Április elseji különkiadás - 2. rész: Átkozott!

Meglepetés! Poénokkal teli április elsejét mindannyiótoknak! Íme én is készültem nektek egy különkiadással, mégpedig a különleges bolondok napjai rovatunk második, egyben utolsó részével! Ne keressetek a két iromány között összefüggést, ugyanis a további különkiadásokban sem nagyon lesznek összeolvadások. Remélem, tetszeni fog! ^^ :) 

,,Ahova nézek: csak tennivalót látok. Szemhéjam, segíts!"

(Fodor Ákos)

 

 Kaillen Ottiwell az állát vakargatva nézegette a listát, amelynek szinte minden négyzetmétere szépen formált betűkkel volt teleírva. Hunyorítva próbálta kiolvasni a szavakat, de a drága Jacelyn olyan egyedien rajzolta le számára a rövidebb-hosszabb mondatrészeket, hogy megfájdult tőle a feje.

   Természetesen ma is ő kapta a piszkos munkát. Pár napja az egyesület vécéjét kellett kisikálnia egy fogkefe szintjén álló eszköz segítségével, az elmúlt két hétben pedig minden negyedik nap ő vitte ki a szemetet. Persze Jace kedvéért mindent tüzetesen megcsinált, úgy, hogy az még elfogadható is legyen, ráadásul kibírt öt napot panaszkodás nélkül, annak ellenére, hogy ez alatt az öt huszonnégy óra alatt majdnem megfulladt. Megpróbálta türtőztetni magát, de rájött, hogy nem bír elviselni több plusz munkát.

   Erre az elhatározásra jutva természetesen újabb feladatot varrtak a nyakába: be kellett vásárolnia. Ám az édes-mázos főnökasszony fölöttébb érdekes írási stílusa miatt aligha tudott többet kiolvasni egy betűnél. Megdörzsölte homlokát, majd újra a papírdarabra nézett. Szinte biztos volt benne, hogy a lista több, mint fele konzervekből, macskakajából és egyéb élelmiszerekből áll. Mindez pedig egyetlen dagadt és telhetetlen élőlény miatt, aki nem más volt, mint Jace holtkövér, disznó formájú macskája. Az állat gazdája mostanában igencsak elárasztotta kedvencét különböző cica-nyalánkságokkal, annak ellenére, hogy az a puhány dög már a saját bőrébe is alig fért. Kerek alma alkata éppen át tudott furakodni a két ajtófélfa között, de még ekkor sem hagyta abba a Kaillen iránti utálata felszínre kerítését. Minden egyes alkalommal, amikor a macska egy térfélbe keveredett a nyomozóval, felállt a szőr a hátán, és sziszegő hangokat hallatva villantgatta fogait Ottiwell felé. A férfi párszor vissza is fintorgott a macskára, vagy éppen utálkozva nézett rá, csakhogy viszonozza a tiszteletet, amit az állat sugárzott felé. Már-már undorodva figyelte, ahogy Raziel kecsesen próbálta maga után vonszolni hátsó lábait, igencsak nagy hangsúlyt fektetve a fentebb elhelyezkedő fertályra. Kaillennek ilyenkor hányni támadt kedve. Inkább hajolt volna egész nap félholtan a nemrég kisikált budi fölé, minthogy azt a szőrös töltöttfánkot bámulja.

   Jace szerint túl előítéletes volt az állattal szemben, hiszen Raziel nagyon szeretnivaló kis cuki falat. Naná, feltűzném a nyársra a pillecukrok mellé - gondolta sokszor Kaillen, az ilyen alkalmakkor. Mit lehet szeretni egy túlsúlyos állatban, aki egész nap csak a kényelmes párnáján döglik, alszik és felzabálja az összes élelmet? 

   Minden esetre, Kaillen tisztában volt vele, hogy mért utálja annyira Razielt, ugyanis a macska jelentette a legnagyobb szemétforrást az egész egyesületnél, amit nyilván neki kellett feltakarítania. Már tüsszögött a sok macskaszőr-porszívózástól, a macskaalom kicserélésétől pedig egyenesen undorodott. Ez a dög néha még a kajáját is szétmocskolta a padlón, és Kai biztos volt benne, hogy direkt csinálta. Az az ördögi tekintet, ahogy ott ült a nyomozó mellett, mikor takarított, kezdett hátborzongató lenni. Az állat élvezte, hogy Ottiwell szenved, ezért egyre több piszkot csinált, ezzel ráadásul még meg is szégyenítve őt Jacelyn előtt. 

   Kaillen mérgesen összegyűrte a listát, majd begyömöszölte a zsebébe. Minek neki lista? Hiszen nélküle nem forogna a Föld, egy hülye kis bevásárlás meg sem kottyan neki!

   A nyomozó beletúrt a hajába, majd szemügyre vette kosarát. Nem sorakozott benne túl sok dolog, hiszen az olvashatatlan papírfecni miatt egyelőre összekapkodta a neki kellő dolgokat. Ha már az a szőrgombóc mindent megkap, ő is kényezteti magát egy kicsit. A piros bevásárlókosarat megpakolta két új fésűvel és pár doboz jó minőségű hajzselével. Így talán kifizetődik a sok szenvedés, amit a tömérdek munka okozott neki. Legalábbis egy része.

   Megfordult a fejében, hogy többet érdemelne, hiszen mégiscsak csillogóra sikálta a budit, és mérget mert volna rá venni, hogy néhány hét múlva meg kell ismételnie a dolgot.  Miért is élne ő, ha nem ezért?

