémes szag öntötte el tüdejét, ideiglenes légszomjat okozva a nőnek. Szinte érezte, ahogy egész teste a ragacsos folyadékban úszik, lépésről-lépésre szorítva ki belőle a levegőt, mígnem egy élettelen ronggyá változott. Ezen erőtlenség ellenében a vértenger csak még sűrűbbé és fojtogatóbbá vált, mintha a nyomozó teste egy meglékelt hajó volna, melyet kétségbeesetten hagy el minden energiája. Csakhogy az életet adó folyadék nem a tulajdon vére volt. Hanem a Meredithé.
Jace látomása egy hosszú századmásodperc erejéig tarthatott, de a nyúlfarknyi idő ellenére olyan megpróbáltatásokat élt át, melyektől megingott fennállásában. Tenyere nedvessé vált a jéghideg verejtéktől, mely lassan csorgott végig falfehér kezén. Kissé szédülve, már-már imbolyogva állt a szoba kellős közepén, miközben lassan megvilágosodott előtte iménti rémképeinek jelentése.
Habár egyszer már átrágta magát Meredith halálának jelentésén, saját szemmel átélni a dolgokat mégis sokkal borzalmasabb volt. Remegő testtel élte át újra és újra az eseményeket, mígnem bele nem fájdult a feje az egészbe. Szinte maga előtt látta a köztes állapotban szenvedő Mereditht, aki másra sem vágyott, csak az utolsó megváltásra. Jace már az első pillanatban tisztában volt vele, hogy halott munkatársát egy Bérlő ölte meg.
A szívében megújult erővel feltámadó düh erőt adott neki ahhoz, hogy folytassa a nyomozást. Ha egy lelketlen gyilkosnak volt annyi bátorsága, hogy megölje a legjobb barátnőjét, benne is lesz annyi merészség, hogy megtalálja azt a kegyetlen mészárost. Elvégre ő volt a nagy Jacelyn Frewer, aki a C.A.M.A. csúcsán állt, rendíthetetlen személyiséggel és kitartó határozottsággal, mely mindig segítette munkájában. Ám ahogy ott töprengett négy fal közé zárva, egyre inkább úgy érezte, hogy állítása elveszti valós jelentését.
Bár feje még mindig sajgott, elindult a szoba ellentétes része felé. Útja előtt még egy féloldalas pillantást vetett Rowan felé, aki a darabokra esett tükör előtt tanulmányozta a véres szilánkokat. Jace hálás volt, amiért a lány nem bombázta kérdések ezreivel, mivel egyelőre nem lett volna képes értelmesen válaszolni azokra. Nem tudta beleélni magát az újonc émelyítően zavaros állapotába, így ebből az okból kifolyólag boldog volt, hogy társa nem panaszkodott érthetetlen sorsa miatt. Annak ellenére, hogy eleinte intenzív előítélettel fordult Rowan Moreno felé, akkor mégis úgy gondolta, hogy a régi barát sokkal elviselhetőbb, mint azt valaha feltételezte volna.
Nemsokára azon kapta magát, hogy a terebélyes hálószobai ágy előtt téblábol. Ujjait gyengéden húzta végig a takaró felületén, mintha ezzel közelebb kerülhetne elvesztett munkatársához. Magába szívta a barackszínű ágynemű összképét, majd a padlóra száradt cseppekre esett a pillantása. A vérfoltok egy szabályos mintát írtak le, mely a bútorzat alá vezetett. Jace kíváncsian hajolt le a földre, hogy közelebbről is szemügyre vegye az árulkodó bizonyítékot. Amikor arca a padlózattal egy szintbe ért, érdekes felfedezést tett. A keskeny résben egy sötét, téglalap alakú tárgy tűnt fel, mely az ösvény forrását jelentette. Kezével érdeklődve az eszköz felé nyúlt, melynek elmozdítása egy porfelleg felszabadításával járt együtt. Kisebb-nagyobb sikerrel megpróbálta elhessegetni az idegesítő felhőt, miközben kelletlenül fogadta, hogy a porszemek az orrát is megkörnyékezték. E ismételt zavaró tényezőről viszont pillanatok alatt elfelejtkezett, amikor megpillantotta az ismeretlen kellék kinézetét.
Egy fénykép volt a néhai, még boldog Jonról. A férfi arca kedvesen mosolygott a nyomozóra, szemei is végtelen öröméről adtak bizonyságot. A derűlátó felszínesség még átlagosnak tűnhetett volna, ha nem csúfítja el ezer meg ezer repedés, kitört üvegrész, illetve keskeny vérpatak. A főparancsnok nyugalma obskúrus frusztrációvá változott át, ahogy lassan végigmérte a kép minden egyes négyzetméterét. Gumikesztyűs kezébe jelentéktelen, csípős érzés költözött, jelezvén, hogy sikerült elvágnia kezét a törött üveggel. Egy fintor kíséretében rakta le a tárgyat a földre, ám amit ekkor tapasztalt, attól a szívverése is megállt.
A kellék hátulján ugyanis egy hatbetűs szó állt, jól szemrevételezhető formában. Az meg egyenesen mellékes volt, hogy a mondatrész vérrel íródott.
DARIUS - Állt a táblán, de Jace még ekkor sem hitt szemének, hanem még egyszer elolvasott minden egyes betűt. Halvány reményét szem elől tévesztve azonban ugyanaz az átkozott név állt össze fejében, mint az első olvasás alkalmával. Szájüregében keserű íz keletkezett, keze ökölbe szorult, ahogy lépésről-lépésre kibontakozott előtte a kirakós teljes képe. Tudta, hogy csak egyetlen megoldás létezik. Ő tette.
Darius ölte meg hosszú évekkel ezelőtt Jacelyn apját, és most Meredithért is eljött. Hidegvérrel végzett az egyesület legtalpraesettebb tagjával, és a kétségbeesett nő, utolsó erejével még azon dolgozott, hogy ezt az információt mindenképp eljuttassa a kis csapathoz. A főnökasszony egyszerre érzett csalódottságot, keserűséget, féktelen haragot, és fájdalmas együttérzést. Utolsó próbálkozásként magához szorította azt a baljós feliratú tárgyat, mintegy emlékeztetőt Meredithről, és a nő keze által utolsóként érintett felületről. A könnyek szúrni kezdték a szemét, de ezt az érzést hamarosan a bosszú vette át. Végezni akart a szürke szmokingos bérgyilkossal. Látni akarta, ahogy küzd az életben maradásért, de az mégsem jön össze neki. Hallani akarta végső halálsikolyát, mely végre bebizonyíthatná azt, hogy nem fogja elvenni több ártatlan polgár lelkét. És ahogy Jace elméjében megszülettek ezek a gondolatok, rögtön a tettek mezejére akart lépni.
Ám ekkor, mint egy kegyelemdöfésként, az ajtóban megjelent Kaillen. A nő a jövevény felé fordult, kezében még mindig görcsösen szorítva azt a baljós szerkezetet. Falfehér arca láttán nem csak Kai, hanem Rowan is a detektívhez fordult, furcsálló szempárokkal meredve az illetőre.
- Minden rendben, Jacey? - A férfi hangja aggodalmasan csengett, miközben a vezető felé lépegetett. Arcvonása akkor sem változott, amikor Jace még mindig csendben maradt.
- Jacelyn? - szólította ismét, ám ekkor megpillantotta a fénykép hátulját, és rögtön felfogta az álláspontot.
Rowan ijedten szemlélte a két egyént, majd kíváncsiságától vezérelve ő is közelebb lépett. Kívülállóként ő tudott először megszólalni:
- Darius? - olvasta fel hangosan a szót a lány, mintegy megkérdőjelezve önmagát. - Az meg ki? És mi ez az egész? Végre beavatna valaki engem is?
Az újonc elszánt próbálkozása viszont süket fülekre talált.
- Ez nem lehet igaz... - motyogta Kaillen. - Esküszöm, hogy megtalálom és szarrá verem azt a gyilkost!
Felszólalásából a szinte kézzel fogható gyűlölet és düh áradt. Jacelyn még ekkor sem volt tisztában helyzetével, tompán jutott el minden információ tudatáig, de utolsó határozatát még kurtán összefoglalta:
- Csak menjünk ki innen. Eleget láttam.
Azzal magához ragadta nyomozói táskáját, elrejtette benne a véres bizonyítékot, majd a hímnemű jelenlévő kíséretében kisétált a fojtogató légkörű szobából. A küszöböt átlépve szinte érezte, ahogy tudata felszabadul, lélegzete egyenletessé és könnyedé változik. Másra sem vágyott, csak hogy végre a C.A.M.A. főhadiszállásán lehessen.
- Nagyra értékelem, hogy mindent megosztotok velem is - vágott irónikusan a két tag felé Rowan.
A lány némi mélázás után Kaillen és Jacelyn után eredt, beletörődve abba a tényben, hogy egyhamar senki nem fogja beavatni a létfontosságú részletekbe. Nagyot sóhajtva battyogott tehát tovább, a nyomozók útvonalát követve.