   Az elmúlt időben Kaillen kissé kihasználtnak és elhanyagoltnak érezte magát. Abraham végig a számítógép fölé görnyedve kockult, még csak meg sem hallotta nyomozótársa gonosz megjegyzéseit, a nőnemű, selymes hajú lények pedig naphosszat az edzőteremben ücsörögtek. Eközben persze neki kellett takarítania azután a tépett dög, Raziel után. Egyáltalán mi keresnivalója volt a macskának az épületben? Ha Kaillenen múlt volna, kihajította volna az állatot az ablakon, hadd éldegéljen csak az utcán, és hadd tudja meg, mi az igazi élet. Vonszolja csak a hájas hátsóját fel és le, legalább nem szórakozna minden nap a nyomozóval.

   Így hát a férfi egyszerre undorodó és dühös képet vágva tologatta a bevásárlókocsit ide-oda a sorok között, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy bármelyik békésen sétáló vén anyóka fogsorát kiütheti a helyéről a szekér véletlenszerű segítségével. Miközben újra érdekfeszítő pillantásokat vetett a kosarában sorakozó hajápolókra, bosszúhadjáratát fontolgatta, melyet természetesen Raziel ellen kívánt indítani. Első ötlete az volt, hogy éjszaka majd leborotválja az állat szőrét, és finom anyagú bundakabátot készíttet belőle, ám ezt kénytelen volt elvetni, hiszen még ennek a bőbelű dögnek sem volt annyi szőre, ami elég lett volna egy ködmön megvarrására. Viszont el is adhatná a csillogó, barna prémet, ez által jókora hasznot szerezve magának. Jobban belegondolva, ezzel a megoldással még az a rusnya állat is jól járhatna, ugyanis szőr hiányában jó pár kilóval kevesebbnek nézhetne ki, tavasszal pedig úgyis új bundája nőne. A nyomozó arcára kaján vigyor csúszott, ahogy elméjében megformálódott a tökéletes terv. Határozata egyértelművé tette, hogy bosszúja kegyetlen lesz, és nem fog kímélni senkit, aki az útjába állna. Kivéve Jacey-t, azt a drága nőszemélyt, kinek becses személye akár egy vadállatot is simán kiiktatott volna egyetlen pofonnal.

   Ottiwell elmerült a bosszúvágy mámoros tengerében, ám ebből csak akkor ébredt fel, amikor hirtelen hajzselés dobozokat látott repkedni a feje felett. Hangos recsegés-ropogás ijesztgette a kisgyerekeket és szöktette kukkra a nyugdíjas egyéneket, miközben konzervek sokasága zúdult Kaillen mellé. 

 - Te jóságos ég! Uram, maga beleütközött a polcba! - kiáltott fel az egyik piros kötényes kisegítő-hölgy, majd odaszaladt a férfihoz.

 - Észrevettem. - Kaillen morogva odébbrúgta a lábánál heverő dobozokat, és ruháit porolgatva talpra állt. Homlokát vakargatva próbálta felmérni a károkat: a bevásárlószekér az oldalára fordulva hevert a padlón, legalább húsz darab konzervbe zárt mirelit borsó vette körül. A nyomozó nemrég beszerzett hajzseléi és fésűi nem messze a kosártól landoltak, ám a polcon, amellyel az elkerülhetetlen ütközés történt, még csak egy karcolás sem volt felfedezhető. 

   Kai megkönnyebbülten sóhajtott, és a meglepett emberek pillantásától kísérve kerekeire állította a vásárlást segítő eszközt, majd könnyeden visszadobálta bele a hajápoló szereket. Időközben újra magára öltötte maliciózus mosolyát, s a vásárlókat faképnél hagyta, mintha mi sem történt volna. Mi tagadás, eléggé megalázó volt számára az eset, de haditerve újra és újra mosolyt csalt az arcára, így nem törődött a mellékesnek bizonyuló balesettel. Gyorsan kisomfordált a fagyasztott ételek közül, nehogy a végén kifizettessenek vele valamit.
   Gúny áztatta gondolatokkal telt meg elméje, amint Raziel ismét a központba került a fejében. Szemében ravaszság és tömény undor kavargott, melyet az állat puszta koncepciója váltott ki. Nem győzte kivárni, hogy lássa a csupaszra borotvált macskát, amint keservesen nyávog az ablakpárkány alatt, abban reménykedve, hogy ez bizonyára csak egy kegyetlenül mardosó rémálom. Kaillen azonnal elsöpörte volna ezt a felvetést, és közölte volna, hogy ez bizony a rideg valóság, melyet vagy elfogad, vagy nem, csakhogy eloszlassa a valótlan ábrándozásokat Raziel agyából. Bár kétséges volt, hogy nem lett volna miből kitörölni az eszmefuttatásokat.
   Főhősünk kénytelen volt kiábrándulni győzelemittas haditervéből, ugyanis az elmúlt pár perc eseményei után több odafigyelést szánt a közlekedésre. Megfontolt léptekkel tologatta a vasszekeret, ezzel csökkentve egy újabb meglepetésszerű baleset lezajlását.
   A férfi a kisállat-részleg felé tartott, hogy legalább egy májfalatkákat tartalmazó konzervet szerezzen annak az álnok cicának, annak reményében, hátha a sok zabálástól végre megpukkad. Raziel jelenleg olyan kövér volt, hogy alig tudott megállni apró, duci mancsain, a teste leginkább egy nagy, szőrös görögdinnyére emlékeztetett, ami toxikus kísérletek által végtagokat és fejet növesztett.
   A különböző macskaételek rothadt gyümölcsök kavalkádjára emlékeztető szagától, Kaillen undorodva rántotta el a fejét. Halak és egyéb húsfélék keverékei pihentek konzervekben, illetve színes tasakokban, minél nagyobb viszolygást keltve a nyomozóban. Szürke- és barna szőrű macskák néztek le rá a csomagolásokról, kövérebb-soványabb formáikban. Az egyikük kifejezetten hasonlított arra a mocskos dögre, akinek szemünk fénye éppen bevásárolni készült, emiatt csak még jobban felforrt benne a bosszúvágy.
   Ottiwell duzzogva futott végig a cicaeledellel rakott polcok kínálatán, de egyik sem tűnt kellően iszonyatosnak Raziel számára, márpedig a szőrös töltöttfánknak szenvednie kellett. De amikor rátalált a húskonzervből felépített toronyra, úgy érezte, megtalálta a legundorítóbb dolgot a világon. Kacsamáj és haldarabkák keveréke lapult a fémdobozokban, melynek gusztustalan szaga igencsak intenzíven járta körbe a sorokat. Amint Kaillen közelebb lépet a piramishoz, kénytelen volt befogni az orrát, nehogy a végén elájuljon. A falatkák teljes mértékben olyan bűzt árasztottak, mint Jacelyn dagadt macskájának szájürege, így  a férfi még egy okot feljegyzett magának, amiért soha többé nem fog macskáknak vásárolni.
   Kaillen pár pillanatig méregette az építményt, majd egy határozott mozdulattal kikapott egy konzervet a torony közepéből. Mély sóhajtás hagyta el a száját, ahogy a doboz hangos csörömpöléssel landolt a bevásárlókosárban. Ám a kisebb morajt még nagyobb követte, és pár gyereksikoly közepette a konzervtorony teljes egészében a földön landolt. A falak pár pillanatig visszaverték a hangzavart, miközben a megrökönyödött emberek mereven Kaillenre szegezték tekintetüket.