Tizenöt perccel később Jacelyn a céges autó vezető ülésén foglalt helyet. A jármű ablakain kövér esőcseppek indultak útnak lefelé, becsíkozva az üveg makulátlan felületét. Az időjárás rohamosan megváltozott, a táj rövid időn belül sötétségbe borult. Jace hallotta a kocsi tetején is egyre hangosabban kopogó vízáradatot, így gyorsan beindította a kocsit, és az országútra hajtott.
Habár út közben a környezet színtelen és fakó volt, a főparancsnok elméjében még is egyetlen kép derengett fel, mely a nap végéig, sőt, még álmaiban is fogva tartotta. Ez a hátborzongató látvány pedig nem állt másból, mint egy kopott, szürke öltönyből, egy gonosz kacajtól felfelé gördülő, bizarr mosolyból, és egy ártatlan halott vérétől csatakos vadászkéstől, mely frissen mocskolódott be egy élet kiontásával járó tócsából.
- Hogyan tovább?
Karjaival a térdére támaszkodott, és kíváncsian várta Jacelyn válaszát. A nyomozó hirtelen ötletként megfoganva határozta el, hogy felméri az újonc képességeit. Habár az előtte álló feladat meghazudtolta Rowan eddigi teljesítményét, most mégis úgy gondolta, nem árt, ha kissé ráijeszt a jövevényre, ezzel erősítve tűrőképességét a jövőbeli borzalmakra nézve.
- Felderítjük a terepet egy kényes ügy után - mondta komolyra váltva Jace. - Ha a következő napokra garantáltan szeretnél pár álmatlan éjszakát, valamint rengeteg hátborzongató emléket, akár velünk is tarthatsz.
Jacelyn lankadatlan figyelemmel kísérte végig a lány minden mozdulatát. Abban reménykedett, hogy a nyomozójelölt meghátrál a túl korai feladat elől, és inkább a szervezetben marad, gyakorlással töltve el a napból megmaradt időt. Ám a várva várt hatás ezúttal sem maradt el, mivel Rowan villámgyorsan feltápászkodott helyéről, majd megszólalt:
- Miért is ne? Azt hiszem, élek a lehetőséggel.
Mivel a vezetőnek nem akadt kifogása a további eseményekkel kapcsolatban, immár Rowan oldalán sietett át a nappaliba, ahol Bram görnyedt a számítógép fölé, illetve Kaillen tartott pihenőt a pakolgatás után, egy dobozos Cola társaságában. Míg a számítógépzseni fel sem nézett munkájából, addig a csapat egoistája kérdő tekintettel fordult a két nőszemélyhez, a konyhapultra könyökölve. Homlokán apró izzadtságcseppek gyöngyöztek, melyek azt bizonyították, hogy a férfi végül teljesítette kitűzött feladatát.
- Hová lesz a menet, hölgyeim? - érdeklődött kacérkodva Kai.
Jace mindeközben a kabátját vette magára, majd a szokásos, fekete táska után nyúlt, melyben a nyomozáshoz szükséges fontosabb eszközöket tárolta. A férfi iménti kérdésére végre Abraham is kiszakadt az internet világából, és fekete keretes szemüvege mögül pillantott a tagokra. Világosbarna haja kócosan meredt a szélrózsa minden irányába, akárcsak a nap többi órájában.
A főparancsnok kapkodva szedelőzködött, majd így felelt:
- Jon hívott pár perce, hogy megnézhetjük a bűntett helyszínét. Ez parancs, tehát öt percetek van elkészülni.
- Ha ti mentek, akkor én is - egyezett bele valamivel komolyabban Kaillen, majd szokásához híven, elszaladt a fürdőszoba felé, hogy indulás előtt még egyszer rendbe hozza kinézetét.
A nő folytatta a pakolást, ám ekkor a kávébarna íróasztal felől újabb hangok ütötték meg a fülét.
- Nagy gond lenne, ha ezt most kihagynám? - tette fel kérdését Bram. - Találtam itt valamit, ami azt hiszem, fontos lehet a munkámra nézve... - Mondata rövid ideig lógott a levegőben, mivel a fiú pillanatok alatt elmerült felfedezésében, melyhez a főnökasszony már nem szólhatott hozzá. Erőtlenül biccentett társa felé, beleegyezése jeléül, majd az irodájába szaladt, a hátramaradt kiegészítők elvételéért.