 - Az az átkozott! - csapta homlokon magát főhősünk, majd megfordult, és végignézett a ledöntött piramison. 

   A konzervek össze-vissza gurultak a sorok között, nekiütközve a vásárlók lábainak, és becsusszanva a polcok alá. Ottiwell őszintén remélte, hogy senkinek nem törte be a fejét, hiszen nem volt pénze műtéteket fizetni, ráadásul nem az ő hibájából dőlt el a tákolmány. Raziel volt az oka mindennek, mert ha ez a visszataszító élőlény nem tömné folyton magát, Kaillennek sem kellett volna macskakaját szerválnia - tehát neki semmi köze az egészhez.

 - Ez ma már a második! Mondja, mi baja van magának a konzervekkel? - tárta szét karjait egy újdonsült érkezett kisegítő. - Több rombolást nem engedhetünk meg a márketben, ezért meg kell kérnem, hogy távozzon.

 - Rombolás? - méltatlankodott a nyomozó. - Én nem is... Hisz nem csináltam semmit! 

  - Uram, amennyiben nem távozik azonnal, kénytelen leszek a biztonsági erőkhöz fordulni.

 - Tessék? - Kaillen fölöttébb felháborítónak találta a helyzetet. Elvégre ő a fizető vendég itt, vagy mi, most meg kidobással fenyegetik? 

 - Biztonságiak! - kiáltotta el magát a hölgyemény, mire két nagydarab, sárga kabátos ősember karon ragadta a férfit.

   A mi drágalátos Kaillen Ottiwellünk immár a parkolóban keresgélt az autó után, miközben a bevásárlólistát gyűrögette a kezében. Miután a gorillához hasonlító őrök közölték vele, hogy ezennel hivatalosan is ki van tiltva a szupermárketből, az eszébe véste, hogy ide még akkor sem tenné be többé a lábát, ha szabadna. A bevásárlástól örökre megszabadult, viszont az már más kérdés volt, hogy mit fog ezért kapni Jacelyntől, ha hazaér.  

Április elseji különkiadás 1. rész: Raziel világuralomra tör, avagy egy kövér kandúr esete a kovászos uborkával

Meglepetés! Isten hozott minden erre tévedő humoros hóbaglyot! :D ( Nem, nincs még túl korán, csupán április elseje köszöntött be az ablakon.)
Mivel e fentebb említett ünnepély nemrég bontogatta ki szirmait, valamint jómagam és írótársam egyébként is széleskörű fantáziával rendelkezünk (*köhögés* hazugság*köhögés*csak simán hülyék vagyunk*köhögés*), úgy gondoltuk, meglepünk titeket nem csak Egy, hanem egyenesen Két különkiadással! És miért is vetemedtünk erre a határozatra? Mert megtehetjük. Lol. 
Mindenféle viccet félretéve, teljes mértékben úgy gondoltuk, hogy hűséges olvasótáborunk megérdemli, hogy normális énünk mellett eszement, fizikai fájdalommal járó személyiségünket is megismerje. - És itt előre kikötjük, hogy maradandó agykárosodással, valamint másfajta sérülésekkel nem számolunk, szóval tessék csak saját felelősségre olvasni a lenti sorokat.
Első különkiadásunk Raziel őfelsége (bűn nem emlékezni a nevére, de ha ez mégis előfordulna, figyeld éjjel az ablakodat, valamint a nyuszis mamuszkádat) egy kiemelkedően izgalmas kalandját meséli el. De nyugalom, a második felvonás is nemsokára érkezik, de ez egyelőre maradjon Meglepetés! 
Most pedig végérvényesen félreállok, tessék csak elmélyülni istencsászárunk szemszögében! És ha már vállaljátok a garantált agysejt-pusztítást, a kommentekről se feledkezzetek el! :) (Valamint arról, hogy van ott még, ahonnan ez jött.)
Nevettető, bolondos napot, és felejthetetlen élményeket! :D
U.I. : A fejezetek bizonyos problémák miatt késni fognak, de igyekszünk, ahogy gyönge kezecskéinktől kifér. És így utólag óriási köszönet a 11 feliratkozóért! <3

 ,,Még egy háziállattal is milyen bonyolult a kapcsolat.
Igaz, egy macska nem egyszerűen háziállat, sokkal több annál.
Házi isten, régmúlt idők pogány istene. Vagy legalábbis király.''
                                               


A bágyadt napsugarak félhományt vontak Brooklyn városára, mely ezen a délután különös némaságnak örvendett. Habár a lustaság súlyos lepelként telepedett a helységre, még ez a nyomott hangulat sem vehette el az ablakpárkányon trónoló élőlény kisugárzását. Fenséges magatartása láthatatlan ékszerként ragadt hozzá, büszke viselkedése pedig ámuló tekintetek csoportját vonta volna magára, ha a teremben - e jelenségen kívül -, más személy is tartózkodott volna.

   Az imént említett gyönyörűséget csokoládébarna öltözettel látta el a természet, melyhez mélyzöld, kerekded szempár társult. Karcsú testalkatán egy gramm felesleg, nem sok, annyi se kapott helyet, bundája pedig fényesen csillogott. Apró fülecskéi kitűnő hallásról adtak tanúságot, mivel minden apró nesznél ennek irányába kapta imádnivaló kis fejét. Farkincája elegánsan tekergőzött jobbra-balra, szabályos menetrendet véve fel. Lábai végén éles, makulátlan körmök nyújtóztak, melyekkel komolyabb sebet tudott ejteni a kelletlen simogatókon. Mi tagadás, e kandúr nem hiába érdemelte ki Raziel arkangyal nevét. 

   Bár angyali pofijával bárkit le tudott venni a lábáról, most mégis morgolódva, melankóliás környezetben folytatta játékát. Feltartott fővel bámult ki az ablakon, és magában szidta az éppen arra járókat, meg úgy általában a világot. Kritikus énje, mely szinte minden pillanatában vele volt, némi lenézéssel tapasztalta, hogy az ablak előtt elhaladó emberek egytől-egyig ocsmányak, s a nyomába sem érnek tulajdon szépségének. Egyik túl kövér volt, a másik túl nyeszlett, csak úgy lógtak rajta parádés öltözetei. De a legrémesebbek mégis a ráncos nyanyák voltak, akik tipegve sétafikáltak az épület előtt. Egy különösen rút egyénnek még színes, dagadt madarakkal díszített kalapja is volt, melyen Raziel szívesen kiélte volna egyre fokozódó dühét. Na nem mintha a tollasokkal lett volna baja - sőt, örömmel nyakazott volna le minden szárnyast, ha nem lett volna olyan istenien kifinomult az ízlése - , inkább a vén szipirtyók borították ki nála a bilit. Émelyegve gondolt rájuk, mivel ahányszor találkozott egy effajta szörnyeteggel, az mindig heves puszikkal és ragacsos nyáltengerrel borította. Tarkóján ilyenkor felállt a szőr, mancsai készenlétben álltak egy csapkodásra, valamint arra, hogy legalább maradandó károsodást okozzon a kiöregedett hölgyeken. Legutóbbi sétája is hasonlóan végződött, így undorodva fordult el a tájképtől, és óvatosan megnyalta a száját. Szerette, ha kényeztették, de megvolt a maga büszkesége, amely kizárta a túlfűtött cirógatást.
     A kandúr kelletlenül nyújtózkodott, hófehér fogai megcsillantak egy ásítás kíséretében. Annak ellenére, hogy az ablakon kívüli borzalmas társadalom rendesen felhúzta, komorságának még sem ez volt a fő forrása. Ekkor, mintegy bizonyítékként, hangos korgás tört fel kedvencünk hasi részéből, megtörve a szoba csendjét. Savanyú arccal bámult maga elé, és ezt követően, meglepettségében majdnem lezuhant a keskeny párkányról. Hirtelen ráébredt, hogy e megingás egy kis szédülésnek is elkönyvelhető, mivel amellett, hogy Raziel kritikán aluli táplálék-adaggal látta el testét, még szabálytalan időközönként is étkezett. És ahogy magában számolgatott, lassan tudatosult elméjében, hogy közel két órája nem evett. Szájüregét kétségbeesett nyávogás hagyta el, és attól félt, hogy ha nem pótolja azonnal a szitkozódásra felhasznált energiát, komoly elgyengülésen esik keresztül.
   Kimért pontossággal ugrott hát le eddigi helyéről, melynek eredményeként majdnem elterült a csúszós padlón. Magában átkozta a gravitációt, amiért meg merte kísérelni őtökéletessége megviccelését, de ezt követően pillanatok alatt összeszedte magát. Megszokott kecsességével indult a konyha felé, mancsai szinte siklottak a makulátlan, csillogó felületen. Hátsófelét, természetesen visszafogott modorban, erre-arra mozgatta, és megpróbálta rövid ideig mellőzni korgó hasát. Ez a feladat viszont elég nehéznek bizonyult, tekintettel arra, hogy a cica gondolatai akaratlanul is az élelmiszerek felé vándoroltak. Szinte érezte egy töltött csirke édes aromáját, ahogy egy nagy tál macskakaját is szívesen elfogadott volna. Ezen fogásokat számította az első körbe, majd egy kiadós második választék után tejet szándékozott szürcsölgetni. Mindezen ínycsiklandó teríték reményében szaporázta hát meg lépteit.
   Menet közben hangos, mézes-mázos nyávogás tört fel torkából, ezzel adva az épület lakóinak tudtára, hogy Raziel őfelsége elindult szokásos étkezésére. Legnagyobb meglepetésére, egy árva lélek sem viszonozta felszólalását.
   Némi csalódottság, illetve düh társaságában indult feltérképezni a szervezet termeit, és magában megfogadta, hogy az első élőlény lesz az, akire a mulasztás következményeit ráruházza. Útközben a szoba kinézetét is alaposan szemügyre vette, ezzel támasztva alá, hogy a nyomozók nem tisztelik a jelenlétét.
   Az unalmas falak árnyékában ballagott a kihalt főhadiszálláson, drága gazdija irodáját célozva meg. Szerencséjére a főnökasszony nem csukta be teljesen az ajtót, így utolsó, elgyengült próbálkozásával készült bejutni a helyiségbe. Vékony farkincáját felhasználva préselődött be a nyíláson, egyre nagyobb teret engedve további testrészeinek. Terve igencsak jól sikerült, mivel hirtelen ott találta magát szeretett gondviselője titkos szobájában.