Tíz perccel később már a céges autó volánja mögött nézett ki a szürke országútra, Kaillen és Rowan társaságában. A gázpedálra lépve indította el az újabb akció kezdetét, melynek főhadiszállásához húsz perces út vezetett. Ám vezetés közben, az évszakhoz képest feltűnően szép napsütés sem felejtethette el vele azt a tényt, hogy Meredith halálának helyszínére száguldanak. Jacelyn kelletlenül ébredt rá, hogy az utóbbi napokban tett szánalmas próbálkozásai ellenére most egy borzalmas kalandnak lesz részese, melynek során talán legnagyobb félelmeivel is szembe kell néznie.
Az égen terpeszkedő felhőtenger sem rejthette el a harminckilences utcába érkezett, fényűző ház előtt parkoló céges autót. Hamufekete váza tompa fényben csillogott, ahogy a Nap rávetült szürke takarója mögül. Egy rövid ideig húzódó parkolás után már a járműben tartózkodók is bemutatásra kerültek. A fekete hajjal megáldott nő ment elől, karjában méretes, sötét táskával. Az illető közvetlen nyomában a kezét zsebre vágó Kaillen, majd az épületre zavartan tekintgető Rowan Moreno lépkedett. Mindhárom tag figyelmét felkeltette a magasztos emelvény, mely szemnek kellemes színekben törekedett az ég felé.
Jacelyn még soha nem járt Meredith és Jon lakásában, így most kíváncsiság és keserűség árasztotta el minden porcikáját. A ház egyszerű, mégis tetszetős falaira felnézve részben boldog volt, hogy Jon társaságában lehet. A C.A.M.A. tagjaival együttesen osztoztak a szenvedéseken, kivéve természetesen az új lányt, Morenót. A teraszhoz vezető lépcsőfokokon lépdelve ezen dolgok cikáztak a fejében, miközben ujja az ajtón helyet kapó csengő felé vándorolt. Ameddig a mérsékelt csengés felhangzott, kihasználta a pillanat tört részét, és végigmérte a terasz szerény kínálatát.
A Jace előtt álldogáló karamellabarna bútorzat lágy vonalazással fogadta az éppen arra járókat, mindezt úgy, hogy stílusosan passzolt az épület többi részéhez. Padlózat gyanánt ezen árnyalathoz hasonló deszkák feküdtek a földön, melyek különösen szép látványt mutattak az enyhe napsütésben. A szél játékosan megtáncoltatta a nő feje fölötti szélhárfát, kellemes neszt csalva ki az apró eszközből. E nyugodt, délutáni látképhez még egy barátságos küszöb is társult, mely az Otthon, édes otthon feliratot mutogatta a földre nézőknek. Jacelyn irónikusnak tartotta a látnivalók összességét, melyet még szépnek is minősített volna, ha nem lett volna tisztában azzal, hogy hová készülnek éppen. Csapongó kedélyváltozásait szem elől tévesztve nézett hát maga elé. Nemsokára kellemesen tapasztalta, hogy egy hang tört fel a ház belső pusztaságából:
- Gyertek csak! - kiáltott ki az otthon tulajdonosa, mire a vezető lenyomta a kilincset, majd belépett a házba.
Közvetlenül mögötte az egoista férfi tűnt fel, sarkában a kissé ijedt Rowannel. A főparancsok magába szívta az otthon illatát, mely Meredithre emlékeztette. Ugyanaz a kellemes orgonaillat áradt mindenhonnan, némi otthoni levegővel társulva. Fekete szemei egy rendezetlen lakás összképét szívták be, mely némi szomorúságot keltett benne. A szoba állapota tökéletesen tükrözte annak jelenlegi, egyedül maradt képviselőjének lelki világát: zűrös volt, és már-már fájóan üres. Ám csak az összetört férj láttán ébredt rá a szituáció súlyosságára.
Az előszobai káosz közepén ott álldogált félszegen Jonathan Wilmer, a lehető legelhanyagoltabb külsőben. Arcán sűrű, sötét borosta éktelenkedett, melyhez szemébe lógó barna haja is társult. Szürke, vizenyős szemei nemrég ejtett könnyekről árulkodtak, melyeknek nyomai még mindig ott csillogtak fakó íriszében. A kialvatlanságát szimbolizáló sötét karikák sem maradhattak el, ahogy a szakadt, méretes ruhadarabok is rontottak a rémes összképen. Öltözete egy viseltes fürdőköpenyből, valamint egy elnyűtt, kényelmes otthoni papucsból állt. A férfival tett utolsó látogatás óta Jon jelentősen megváltozott, méghozzá rossz értelemben. Jace még soha életében nem látta annyira magányosnak és öregnek, mint abban a pillanatban.