   A látvány elfogadható volt, legalábbis az épület többi részéhez viszonyítva. Mindenhol mappák, papírlapok, illetve rendezetlen kupacok feküdtek, így Razielnek nem sok kedve akadt a kutakodáshoz. Az ablakon, melyen a függöny csálén állt, halovány sugár szűrődött be, megvilágítva a berendezés minden pontját. A sötét íróasztal mögött a megszokott szék foglalt helyet, míg a háttérben kirajzolódott a berendezés körvonala. A kandúr mindent rendben talált, és még a levegőben szálldosó porszemcsék sem zavarták meg. Minden a megszokott volt, kivéve egy dolgot. Jacelyn nem volt ott.
    Kedvencünk apró szívét mély bánat öntötte el, mivel egyetlen társa, akihez mindennél jobban ragaszkodott, most máshol foglalatoskodott. A cica azóta tartozott a nőhöz, amióta az megmentette az utca fogságától. Tömény undorral gondolt azokra a napokra, amikor csontsovány, megtépett külsővel rótta az utakat, a kukákba eldobott ételmaradékok után kutatva. Előbbi gazdája elhanyagolta, majd minden további nélkül egy sikátorba hajította, hadd rohadjon meg a szeméthalmok között, hisz úgyis oda való. Razielnek el kellett látnia magát, míg a nyomorban tengetett napok után rá nem talált Jace, egy álruhás angyal képében. Az áldott teremtés már az első pillanattól fogva megszerette tulajdonosát, és csak magának akarta. Kölcsönös rajongásuk odáig vezetett, hogy a cicus hónapok alatt rendbe szedte magát, egy kiadós zsírréteggel gazdagodott - természetesen akkorával, hogy makkegészséges maradjon -, és egy csillogó, puha prémre tett szert. Azóta sikerült egy igazi szépséggé válnia, és lassú tempóban uralma alá hajtotta a körülötte élőket.
    Raziel lelombozódva távozott az irodából, semmilyen nyomot nem hagyva maga után. Elkalandozásából még mindig elégedetlenkedő gyomra ébresztette fel, mely félő volt, hogy ha nem kap rögtön kaját, felfalja önmagát. Még két terembe tett látogatást, amelyekben ugyanolyan halotti csend fogadta. Keserű szájízzel rá kellett ébrednie, hogy senki nem fogja kiszolgálni, így csak magára támaszkodhat. Márpedig hogyan etethetné meg magát egy fenséges kandúr? Vagy még pontosabban: Hogyan szolgálhatja ki magát egy király, mikor a szolgasereg távozóban van? A válasz egyértelmű volt: sehogy. Akkor viszont marad a kínkeserves éhhalál.
    Mivel sem az első, sem a második variációhoz nem fűlött különösebben a foga, a múlton rágódva masírozott ki a konyhába. Itt hatalmas bútorzatok fogadták, melyek teljes egészét be sem látta.
   A sötét burkolatú szekrényekre meresztette szemét, várva a csodára, mely úgy sem érkezik el. A rafinált macska tudta, hogy az apró hűtőszekrényen kívül, az épületben sehol máshol nem található élelem. Farkincáját idegesen lengette, miközben szúrós pillantással illette a szekrényeket, melyek üres némasággal kínozták helyzetét. Bár a konyha nem hivatalos étkezőként volt számon tartva, Raziel mégis nehezen fogadta, hogy a munkahelyen kritikán aluli ételmennyiség van elraktározva, melynek igencsak kis részét tölti ki a neki szánt macskakaja. A raktár háromnegyedét pedig egészségtelen, kalóriadús élelmiszerek tették ki, melyek érthetetlen módon napok, sőt, órák alatt apadtak ki. Az meg egyenesen felháborító volt, hogy a kaják eltűnésének dátuma pontosan megegyezett a felfuvalkodott nyomozó egyesületben töltött idejével. A férfi felidézésére a kandúr elfintorodott, arcán furcsa grimasz jelent meg. Még így, magányosan sem engedhette meg, hogy tökéletes kinézete eltorzuljon, így rendbe szedte magát, és a tágas tárolószekrény elé lépett.
   Csillogó lélektükrei csak nézték, bámulták a fehér tárgyat. Nem volt túl magas, de a cica töpörödött, tündéri méretéhez képest még így is óriásinak bizonyult. Ahogy ott állt előtte, bociszemekkel meredve fel rá, mancsaival kétségbeesetten kaparászva az alját, úgy érezte magát, mint egy retardált kisgyerek, aki vágytól égve kívánkozik a felhőkarcoló tetejére. Angyali tekintete lassan ördögi ábrázattá változott, ahogy egyre inkább azt tapasztalta, reménytelen a magaslattal szemben.
   A dühtől látása elborult, vörösben látta a világot, ami alól a hűtőszekrény sem képezett kivételt. Meredten bámult e idétlen fehér szörnyetegre, és annak minden centiméterére. Groteszk megvilágításban látta a fogantyút, mely kilincs létére hasznavehetetlennek bizonyult, és elzárta előle az ízletes, emberi ételeket. Az első oldalára helyezett cetlik kivehetetlen maszlagként sorakoztattak fel különböző üzeneteket, melyek tartalmát Raziel természetesen nem értette, de abban a pillanatban nem is érdekelte. Még a cuki kis mágnesek, amelyekkel nemrég vidáman játszadozott, most üresen néztek le rá, hangosan röhögve szánalmas helyzetén. Őfelsége úgy érezte, forog vele a világ, hátán felborzolódott selymes bundája, imádnivaló mimikája pedig méreggel átitatott képpé formálódott. Torkából kelletlen sziszegés tört fel, de a harcias kiáltás ellenében az ocsmány dög még mindig talpon maradt.