- Istenem, Jon - mondta ki hangosan gondolatait, majd minden további nélkül odalépett hozzá, és megölelte. Érezte a kávé és az arcszesz csípős keverékét, mely a férj testéből áradt.
- Minden rendben? - A főnökasszony hangja aggodalmasan csengett, mely nem is volt meglepetés, hiszen biztos volt benne, hogy beszélgetőtársa fájdalmas időszakon megy keresztül.
Az imént említett visszafogottan elmosolyodott, mely a homályos szobában jobban emlékeztetett vicsorra, mint mosolyra.
- Persze. Csak nagyon hiányzik Merry...De jól vagyok.
A főnökasszony ellépett a férfi mellől. Helyét rögtön Kaillen váltotta fel, aki kezet rázott Jonnal, majd pár bátorító szóval fordult hozzá. E köszönés után kínos csend állt be, mivel Rowan lépett az előszoba közepére, arcán szerény mosollyal, és a sötétzöld kabátjának szegélyével babrálva. A nagy kavarodásban Jacelynnek fel sem tűnt, hogy be sem mutatta az újoncot Meredith hitvesének. Torkát megköszörülve szólt hát Jonathanhez:
- Majdnem el is felejtettem. Jon, ő itt az új gyakornokunk, Rowan. Rowan, ő meg Jon, az egyesület egyik közeli ismerőse - szemléltette a helyzetet Jace, gondosan odafigyelve arra, hogy ne említsen kényes részeket.
- Örvendek, hogy megismerhetem - lépett a férfihoz a lány, mire az illető kézfogást kezdeményezett, melyet a nyomozójelölt bátran el is fogadott. - A nevem Rowan Moreno.
- Részemről a megtiszteltetés - csatlakozott az udvarias ismertetéshez a ház lakója. - Szólíts csak Jonnak.
- Rendben, Jon. - A cégvezető gyermekének ismételten mosolyra görbült a szája, mire a férj is halovány, de pozitív előjelként viszonozta a gesztust.
Ezt követően még váltottak pár érdektelen szót erről-arról, de Jacelyn ezúttal is csak arra tudott gondolni, hogy egy néhány méterre áll tőle az a helyiség, amelyben a legjobb barátnőjét gyilkolták meg. Habár borsódzott a háta a rá váró feladattól, mégis égette a kíváncsiság, hogy pontot tegyen ennek az ügynek a végére. Kifehéredett arccal törte hát meg a könnyed hangulatban zajló beszélgetést:
- Ha nem gond, vetnénk egy pillantást a helyszínre. Legfeljebb egy óra az egész, aztán átadjuk a terepet a többieknek.
- Természetesen, menjetek csak - egyezett bele Jon. - Remélem nem veszitek zokon, ha nem tartok veletek. Képtelen vagyok bemenni abba a szobába, amióta Az megtörtént.
A nyomozó érezte a férfi szavaiból áradó intenzív, feneketlen szomorúságot. Megnyugtatta kétségei felől, majd egy egyszerű útbaigazítás után megmarkolta a fekete táska fülét, és egy ébenfekete ajtós szoba felé indult. Rowan szorosan a nyomában lépkedett, míg Kaillen ott maradt a magányos egyén mellett, tartva benne az igencsak erőtlen lelket. A szoba ajtajához érve Jacelyn elővett két pár sárga gumikesztyűt hordozható tárolóeszközéből, majd az egyiket a lány kezébe nyomta. Halkan suttogva adta ki az utolsó utasítást, mielőtt beléptek volna a terembe:
- Ne feledd, szabad kézzel nem érhetünk semmihez - sziszegte, mire az újonc nagyot bólintott, ezzel jelezve, hogy megértette a kiadott parancsot. A főnökasszony ezt követően lenyomta az arany bevonatú kilincset, melynek eredményeként egy elegáns helyiségben találta magát. Ám a szoba még a vártnál is borzalmasabb dolgokat rejtegetett, melyek láttán Jace-nek nem csak a lélegzete akadt el, hanem a múlt kövei is rohamosan záporoztak felé, a mély felé taszítva ezen töredékek tulajdonosát.
Nem kellett éreznie a vér szagát ahhoz, hogy felforduljon tőle a gyomra. A párnapos folyadék nagy részét ugyan már feltakarították, de ez mit sem javított a helyzeten. Jacelynnek nem akadt komolyabb problémája a vér fogalmával, hiszen a nyomozással eltöltött évek során már hozzászokott ahhoz, hogy ez az átkozott cseppfolyós elem a bűntett minden centiméterén megtalálható. Gyakran olyan esetekkel is volt dolga, melyeknek áldozata vérben úszva került elő. Idővel hozzászokott a vörös folyadék fémes szagához és sorsdöntő szerepéhez, így az esetek többségében egyszerű lételemként tekintett rá. De amikor a mesterséges világítótest fényt szórt a bűntett helyszínére, úgy érezte, minden ereje elszáll a testéből.
Felfedezett egy-két árva vércseppet az összetört tükör előtt, illetve a padló felületén. De a vörös massza a falat sem kerülte el, ahogy az ágy alja is részesedett a folyadékban. A nő perspektíváját számos émelyítő, mikroszkópikus pötty lepte el, melynek hatására torka elszorult, a légzése pedig nehézkessé vált. Érezte, ahogy megkapaszkodik az éjjeli szekrény szélében, bár annak nem volt tudatában, hogy pontosan mit is csinál. Lassan szívta be a szoba áporodott levegőjét, majd azt tapasztalta, hogy forog vele a világ.
Érzékelte a terem látképét, többek között a benne helyet kapó tárgyak rendszerét is. Ám abban a szédületes villanásban nem tudta megkülönböztetni a tévét egy fekete ködgomolyagtól, ahogy az éjjeli szekrény is teljesen eggyé vált az összevisszasággal. Ugyan érezte a berendezési tárgyak jelenlétét, de annál sokkal többet is látott és hallott. Először is hallotta, ahogy a hangtompítós fegyver tüzel, majd millió darabkára lövi szét az elegáns tükröt. Fülsiketítő robajként ért el hozzá a csörömpölés, mely cafatokra akarta szaggatni dobhártyáját. A lövés eredményeként keletkező apró szilánkok tompán fúródtak testébe, de az igazi fájdalom csak ezután érkezett.
Nem tudta eldönteni, hogy tulajdonképpen tőrök vagy kések száguldanak felé, de a pillanat tört részében ez nem tűnt túl fontosnak. Élethű illuzióként csapódott testébe hét éles kaszaboló, olyan leírhatatlan fájdalmakat okozva, hogy kis híján a földre zuhant. Rövid idővel később vér csorgott le karjain, meleg, alvadt vér. A megszokott fémes szag öntötte el tüdejét, ideiglenes légszomjat okozva a nőnek. Szinte érezte, ahogy egész teste a ragacsos folyadékban úszik, lépésről-lépésre szorítva ki belőle a levegőt, mígnem egy élettelen ronggyá változott. Ezen erőtlenség ellenében a vértenger csak még sűrűbbé és fojtogatóbbá vált, mintha a nyomozó teste egy meglékelt hajó volna, melyet kétségbeesetten hagy el minden energiája. Csakhogy az életet adó folyadék nem a tulajdon vére volt. Hanem a Meredithé.
Jace látomása egy hosszú századmásodperc erejéig tarthatott, de a nyúlfarknyi idő ellenére olyan megpróbáltatásokat élt át, melyektől megingott fennállásában. Tenyere nedvessé vált a jéghideg verejtéktől, mely lassan csorgott végig falfehér kezén. Kissé szédülve, már-már imbolyogva állt a szoba kellős közepén, miközben lassan megvilágosodott előtte iménti rémképeinek jelentése.
Habár egyszer már átrágta magát Meredith halálának jelentésén, saját szemmel átélni a dolgokat mégis sokkal borzalmasabb volt. Remegő testtel élte át újra és újra az eseményeket, mígnem bele nem fájdult a feje az egészbe. Szinte maga előtt látta a köztes állapotban szenvedő Mereditht, aki másra sem vágyott, csak az utolsó megváltásra. Jace már az első pillanatban tisztában volt vele, hogy halott munkatársát egy Bérlő ölte meg.
A szívében megújult erővel feltámadó düh erőt adott neki ahhoz, hogy folytassa a nyomozást. Ha egy lelketlen gyilkosnak volt annyi bátorsága, hogy megölje a legjobb barátnőjét, benne is lesz annyi merészség, hogy megtalálja azt a kegyetlen mészárost. Elvégre ő volt a nagy Jacelyn Frewer, aki a C.A.M.A. csúcsán állt, rendíthetetlen személyiséggel és kitartó határozottsággal, mely mindig segítette munkájában. Ám ahogy ott töprengett négy fal közé zárva, egyre inkább úgy érezte, hogy állítása elveszti valós jelentését.