   Ó, te átkozott, te balga! Hát mit képzeltél, amikor szembeszálltál Raziel őexcellenciájával? Hisz enyém ez az egész pöcegödör, mihaszna alattvaló! Térdre, rabszolga! Le a fejével! - gondolhatta fenséges uralkodónk, a bútorzatot - ami mellesleg teljesen ártalmatlan volt - szidva.
   Amíg meg nem érezte a fejében elindított sajgást, észre sem vette, hogy vadul rátámadt a hűtő ajtajára. Apró mancsával, melyen a karmok készenlétben virítottak, odacsapott a feljegyzéseket tartó mágnesek felé, amelyek ennek hatására szép számban potyogtak a földre. A túl nagy elrugaszkodásnak köszönhetően a cica teste zuhanás előtt súrolta a kilincset, majd a feje enyhén a fogantyúba ütközött. Ettől a pillanattól vette kezdetét a fájdalom, mely hosszú percek múltán sem akart megszűnni.
   Raziel kitekert végtagokkal feküdt a padlón, keservesen nyávogott, feje körül apró, dagadt madarakat látott. Minden bizonnyal szédült, és ezt a tényt a körbe-körbe forgó szoba is alátámasztotta. Jobb mancsával gyorsan elhessegette túlsúlyos látogatóit, majd az illumináltságra hajazó járásra fittyet hányva távozott a helyiség hátsó feléből. De mielőtt még kiért volna, lusta pillantással jutalmazta a fehér fenevadat. Az illető még mindig ott állt, immár kevesebb kiegészítővel. Így utólag felfedezte, hogy az ugrás során a tároló kissé megbillent, ez által a tetejéről is lebocsájtott pár dolgot. A padló evégett számos új tárggyal gazdagodott: helyet kapott rajta egy halom mágnes, összetépett lapocska, illetve egy-két füzet az emelvény tetőrészéről is. Raziel fittyet hányva tekintett rájuk, mivel a kialakult rendetlenség nem érdekelte különösebben. A lényeg, hogy rendesen elbánt ellenségével, a többi nem foglalkoztatta. A kuplerájt majd összeszedeti újdonsült takarítójával, így végre annak is hasznát veheti az alakulat.
     A győzelem mámoros felhőjében sétált, a kellemetlen következményeket szem elől tévesztve. Hirtelen alacsony bökkenő ütközött lábának, mire enyhén megingott járásában. Amikor tekintete végtagjaihoz vándorolt, egy széles tálkát pillantott meg, mely történetesen hozzá tartozott. Hat betűs neve virító rózsaszínben pompázott az edény oldalán, feldobva az egyszerű, lila hátteret.
   Raziel savanyú arccal bámult maga elé, szemügyre véve a tárgy minden egyes részét. Tágas belseje most kongott az ürességtől, még egy morzsa, netán csepp sem piszkította be. Magában átkozta a világot, amiért nem ajándékozta meg elég élelemmel, és még ezzel a látvánnyal is fájdítja szívét. Keserű nyávogás tört fel belsejéből, és az sem lepte meg, hogy kijelentését ismételt csend fogadta. Gyűlölt mindenkit, aki nem volt ott, és nem szenvedett vele együtt. De elsősorban az egyesület tagjait utálta, természetesen gazdija kivételével.
    Jacelyn Frewer volt számára a nagybetűs Minden, az élet fő forrása. Amióta megismerte, csak vele akart lenni, és legszívesebben egész nap eltűrte volna simogatását. Az elmulasztott órák miatt mégsem tudott haragudni rá, sőt, minden este izgatottan várta érkezését. Amikor vele volt, úgy érezte, a világnak van még értelme, illetve megéri elviselni a napi borzalmakat, egy ilyen tüneményes teremtésért. Egy idő után csak Jace arcához tudta társítani a boldogságot, ahhoz a mosolygós, mégis kellően komoly ábrázathoz, melyet gyönyörű, hollófekete haj vett körül.
   A cica magában számtalanszor elhatározta, hogy ha egyszer megkaparintja a neki járó hatalmat, tökéletes gazdiját fogja a jobbjára ültetni. És ez igazán nagy szó volt egy olyan kandúr szájából, aki görcsösen ragaszkodott a kegyetlen monarchiához, melyben senki segítségét nem fogadta el.
  A szervezet másik női tagja, Rowan kellemes csalódást okozott neki. Ezidáig minden újonccal idegenkedő maradt, mivel a friss tagok egyre nagyobb veszélyt jelentettek arra nézve, hogy elveszítheti múzsáját. Ám a lány látszólag semmilyen hatást nem váltott ki Jacelynből, legfeljebb egy-két merev gesztust, amelyek teljeskörű érzelemmentességről tanúskodtak. De nem csak a nyomozó hűvössége váltotta ki Razielből a szimpátiát, hanem a hajadon viselkedése és kinézete is jelentős szerepet játszott a macska első benyomásában.
    Mogyoróbarna, selymes hajkoronája lágy érzelmeket váltott ki belőle. A macska legszívesebben hozzádörgölőzött volna az illetőhöz, hogy magába szívhassa annak illatát. Amikor először alkalma adódott rá - ami történetesen Rowan első estéje volt, amit a munkahelyén töltött -, megnézte magának az újoncot, minden négyzetméterén alapos megfigyelést hajtva végre. A megfelelő, igencsak csinos kinézethez pedig kedves viselkedés társult, melyet szintén ezen a reggelen tapasztalhatott. Rowan a kandúr visszafogott közeledését vidáman, mosolygó arccal fogadta, és - ami a legjobban meglepte - nem utasította vissza. Habár a lány rövid időszakot töltött be az egyesület életében, Raziel úgy gondolta, a jövőben közeli barátságot létesíthet Rowannel, és ha a sors úgy hozza, talán még udvarhölgynek is felveszi maga mellé.