Bár feje még mindig sajgott, elindult a szoba ellentétes része felé. Útja előtt még egy féloldalas pillantást vetett Rowan felé, aki a darabokra esett tükör előtt tanulmányozta a véres szilánkokat. Jace hálás volt, amiért a lány nem bombázta kérdések ezreivel, mivel egyelőre nem lett volna képes értelmesen válaszolni azokra. Nem tudta beleélni magát az újonc émelyítően zavaros állapotába, így ebből az okból kifolyólag boldog volt, hogy társa nem panaszkodott érthetetlen sorsa miatt. Annak ellenére, hogy eleinte intenzív előítélettel fordult Rowan Moreno felé, akkor mégis úgy gondolta, hogy a régi barát sokkal elviselhetőbb, mint azt valaha feltételezte volna.
Nemsokára azon kapta magát, hogy a terebélyes hálószobai ágy előtt téblábol. Ujjait gyengéden húzta végig a takaró felületén, mintha ezzel közelebb kerülhetne elvesztett munkatársához. Magába szívta a barackszínű ágynemű összképét, majd a padlóra száradt cseppekre esett a pillantása. A vérfoltok egy szabályos mintát írtak le, mely a bútorzat alá vezetett. Jace kíváncsian hajolt le a földre, hogy közelebbről is szemügyre vegye az árulkodó bizonyítékot. Amikor arca a padlózattal egy szintbe ért, érdekes felfedezést tett. A keskeny résben egy sötét, téglalap alakú tárgy tűnt fel, mely az ösvény forrását jelentette. Kezével érdeklődve az eszköz felé nyúlt, melynek elmozdítása egy porfelleg felszabadításával járt együtt. Kisebb-nagyobb sikerrel megpróbálta elhessegetni az idegesítő felhőt, miközben kelletlenül fogadta, hogy a porszemek az orrát is megkörnyékezték. E ismételt zavaró tényezőről viszont pillanatok alatt elfelejtkezett, amikor megpillantotta az ismeretlen kellék kinézetét.
Egy fénykép volt a néhai, még boldog Jonról. A férfi arca kedvesen mosolygott a nyomozóra, szemei is végtelen öröméről adtak bizonyságot. A derűlátó felszínesség még átlagosnak tűnhetett volna, ha nem csúfítja el ezer meg ezer repedés, kitört üvegrész, illetve keskeny vérpatak. A főparancsnok nyugalma obskúrus frusztrációvá változott át, ahogy lassan végigmérte a kép minden egyes négyzetméterét. Gumikesztyűs kezébe jelentéktelen, csípős érzés költözött, jelezvén, hogy sikerült elvágnia kezét a törött üveggel. Egy fintor kíséretében rakta le a tárgyat a földre, ám amit ekkor tapasztalt, attól a szívverése is megállt.
A kellék hátulján ugyanis egy hatbetűs szó állt, jól szemrevételezhető formában. Az meg egyenesen mellékes volt, hogy a mondatrész vérrel íródott.
DARIUS - Állt a táblán, de Jace még ekkor sem hitt szemének, hanem még egyszer elolvasott minden egyes betűt. Halvány reményét szem elől tévesztve azonban ugyanaz az átkozott név állt össze fejében, mint az első olvasás alkalmával. Szájüregében keserű íz keletkezett, keze ökölbe szorult, ahogy lépésről-lépésre kibontakozott előtte a kirakós teljes képe. Tudta, hogy csak egyetlen megoldás létezik. Ő tette.
Darius ölte meg hosszú évekkel ezelőtt Jacelyn apját, és most Meredithért is eljött. Hidegvérrel végzett az egyesület legtalpraesettebb tagjával, és a kétségbeesett nő, utolsó erejével még azon dolgozott, hogy ezt az információt mindenképp eljuttassa a kis csapathoz. A főnökasszony egyszerre érzett csalódottságot, keserűséget, féktelen haragot, és fájdalmas együttérzést. Utolsó próbálkozásként magához szorította azt a baljós feliratú tárgyat, mintegy emlékeztetőt Meredithről, és a nő keze által utolsóként érintett felületről. A könnyek szúrni kezdték a szemét, de ezt az érzést hamarosan a bosszú vette át. Végezni akart a szürke szmokingos bérgyilkossal. Látni akarta, ahogy küzd az életben maradásért, de az mégsem jön össze neki. Hallani akarta végső halálsikolyát, mely végre bebizonyíthatná azt, hogy nem fogja elvenni több ártatlan polgár lelkét. És ahogy Jace elméjében megszülettek ezek a gondolatok, rögtön a tettek mezejére akart lépni.
Ám ekkor, mint egy kegyelemdöfésként, az ajtóban megjelent Kaillen. A nő a jövevény felé fordult, kezében még mindig görcsösen szorítva azt a baljós szerkezetet. Falfehér arca láttán nem csak Kai, hanem Rowan is a detektívhez fordult, furcsálló szempárokkal meredve az illetőre.
- Minden rendben, Jacey? - A férfi hangja aggodalmasan csengett, miközben a vezető felé lépegetett. Arcvonása akkor sem változott, amikor Jace még mindig csendben maradt.
- Jacelyn? - szólította ismét, ám ekkor megpillantotta a fénykép hátulját, és rögtön felfogta az álláspontot.
Rowan ijedten szemlélte a két egyént, majd kíváncsiságától vezérelve ő is közelebb lépett. Kívülállóként ő tudott először megszólalni:
- Darius? - olvasta fel hangosan a szót a lány, mintegy megkérdőjelezve önmagát. - Az meg ki? És mi ez az egész? Végre beavatna valaki engem is?
Az újonc elszánt próbálkozása viszont süket fülekre talált.
- Ez nem lehet igaz... - motyogta Kaillen. - Esküszöm, hogy megtalálom és szarrá verem azt a gyilkost!
Felszólalásából a szinte kézzel fogható gyűlölet és düh áradt. Jacelyn még ekkor sem volt tisztában helyzetével, tompán jutott el minden információ tudatáig, de utolsó határozatát még kurtán összefoglalta:
- Csak menjünk ki innen. Eleget láttam.
Azzal magához ragadta nyomozói táskáját, elrejtette benne a véres bizonyítékot, majd a hímnemű jelenlévő kíséretében kisétált a fojtogató légkörű szobából. A küszöböt átlépve szinte érezte, ahogy tudata felszabadul, lélegzete egyenletessé és könnyedé változik. Másra sem vágyott, csak hogy végre a C.A.M.A. főhadiszállásán lehessen.
- Nagyra értékelem, hogy mindent megosztotok velem is - vágott irónikusan a két tag felé Rowan.
A lány némi mélázás után Kaillen és Jacelyn után eredt, beletörődve abba a tényben, hogy egyhamar senki nem fogja beavatni a létfontosságú részletekbe. Nagyot sóhajtva battyogott tehát tovább, a nyomozók útvonalát követve.
Tizenöt perccel később Jacelyn a céges autó vezető ülésén foglalt helyet. A jármű ablakain kövér esőcseppek indultak útnak lefelé, becsíkozva az üveg makulátlan felületét. Az időjárás rohamosan megváltozott, a táj rövid időn belül sötétségbe borult. Jace hallotta a kocsi tetején is egyre hangosabban kopogó vízáradatot, így gyorsan beindította a kocsit, és az országútra hajtott.
Habár út közben a környezet színtelen és fakó volt, a főparancsnok elméjében még is egyetlen kép derengett fel, mely a nap végéig, sőt, még álmaiban is fogva tartotta. Ez a hátborzongató látvány pedig nem állt másból, mint egy kopott, szürke öltönyből, egy gonosz kacajtól felfelé gördülő, bizarr mosolyból, és egy ártatlan halott vérétől csatakos vadászkéstől, mely frissen mocskolódott be egy élet kiontásával járó tócsából.
Kedves, Sophia!
VálaszTörlésA fejezetben nem szűkölködtél a részletekkel és a leírásokkal. Ezt azonban már megszokhattuk tőled. A fejezet úgy, ahogy volt abszolút megfogott, Kai szokásos formája enyhítette a feszült hangulatot és kíváncsi vagyok Rowan kiképzésére. Valamint Darius kiléte is felkeltette az érdeklődésem. A fogalmazásod most is nagyon jó lett és csak annyit tudok mondani, hogy így tovább! Várom a következő fejezetet, a mi görög istenünk Kaillen szemszögéből! :)
U.i.: Hol van Raziel?! :O :D
Kate xx
Kedves Katherine! :)
TörlésA megjegyzésed elolvasása okozta öröm, illetve fülig érő vigyor most is elérte kellő hatását. Végtelen köszönet hűséges jelenlétedért! *-*
Azon dolgok, amelyek felkeltették az érdeklődésedet, rövid időn belül választ kapnak, efelől szemernyi kétséged se legyen! :D Mellesleg megsúgom, hogy ha ebben a fejezetben Raziel ki is került a rivaldafényből, nemsokára ismét megkapja a neki járó figyelmet.
Még egyszer, társam nevében is köszönöm megjegyzésedet! Hálánk örökké üldözni fog! :D :3
- Sophia