    A négytagú csapat hímnemű tagjaival már jóval több problémája akadt. Már alapjában rossz szemmel nézett minden férfira, mivel ezen egyének többsége nem rajongott a macskákért, valamint kétszer akkora galibát tudott okozni, mint egy nőszemély.  Ha tehette, minden alkalmat megragadott, hogy bosszúságot okozzon a két nyomozónak, ezzel keserítve meg azok életét. Valamint arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy Jacelynt minél távolabb tartsa tőlük, és kegyetlen bosszút hajtson végre, ha a hímek megszegik a megengedett távolságot.
   A nyeszlett, töpörödött detektív semleges volt a király számára. Naphosszat a számítógép fölé görnyedt, egy-két hangos kattintást leszámítva nem okozott nagyobb hangzavart. Még Razielt is békén hagyta, sőt, legtöbbször nem törődött vele, ami egyszerre volt felháborító és tiszteletre méltó. Ennek ellenére még kaparófának sem fogadta volna fel, de pozitív jelként könyvelte el, hogy az újonc felé táplál intenzív érzelmeket. Korábbi elhatározását szem előtt tartva viszont komolyan el kellett töprengenie rajta, hogy ha uralkodásában kulcsfontosságú szerepet szán Rowannek, akkor nem engedheti meg, hogy túl közeli kapcsolatot létesítsen a fiúval.
   És akkor még ott rontotta a levegőt az a rusnya teremtés, akinek neve ármánnyal és gonoszsággal volt átitatva. Nem létezett a Földön még két olyan szó, amely oly tökéletesen leírhatta volna Raziel intenzív utálatát.
  Kaillen Ottiwell. Zengett a kandúr fülében idegesítően e két mondatrész, melynek hatására felállt a szőr a hátán. Karmai automatikusan készenlétben álltak, metszőfogai kivillantak foghúsa alól, ráadásul gyomrát is rosszullét fogta el. Mi tagadás, Raziel számára az iménti név testesítette meg a Pokol teljeskörű fogalmát.
   Amióta a férfi jelenlétét is el kellett viselnie, az élete kész rémálommá változott. Az illető már a kezdetekben heves utálatot tanúsított iránta, amelyet a cicus nem értett. Imádnivaló volt, egy olyan teremtés, akit csak szeretni lehet. Habár a gyűlölet kölcsönös volt, a kedvenc még sem fogta fel ép ésszel az arrogáns nyomozó reakcióját. Valahányszor esélyt adott, hogy az az utolsó söpredék a kegyeibe férkőzhessen, a pojáca mindig undorodva taszította el magától, sőt, néha még az is előfordult, hogy gyomorszájon rúgta. De a súlyos tényező még mindig eltörpült amellett, amiért őfelsége teljes szívéből megutálta Kaillen Ottiwelt.
   Nem volt elég, hogy munkát kapott a szervezetnél, még Raziel legféltettebb kincsét is el akarta ragadni előle. Ez az érték természetesen Jacelyn volt, akit oly sok éven át próbált távol tartani a kelletlen udvarlóktól. És hogy teljes legyen a kép, a szóban forgó személy élt a lehetőséggel, és megpróbálta elnyerni a cica tökéletes gazdijának szívét. Valahányszor tehette, bókokkal és ajándékokkal halmozta el a főnökasszonyt, valamint szánalmas kísérleteket tett a meghódításának érdekében. Annak ellenére, hogy Jacey szemmel láthatóan nem rajongott a detektívért, mégis a munkahelyen tartotta, és ez éppen elég ok volt arra, hogy kiéhezett főszereplőnk végezzen az irritáló férfival. Nem tartotta valószínűnek, de fennállt a minimális esélye annak, hogy gazdija egy nap beadja a derekát, és összejön ezzel a féreggel. Hisz az elmúlt időben egyre többet tartózkodtak egy térben, és Raziel mérget mert volna venni rá, hogy ez nem csak a közös munka miatt van. Márpedig ezt a felségsértést nem engedheti meg, ha törik, ha szakad!
   Jacelyn az övé volt, egyedül az övé! Azt is nagy nehezen tűrte el, hogy őrangyalának pár közelebbi barátja legyen. Hát még milyen borzalmas lenne, ha ez a szám rohamosan megnövekedne, és egy kiemelkedő taggal bővülne! Nem, uralkodónk bele sem mert gondolni abba, hogy ez milyen rettenetes következményeket vonna maga után.
   Magában feljegyezte, hogy fegyverei azonnali élesítésre szolgálnak, és ezt a tettet rövid időn belül kell végrehajtania. Sokadszorra megfogadta, hogy a lehető leghamarabb kiiktatja a zavaró tényezőt, és a bőrét fogja felhasználni az új takaró alapanyagához. E zseniális gondolat kaján vigyort csalt arcára, mely némi örömmel járt együtt abban a savanyú órában. Reménytelen helyzetébe halvány reményszál költözött, és pillanatnyi elkalandozását megsemmisítve indult újabb felfedezésre.
   Bár éhsége ekkor már kritikussá változott, mégis megemberelte magát, és folytatta végtelennek tűnő útját. Hasi része eget rengető kiáltozásban tört ki, háromkörzetes hangzavart okozva. Még a látása is elhomályosult, és a pillanat tört részében az jutott eszébe, hogy abba kéne hagynia az önkínzást. Egy madár ételadagja is elszégyellhette magát Raziel vacsorája, ebédje, vagy éppenséggel reggelije mellett. A kaja kapcsán viszont ismét megszédült, de ez az elgyengülés némi pozitív utóhatást is hordozott magán. Ugyanis amikor enyhén jobbra lépett, a keskeny pulton érdekes felfedezést tett. Egy befőttes üveg mutogatta kacéran tartalmát, tükörsima felülete meg-megcsillant a kósza napfényben. Belső részének háromnegyedét furcsa zöld folyadék tette ki, melyben kisebb-nagyobb, hosszúkás testek úszkáltak. Ahogy e tárgyat meglátta, Raziel szájában összefutott a nyál, és minden korábbi gyengeségét elfelejtve pattant fel a pultra. Habár először úgy tűnt, a szökés megtétele nehezebb, mint egy héttel azelőtt, e pillanatnyi kételyét a hirtelen beállt gyengeségnek könyvelte el. Ám felfedezése közel sem bizonyult olyan csodásnak, mint azt először gondolta.
   Az edényben egy rakás kovászos uborka kuporgott magányosan, zöld lében úszkálva. A tartály kupakja közvetlenül mellette pihent, így Raziel kapott egy utolsó esélyt, hogy megmeneküljön az éhhalál elől. Tudta, hogy a sors ezzel azt bizonyítja, mégis értékes számára, és nem szándékozik lemondani róla. A macska pesszimizmusa rögtön pozitív világszemléletté változott, de ugyanebben a pillanatban egy másik égető kérdés is foglalkoztatta.
   Melyik csatornapatkány volt annyira eszetlen, hogy magára hagyjon egy adag ellenállhatatlan kovászos ubit? - zsörtölődött magában. Szinte biztos volt benne, hogy az a megnyúlt képű szerencsétlen tette, aki amúgy is élvezett bosszúságot okozni neki. Bár ügyetlenkedése most épp kapóra jött, rafinált elméjében felvette a listára, hogy kétszeres vizelettel piszkítsa be a nyomozó cipőjét. Vagy széttapossa az egészségtelen rágcsáját, melyet minden éjszaka szétdobál az épületben. De azt sem zárta ki, hogy a férfi kabátján fogja megélesíteni tökéletes karmait. Mindezen tettek végrehajtása a cica kedvétől és roppant szegényes idejétől függött, de ha rajta múlott, biztos volt benne, hogy előbb-utóbb sort kerít mindegyikre.
   Na de visszatérve a zöldségekhez, melyek kívánatosan táncikáltak kedvencünk szeme előtt. Cuki mancsocskáját gyorsan bedugta az edény széles résén, és egy különösen kövér példány után nyúlt. Annak ellenére, hogy Raziel teljes mértékben húsevő volt, most mégis kihágást tett az aranyos kis ubik kedvéért.
  Immár a karmára feltűzve találta az élelmet, csillogó szemekkel mérve végig azt. Nem halandzsázott sokáig, gyorsan beleharapott, majd várta a kellemes, ízlelőbimbókat kényeztető aromát, mely egy varázslatos, leírhatatlanul mesésnek ígérkező...
   Majdnem megfulladt az érzéstől, amikor a szájüregében tudhatta az uborka egy falatját. A várva várt hatás elmaradt, és egy undorító íz töltötte be a kezdeti várakozást. Egyszerre volt savanyú és keserű, mint egy méreg, mely fokozatosan akar végezni áldozatával. Raziel fújtatva köpte ki a zöldséget, a dühtől toporzékolva. Nem hitte el, hogy az épületben fellelhető egyetlen táplálék is ehetetlen! És az ehetetlen még enyhe kifejezés volt arra, amit abban a kínkeserves fél percben élt át.
   Dühe oly intenzívvé vált, hogy a kerekded üvegre egy erős ütést mérve söpörte le azt a földre. Hangos csörömpölés hangzott, majd gusztustalan lé, illetve gonosz uborkák töltötték be a padlót. Látta, hogy a folyadék idétlenül tekergőzve indult útnak, feláztatva a közelébe kerülő tárgyakat. Rivaldafényben forgó személyünket természetesen ez nem érdekelte, hiszen tudatában volt annak, hogy beépített takarítója egyszer még hálás lesz neki ezért. Csak éppenséggel azt nem tudta, hogy ezután mihez fog kezdeni. Minden esélye elúszott, ez által egérutat engedve a kíméletlen halálnak.
   Úgy döntött, beletörődik sorsába, és türelmesen várakozik az egyre közeledő végre. Még ahhoz sem maradt ereje, hogy a földre ugorjon, így a pulton feküdve készült fel a legrosszabbra. Csak nézte, bámulta a fehér plafont, nem törődve egyre hangosabban korgó gyomrával. Szemei lassan feladták a szolgálatot, ahogy légzése is egyre szabálytalanabbá változott. Érezte, hogy nemsokára megkapja a várva várt végelgyengülést.
  Öt perc, netán egy óra is eltelhetett, amíg reménytelenül feküdt a pulton. Lelkileg felkészült mindenre, csupán arra nem, hogy meghallja egy kulcs áldást szimbolizáló hangját. Szinte minden ereje visszatért a testébe, ahogy Jacelyn angyali tónusa csendült fel az előszoba felől. Arcára elégedett vigyor ült ki, és immár biztos volt benne, hogy megmenekült. Persze az elejétől fogva tudta, hogy így lesz, és ennek tudatában teljesen nyugodt maradt. Ám fél órával később, amikor jóllakottan terült szét a kanapén, mégis örömmel fogadta, hogy az uralkodóhoz teljesen hű alattvalók mégsem felejtették el korlátlan hatalmát, és iparkodva siettek ezen elbűvölő király ellátására.